Élet-Stílus

Komoly eredmény ez annak ismeretében, hogy a számos fesztiválon remekül szereplő film alkotóját korábban még letartóztatással fenyegették meg a japán hatóságok. Louie Psihoyost, a National Geographic korábbi fotósát azért fenyegették, mert az állatmészárlást rejtett kamerával, magánterületről rögzítette. Bár az állatvédők évek óta tiltakoznak a kegyetlenség ellen, a kormány folyamatosan azzal védekezik, hogy a bálna- és [...]
2010. 03. 04. 17:35
A hírt hivatalos forrásból egyelőre még nem erősítették meg, a szóbeszédért is a Villámtolvaj gyerekfantasyjának sztárja felelős, aki elárulta, hogy már egyeztettek a stúdióval a szerepről. Ha kiderül, hogy Lerman valóban Pókember bőrébe bújik, akkor sem csak a főhős megformálója változik majd meg, hiszen a rendezői székben is csere lesz: Marc Webb váltja majd Sam [...]
2010. 03. 04. 16:44
Több mint hétezer férfi és nő bevonásával végezték el azt a felmérést, melyben a központi kérdés az volt, alapvetően mennyire bíznak meg egymásban a párok, melyik nem a gyanakvóbb. A német, online partnerközvetítő iroda felmérése azt az eredményt hozat, hogy a férfiak 66%-a megbízik párjában, míg a nők esetében ez csak 40%-ra igaz. Lisa Fischbach, [...]
2010. 03. 04. 15:59
Az első Macskafogó vetítésével elkezdődött a maratoni rajzfilmnézés csütörtökön valamennyivel három óra után a Cinema Csepel egyik termében. 15 ember arra vállalkozott, hogy a mozizás 123 órás világrekordját megdöntse. Az Animánia Mozimaraton elnevezésű Guiness-kísérletet bárki élőben követheti, azaz a kezdéstől a végéig ingyen beülhet a terembe.
2010. 03. 04. 15:44
Továbbra is a 2009-ben minden trófeát begyűjtő Barcelona vezeti a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS klub-világranglistáját. A Debrecen a 95. helyen áll.
2010. 03. 04. 15:36
Tiszta hang – így szólal meg, így szólít meg bennünket az angol Peter Strickland rendező első nagyjátékfilmje, az erdélyi színészekkel forgatott angol–román koprodukcióban készült dráma, a Varga Katalin balladája.
2010. 03. 04. 15:10
Az 1954-es születésű írónőt eredeti prózájáért jutalmazták idén Berlinben, ahol a zsűrit teljesen lenyűgözte a humor és a mély mondanivaló fantasztikus egyvelege. Lewitscharoff egy évvel korábban a Lipcsei Könyvhét díját is elhozta, méghozzá Apostoloff című regényéért. A rangos német elismerést korábban olyan jelentős személyiségek kapták meg, mint Herta Müller, irodalmi Nobel-díjas írónő, vagy Durs Grünbein, [...]
2010. 03. 04. 15:02
Martin Demichelis, a vendégek labdarúgója súlyos arcsérüléseket szenvedett szerdán a német-argentin barátságos mérkőzésen. A Bayern hátvédje három hétig nem játszhat.
2010. 03. 04. 14:36
A trendi alsónemű funkciója hasonló azokhoz a push-up melltartókhoz, amiket a nők már régóta ismernek és előszeretettel hordanak is. A különbség csak annyi, hogy ebben az esetben a gatya a férfiasságot emeli meg, A furfangos találmány Amerikából indult útjára és mára teljesen lenyűgözte a briteket is. Erről a magas eladási számok tanúskodnak a leginkább: az [...]
2010. 03. 04. 14:29
Többnyire az elégedetlenség jellemzi az orosz sajtó gyorsértékelését a labdarúgó-válogatott győri teljesítményéről, a magyarokkal játszott 1-1-es barátságos mérkőzésről.
2010. 03. 04. 12:56
Nem biztonságosak a piacon fellelhető óvszermárkák a legfiatalabb, 12-14 éves korosztálynak, hiszen méretben nem nekik készítették azokat. Ennél is nagyobb probléma azonban, hogy a 90-es évek trendjével ellentétben, ma ez a korcsoport is szexuálisan aktívnak számít, a fiatalok egyre korábban szerzik első szexuális tapasztalataikat. Erre hívta fel a figyelmet egy, a svájci kormány megbízásából készült [...]
2010. 03. 04. 12:50
A szakításhoz valószínűleg köze van annak is, hogy Kim egy közelmúltbeli interjúban kerek-perec kijelentette, soha nem voltak barátok Nicole-lal. Úgy látszik ez már túl sok volt így együtt a lányoknak. Kim interjúban erősítette meg, hogy otthagyja a csapatot. Elmondta, hogy nagyon hálás mindazért, amit a Pussycat Dolls-tól kapott, de most úgy érzi, a szívére kell [...]
2010. 03. 04. 12:02
A rangos német zenei díjat, a Deutsche Phono-Akademie már 19. alkalommal osztja ki, idén 23 kategóriában. A német zenész, Peter Fox a legesélyesebbek közé tartozik, aki 5 jelöléssel várja az ünnepélyes díjátadót. Berlinben a német akadémia ma életműdíjat is oszt majd, ezúttal Peter Maffay kapjak meg a rangos elismerést zenei munkásságáért.
2010. 03. 04. 10:55
A kedd este kezdődött felhőszakadás szerdára sem hagyott alább Valenciában, így Talmácsi Gábor a mostoha körülmények között is kipróbálhatta Moto2-es motorját, amellyel az idei világbajnokságon rajthoz áll.
2010. 03. 04. 09:54
Sepp Blatter a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIA) elnöke a hírek szerint kész változtatni az egyre több vitát kirobbantó lesszabályon – darázsfészekbe nyúlhat.
2010. 03. 04. 09:40
A spanyol és az argentin válogatott sikeres teszten van túl, de az angolok is kitettek magukért, hisz hátrányból fordítottak az Afrika Kupa győztese ellen. A világbajnok szakvezetője tovább keresi kezdőcsapatát.
2010. 03. 04. 08:41
Már több mint 100.000 ember látta Angie Jackson videóját az abortuszáról. A 27 éves floridai Angie a videóban elmondja, hogy terhessége komoly egészségi kockázatot jelent a számára, ezért döntött úgy, hogy elveteti a gyereket. A videó célja az, hogy demisztifikálja az abortuszt, hogy megmutassa „nem olyan rossz, nem olyan ijesztő”, ám ezzel együtt az olvasók [...]
2010. 03. 04. 08:19
Március 7-én én (nálunk: március 8-án hajnalban) Steve Martin és Alec Baldwin műsorvezetésével lehull a lepel: kik vihetik haza idén az Oscar-díjak aranyszobrait. A fő kérdés: az akadémia a díjesővel rábólint-e az új mozitrendet hirdető Avatar menetelésére, vagy inkább A bombák földjén lesz a befutó?
2010. 03. 04. 06:30
Kisebb meglepetést okozva, Dél-Korea labdarúgó válogatottja barátságos mérkőzésen meglehetősen simán, 2-0-ra legyőzte Elefántcsontpart legjobbjait.
2010. 03. 03. 23:21
Olvasói sztorik