Pénteken ki-ki meccset játszik a csehekkel a magyar kézilabda-válogatott. Csoknyai István csapata addigra remélhetőleg kipiheni a két eddigi meccs fáradalmait. Ha veszítenek, jöhetnek haza Iváncsikék.
Az egyik legnagyobb európai diszkont légitársaság, az easyJet 10,5 százalékos bevétel növekedést ért el a tavalyi utolsó naptári negyedévben, és egyúttal megemelte idei éves bevétel előrejelzését is.
Kilenc alkotás maradt versenyben a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjért, ahova a világ 65 országa nevezett egy-egy produkciót. A magyar jelölt Goda Krisztina Kaméleon című vígjátéka volt, amely nincs a kilenc között.
Elsőként a Fiorentina jutott be a legjobb négy közé a labdarúgó Olasz Kupában, miután szerda este, hazai környezetben 3-2-re nyert a Lazio ellen. Spanyolországban idegenben szerzett előnyt a Sevilla és a Getafe.
A beniniek legyőzésével hibátlan címvédő egyiptomiak mellett a Mozambikot oktató nigériai csapat jutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Afrika Kupán a C csoportból.
Fordulatos meccsen, kétgólos hátrányból fordítva jutott be a Ligakupa fináléjába az Aston Villa. A bajnokságban az Arsenal pontok tekintetében behozta a Chelsea-t, és jobb gólarányának köszönhetően átvette a vezetést.
Szávay Ágnes három szettben vereséget szenvedett a kínai Li Nától az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyesének második fordulójában, így nem jutott be a legjobb 32 közé.
Magyarországon egyes években 80 centi hó is leeshet a hegyekben, míg az Alföldön csaknem a fele. A legvastagabb hótakaró 151 centi volt, a leghosszabb ideig pedig Kékestetőt borította hó: 154 napig hordott fehér sapkát.
Az olimpiai és világbajnok francia válogatott a magyarok elleni döntetlen után nagy nehezen 21-20-ra legyőzte a cseh csapatot az ausztriai férfi kézilabda Európa-bajnokság szerdai játéknapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott nem tudta megismételni a franciák elleni jó játékát, és szerdán 34-25-re kikapott az olimpiai bronzérmes spanyol csapattól az ausztriai Eb-n, így pénteken a csehek ellen pontot kell szereznie a középdöntőbe jutáshoz.
Magyarország 10 legjobb vendéglátóhelye közül 2009-ben a Costest választotta az Év Éttermének a Dining Guide étteremkalauz. A díjról egy év tesztelés után döntött a zsűri.
A Sopron és a Szeged csapata is kikapott, és kiesett az Euroligából a csoportkör utolsó fordulójában, így a legjobb 16 között egyedül a Pécs képviseli majd a magyar színeket.
A Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona játékosai uralják az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 2009-es álomcsapatát, amelyet az internetes szavazás után szerdán hozott nyilvánosságra a szervezet.
Pénteken a tavaly nyáron elhunyt Cseh Tamásra emlékeznek barátai, tisztelői a Bárka Színházban. A legendás dalokat többek között a Csík zenekar, Sebestyén Márta, Kiss Tibor, Lovasi András feldolgozásában hallhatjuk. Jegy már nincs, de kivetítős helyek még akadnak.
A GP2-ben 2009-ben második helyen végző orosz Vitalij Petrov megerősítette, hogy továbbra is tárgyal az idei F1-es bemutatkozásának lehetőségéről a Renault-csapattal. Nick Heidfeld is a jelöltek között van, de előfordulhat, hogy a csapat csak egy pilótával kezdi a tesztelést.
Josep Guardiola a következő szezon végéig a spanyol futballbajnoki címvédő és Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona vezetőedzője marad - jelentette be szerdán Joan Laporta, a katalán klub elnöke.
Csalódásként élték meg a vízilabda-válogatott tagjai a vébészereplést, és a szövetséghez hasonlóan az Euroliga-győztes Kotor magyar légiósát választották meg a tavalyi év legjobbjának.