Élet-Stílus

Michelin-csillagot kapott egy magyar étterem

admin
admin

2010. 03. 16. 12:08

A Ráday utcai Costes idén egy Michelin-csillagot kap, így a régióban a harmadik étterem, amely elnyeri ezt a gasztronómiai elismerést – derül ki a Michelin sajtóközleményéből.

A Costes csillaga mellett kiemelték, hogy további öt étterem az ajánlott, úgynevezett Bib Gourmand kategóriába került, így a 21, az Arcade Bistro, a Bock Bisztro és a Csalogany 26 is a kitüntetettek között. A szerdán megjelenő Main Cities of Europe 2010 című kiadvány megjelenése előtt jelentették be a magyar sikert.

Kompromisszumok nélkül

Gerendai Károly, a Costes étterem tulajdonosa az fn.hu-nak elmondta, nem számítottak arra, hogy a Costes idén megkapja az elismerést, mert az étteremben nemrégiben séfváltás történt. A Michelin egyik fő követelménye pedig az, hogy kiegyensúlyozottan jó minőséget mutasson egy vendéglátóhely. A különös figyelmet azonban az is mutatja, hogy a főszakács cseréje után is eljöttek a helyet megvizsgálni.

Gerendai szerint az ellenőrök, miután elfogyasztották az ételüket, itt is felfedték kilétüket, és elbeszélgettek a séffel, dicsérték is az ételeket. Akkor ennek nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget, udvariassági gesztusként értelmezték a beszélgetést.

Az étterem-tulajdonos szerint ma Magyarországon található négy-öt olyan étterem, amely már kiemelkedik a többi közül, és ezért most más is megkaphatta volna az elismerést. „Talán mi voltunk a legelszántabbak abban, hogy nem kötünk kompromisszumokat a minőség terén” – mondta a március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével is kitüntetett Gerendai Károly.

Mit jelent a csillag?

A Michelin vörös útikalauzát több mint száz éve adta ki először, azt az üzleti stratégiát követve, hogy amíg az emberek kirándulásra használják az autóikat, addig is kopik a gumiabroncsuk. Az információs brosúra a harmincas évektől használ csillagokat az éttermek minősítésére. A Michelin-csillagok odaítélésekor a legfőbb szempont a konyha, amelyhez kapcsolódik a szerviz, a borválaszték és a higiénia is.

Ezek szerint az egy csillag igen jó éttermet jelöl, amely a maga kategóriájában különleges figyelmet érdemel. A két csillag kimagaslóan jó éttermet, válogatott borokkal, amiért érdemes hosszabb kitérőt is tenni. A három csillag már a világ legjobb éttermeinek kitüntetése, amelyek konyhája minden szempontból kifogástalan, borválasztéka pedig igényes, és a hely külön utazást is megér.

A csillagokról főállású tesztelők értékelése alapján születik döntés, akik általában képzett szakácsok, néha autodidakták. Inkognitóban, rotációs rendszerben járnak, szigorú szakmai és erkölcsi szempontokat kell szerződésben vállalniuk, és legendásan megvesztegethetetlenek.

A Michelin-csillag ma világszerte az éttermek fő mércéjévé vált. A nagy séfek is minden évben aggodalommal vagy reménykedve figyelik a legfrissebb kalauzt, hogy nem vesztettek-e vagy esetleg nyertek-e egy csillagot.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.