Élet-Stílus

Vasas: hol az új tulajdonos?

Kedden sem kerül sor szerződéskötésre a Vasas labdarúgócsapata és a lehetséges befektető között. Az orosz pénzügyi csoport újabb módosításokat igényelt a megállapodásban.

“A felnőtt labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaságok eladásával kapcsolatban a mára halasztott döntés előtt a vevőjelölt a délelőtt folyamán új módosításokat igényelt a már többször egyeztetett és az egyesület elnöksége által is elfogadott szerződésekben” – olvasható a klub honlapján.

Az egyesület szerint emiatt “a mai véglegesítés és aláírás valószínűleg nem tud megtörténni, hiszen a Vasas ügyvezetésének a vevő által kért lényeges kiegészítéseket az elnökség tagjaival is egyeztetnie szükséges”. A klub jelzi, hogy újabb határidő kitűzése nélkül, a lehető leghamarabb igyekszik a vezetés pontot tenni az ügy végére.

A Vasas SC vezetősége múlt kedden hagyta jóvá a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság értékesítéséről szóló adásvételi tervezetet. Az elnökség akkor azzal a kitétellel adott engedélyt az ügyvezetésnek a megállapodás megkötésére, hogy a szerződést legkésőbb múlt csütörtök 18 óráig a feleknek alá kell írniuk, de akkor a befektetőjelölt kedd 17 óráig haladékot kért. A Népszabadság múlt keddi számában arról számolt be, hogy a befektető egy magyar-osztrák cég lehet, amely mögött egy orosz pénzügyi csoport áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik