Élet-Stílus

Michelin-csillagot kapott a Costes

A budapesti Costes lett az első magyar Michelin-csillagos étterem, ezzel ez a második közép-európai étterem, amely megkapta a rangos elismerést.

A Michelin Guide 2010-es kiadása szerint a Costes az első magyar étterem, melyet a legrangosabb gasztronómiai elismerés. Az egykori, posztkommunista országok közül csak a Prágában található Four Seasons szálloda, Allegro étterme mondhatja magának ezt az elismerést. A hírről, a Costes tulajdonosa, Gerendai Károly is csak ma reggel értesült. A Sziget egyik tulajdonosa elmondta, hogy tudott arról, hogy a Michelin szakértői többször is tesztelték éttermét, ám elárulta, azért nem bízott abban, hogy megkapják a díjat, mert nemrég cserélték a séfet: a portugál Miguel Vieira helyét az argentín Nicolas Delgado vette át.

Gerendai az Indexnek azt is elmondta, hogy az első csillag nemcsak az étteremnek, hanem a séfnek is szól, ez az ő sikere. Hozzátette, hogy reméli az elismerés miatt tovább nő majd a hely forgalma. Gerendai egyébként épp vasárnap kapta meg kultúraszervező munkájáért a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. A Michelin-csillagot egy kifejezetten éttermek minősítésével foglalkozó útikönyv, a Michelin-Guide osztja, ami az azonos nevű franci gumigyártó cég megbízásából működik. A sorozat 1926 óta tünteti ki csillagokkal a különösen kiválónak ítélt éttermeket.

Ajánlott linkek:

Michelin-csillagot kapott a Costes étterem (Index)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik