Élet-Stílus

Szakcsi kilép a jazztársaságból

Szakcsi Lakatos Béla, Kossuth-díjas jazz-zongorista kilép a Magyar Jazzművészek Társaságából.

Nyílt levelében, amelyet a Fidelio.hu szakportálnak küldött el, az alábbiakat írta:

A 2004-ben alakult Magyar Jazzművészek Társaságának alapító tagja, az elmúlt két évben elnöke voltam. A támogatások és állami finanszírozás megszerzésében művészi elismertségemmel és személyes jelenlétemmel a kezdetektől fogva aktívan részt vettem.


Szakcsi kilép a jazztársaságból 1

A nyáron egy szimfonikus jazzkoncert kapcsán – ahol a zenekar mellett a teljes Jazztársaság is közreműködött – olyan dolgok történtek, amelyek kellemetlenül befolyásolták eddigi tevékenységemet. A koncerten négy szimfonikus darab hangzott volna el, egyik közülük az én művem. Az első próbán a szervezők ellehetetlenítették a darabom próbáját. A második napon megakadályozták a próbát és a darab előadását is, így szégyenszemre fellépés nélkül kellett hazautaznom. A Jazzművészek Társaságának tagjai egyik napon sem álltak mellém, nem emeltek szót a történtek ellen. A koncertet nélkülem megtartották.

Mindezek következtében úgy döntöttem, hogy lemondok az elnöki tisztségről és kilépek a társaságból.

Szakcsi Lakatos Bélát a hétvégén nem sikerült elérnünk, hétfőn további részleteket igyekszünk megtudni a művésztől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik