Operációsrendszer-háború tör ki a Microsoft és a Google szoftvergyártó óriások között; utóbbi helyi idő szerint kedden bejelentette, hogy saját operációs rendszert (OS) készít személyi számítógépekre.
A Margit híd helyettesítésére szóba került pontonhídnál olcsóbban meg lehetne építeni egy előre gyártott acélelemekből összerakható utászhidat. Ehhez hasonló katonai megoldásokat már más országokban is alkalmaztak hidak átépítésekor.
Mozgólépcső, metró, mozi és a koldusok – leginkább ezekre csodálkoztak rá azok a mélyszegénységben élő gyerekek, akik most először jártak a fővárosban. Egy különleges egyetemi kurzus keretében az is megesett, hogy bőrfejűeket fotózott le egy cigány lány. Nem is tudta, kik azok.
Aranykoporsóban temetik el Michael Jacksont, a pop királyát. A rendezők ígérték, nem show-műsort csinálnak a megemlékezésből. Barack Obama szerint ő volt az egyik legnagyobb előadó.
A dél-koreai kormány és a szlovák gazdasági minisztérium megegyezett az állami támogatás kérdésében, és ezzel megnyílt az út egy új Kia motorgyár építése előtt Szlovákiában.
A hétszeres győztes Lance Armstronggal, valamint a nagy esélyes Alberto Contadorral felálló Astana nyerte Tour de France országúti kerékpáros körverseny negyedik, keddi szakaszát, a 39 km-es csapat időfutamot.
Ez a dizájntermék garantáltan nem kerül sokba, és még egyedivé is tehetjük az otthonunkat. A székláb ráadásul biztosan nem izzad, így nem kell naponta cserélni a zoknijait.
Legalábbis egy amerikai biztonsági szakértő, aki szerint az oldal történelmi szerepet játszott az iráni választásokkal kapcsolatos események közvetítésében.
Leigazolta első új játékosát a Kakáért kapott 65 millió euróból az olasz klub. A BL-győztes katalánok négy évvel meghosszabbították az első számú kapus szerződését. A Valencia nincs eladási kényszerben, maradhat David Villa?
Egyelőre tisztázatlan körülmények között elhunyt hétfő éjjel Mathieu Montcourt, a tenisz-világranglista 119. helyezettje. A francia játékost nemrég öt hétre eltiltották, mert meccsekre fogadott.
A magyar csodaló patasérülése szépen gyógyul, de a nantes-i tréningtelepen menedzsmentjének határozott kérése ellenére is több munkát végeztettek vele, mint amennyit a rehabilitáció megkívánt volna. Újabb sérülést szedett össze Overdose.
A magyar világbajnok rajongóinak feltehetően októberig kell várniuk, hogy láthassák kedvencüket a ringben. David Haye egyszer már elhalaszott nehézsúlyú bemutatkozása miatt Erdei Zsolt nem bokszolhat szeptemberben.
Michael Phelps feltehetően kihagyja a vegyes számokat a római világbajnokságon, de Cseh Lászlónak így sem lesz könnyű dolga. A magyar klasszis önbizalmát megtépázta az országos bajnokságon elszenvedett vereség, az új dresszében alig kapott levegőt, míg az ellenfelei másodperceket javultak az elmúlt hónapokban.
Debrecen, Esztergom és Balatonfüred volt az előző évben a legjobban kommunikáló város az Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő kutatása szerint.
A Sávoly mellé tervezett Balatonringet kivitelező SEDESA-csoport elnöke, Vicente Cotino Escriva szerint várhatóan 2010 szeptemberének utolsó előtti vasárnapján kerül sor az első gyorsaságimotoros-világbajnoki futamra a pályán.
Michael Jackson ügyvédjére és a család egyik barátjára - végrendeletének végrehajtóira - bízta átmenetileg az elhunyt popsztár öröksége feletti felügyeletet egy Los Angeles-i bíró, s egyúttal elutasította Jackson anyjának kérését, aki maga szerette volna megkapni ezt a jogot.
Pécsett és Budapesten is két-két helyszínen kísérheti majd figyelemmel óriásvetítőkön az Operalia 2009 eseményeit a közönség. Plácido Domingo az általa alapított nemzetközi énekverseny döntőseivel együtt maga is ad koncertet augusztusban a baranyai megyeszékhelyen.
George Lucas filmrendező és producere, Rick McCallum szívesen forgatná a készülő Csillagok háborúja (Star Wars) tévésorozatot Csehországban, de ehhez a cseh állam támogatását is várják, mert anélkül túl magasak lennének a költségek.
Kedden sem kerül sor szerződéskötésre a Vasas labdarúgócsapata és a lehetséges befektető között. Az orosz pénzügyi csoport újabb módosításokat igényelt a megállapodásban.
Jövő csütörtökig lezárul az egyre kínosabb Franck Ribéry-ügy a Bayern München labdarúgócsapatánál. A német együttes legalább 80 millió eurót szeretne kapni, ennyit lehet, hogy az eszetlenül költekező Real sem szán a francia középpályásért.
A portugál aranylabdást hatalmas tömeg fogadta a Bernabeu-stadionban. A 94 millió euróért megvásárolt Cristiano Ronaldo bemutatkozása után azt mondta, nagyon boldog, s büszke rá, hogy ő lett "a történelem legdrágább labdarúgója".
Michael Jackson keddi Los Angeles-i búcsúztatása olyan globális internetesemény-számba megy, ami várhatóan még Barack Obama amerikai elnök beiktatását is túlszárnyalja.