Két döntetlen és négy győzelmet követően szenvedett vereséget a bajnokságban a Juventus. A torinóiak a tabella első helyét is elbukták, lemaradásuk kétpontos a címvédő Inter és a Sampdoriával szemben.
Nem akármilyen góllal döntötte el a vasárnap esti Boca Juniors-Vélez Sársfield mérkőzést Martin Palermo, a fővárosi csapat argentin válogatott játékosa.
A szezonban valamennyi korábbi találkozóján győztes, az ellenfeleit rendre lefutballozó Real Madrid Sevillában elveszítette a veretlenségét: a királyi csapat 2-1-re kapott ki a Pimera División 6. fordulójának zárómérkőzésén.
Ha a szovjet hadsereg megáll a Szovjetunió határain, akkor még 30 évig Hitler elnyomása alatt maradtunk volna. Lengyelország pedig Sztálinnak köszönheti, hogy ekkora területe és ilyen nagy súlya lehet Közép-Európában. Ha a népvezér személyét nem is lehet elfogadhatóvá tenni, de a Szovjetunió pozitív szerepe megkérdőjelezhetetlen – mondta az FN.hu-nak adott interjújában Borisz Smeljev orosz történész.
A Magyarországra érkező orosz turistákat két meglepetés szokta érni: szinte senki nem beszél oroszul, s nem mindenki tekint rájuk úgy mint egy baráti országból érkező vendégre.
A Ferencváros kikapott a csoportelsőségről döntő vasárnapi mérkőzésen a dán Köbenhavntól a női kézilabda Bajnokok Ligája 16-os főtáblájáért zajló ungvári tornán, így az EHF Kupában folytathatja szereplését a nemzetközi porondon.
A Werder Bremen magabiztosan, két góllal megverte a Stuttgartot a Bundesliga vasárnapi meccsén. A Herthán nem segített az új tréner, Dárdaiék sorozatban hetedik bajnokijukat bukták el.
Magyarországra jött Elliot Aronson szociálpszichológus. A világ egyik legismertebb tudósa, a Társas lény szerzője a magyarul most megjelent könyveit népszerűsíti. Szerinte az állandó versengés teszi agresszívvá a gyerekeket.
Kétszer is vezetett a Blackburn, de végül megsemmisítő vereséget szenvedett az Arsenal otthonában. Hat különböző játékos talált be a Rovers hálójába, a vendégek a második félidőre teljesen szétestek. A forduló rangadóján esélye sem volt a Liverpoolnak, a Chelsea Anelka és Malouda góljaival magabiztosan nyert.
Az MKB Veszprém 32-29-re kikapott a német Rhein-Neckar Löwen otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 1. fordulójában, a B jelű csoport rangadóján.
A Debrecen soron következő BL-ellenfele, a Fiorentina gólnélküli döntetlent játszott hazai pályán a Lazióval. A Milan kis híján emberelőnyben szenvedett vereséget, Ronaldinho a hajrában legalább egy pontot megmentett.
Továbbra is a mezőny végén motorozik a magyar világbajnok, és csak akkor szerez pontot, ha sokan kiesnek előle. A Portugál Nagydíjon hárman buktak, Talmácsinak jutott két pont. A versenyt Lorenzo nyerte, és összetettben is feljött Rossira.
Az utóbbi öt évben vb-győztes Sébastien Loeb nyerte a Spanyol-ralit, a világbajnokság utolsó előtti futamát. A nagy rivális Mikko Hirvonent a francia csapattársa, Dani Sordo is megelőzte, egy pontra csökkent a különbség.
A címvédő Internazionale a 93. percben szerzett góllal legyőzte a vendég Udinesét az olasz labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A milánóiak ha csak egy időre is, de a tabella élére álltak.
Bár számos szakértő úgy véli, nincs szükségünk a tejre, a tejfogyasztás még mindig igen jelentős része táplálkozásunknak. Nem árt tehát tudni, mi is van benne, mit jelentenek a címkén lévő kifejezések.
A címvédő FC Barcelona a vártnál nehezebben, egy góllal győzte le a vendég Almeríát, és vasárnap estig biztosan vezeti a tabellát. Az Atlético otthon, a Deportivo idegenben nyert, a Real Madrid első komoly idei megmérettetésére készül.
Szabadlábon védekezhet az a négy ember, akit szombaton az Újpest-Ferencváros labdarúgó-mérkőzés során állítottak elő a rendőrök. A szurkolók összecsapását sikerült megakadályozni, a mérkőzés közben öt rendőr sérült meg könnyebben.
A Japán Nagydíjon Sebastian Vettel senkitől sem zavartatva aratott rajt-cél győzelmet, a kis német ezzel felzárkózott a bajnoki küzdelemben. A dobogó a rajsorrendet másolta: a második Jarno Trulli, a harmadik Lewis Hamilton lett.
Nem telt el fél év a magyar–jugoszláv barátsági szerződés aláírása után, a magyar honvédség megszállta a Vajdaságot, de a Szent István-i határt nem lépte át. Ezzel Magyarország feladta semlegességét, Teleki minden erőfeszítése ellenére a háború útjára lépett. A kormányfő nem tudta elviselni a tragédiát: „Szószegők lettünk – gyávaságból… Bűnös vagyok” – írta búcsúlevelében Horthynak.
Az orosz Marija Sarapova nyerte a tokiói női tenisztornát, miután ellenfele, a hetedik kiemelt szerb Jelena Jankovics az első szett végén feladta a döntőt.