Élet-Stílus

A helyiek nem először részesülnek a különös meglepetésben, hiszen 1974-ben és 2004-ben is halazott náluk. A Lajamanurától alig 500 kilométerre fekvő folyó kistestű halait, meteorológusok szerint egy nagyobb vihar szippanthatta magába, így érkezett meg a szokatlan égi áldás a faluba. Éppen ezért a két napig tartó haleső nem folyamatosan zúdult a településre, hanem a vihar [...]
2010. 03. 02. 14:03
Már szabadon engedték azt a két magyar állampolgárságú szurkolót, akit a szombati Slovan–DAC élvonalbeli labdarúgó- mérkőzés után tartóztattak le Pozsonyban - jelentette kedden az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.
2010. 03. 02. 13:08
Kötet jelent meg Kertész Imre Nobel-díjas író és a svájci irodalmár, Eva Haldimann két és fél évtizedes levelezéséből. A Magvető Kiadó által gondozott könyv hétfői bemutatóján a tervek szerint az író is részt vesz és felolvas készülő regényéből.
2010. 03. 02. 12:57
Dietrich Mateschitz, a Red Bull tulajdonosa attól tart, hogy a Renault hamarosan végleg elhagyja a Forma-1-et, ezért nem tervez együttműködést a franciákkal.
2010. 03. 02. 11:02
Cornwall nem sokat szerepelt eddig a híradásokban, ha mégis, akkor annak roncsok, aknák, forgalmi dugók, vagy Hoorah Henry ámokfutása volt az oka. Jól jön tehát a megye hírének a szóbeszéd, miszerint Jerry Bruckheimer és stábja Anglia ezen csücskét választotta forgatási helyszínül. A Johnny Depp-mánia ettől függetlenül önmagában még nem garantálja a sikert. Cornwall már korábban [...]
2010. 03. 02. 11:01
Csak természetes férfiaknak lehet esélye CK-nál. A márka legújabb, „9 ország, 9 férfi” című kampányához az igazi férfiszépséget keresi, így olyan pasik jelentkezését is várják, akik még nem próbálták ki magukat a kifutón. Nincs kizárva, hogy ha elnyerik a mogul tetszését, akkor ők mutathatják be CK legújabb alsónemű-kollekcióját. A zsűrihez ezidáig 3000 jelentkezés érkezett, a [...]
2010. 03. 02. 10:01
A Real Madrid és a Barcelona bevételei nőttek az elmúlt évben, így a korábban is élen álló madridiak mellett a tavaly fényes évet záró katalánok is Krőzussá avanzsáltak.
2010. 03. 02. 09:44
Februárban az egy évvel korábbihoz képest 57,46 százalékkal 3086-ra esett vissza a Magyarországon forgalomba helyezett új autók száma, az év első két hónapjában pedig 56,08 százalékkal 5877-re csökkent a Jato Dynamics nemzetközi autóipari piackutató cég hétfőn közétett legfrissebb adatai szerint.
2010. 03. 02. 07:14
A kínálatban újabb és régebbi darabok is felvonulnak. Az előbbieket a kifinomult ízlésű vásárlók fel is vehetik, míg a régebbiekért főleg múzeumok és alapítványok jelentkezését várják. A most értékesített darabok között egy elefántcsontszínű, gyöngyházberakásos kreppzsorzsett, és egy calais-i csipkével díszített ruha is a becsültnél drágábban kelt el. Az aukción 600 modell és kiegészítő szerepel majd, [...]
2010. 03. 02. 06:42
A három gyermekes anyuka pedig ezúttal nem mondott nemet a lehetőségre. Ebben bizonyára közrejátszik az is, hogy a 42 éves színésznőről a világhírű fotós, Mario Testino készít majd képeket, amiket a nagyközönségnek először májusban mutatnak majd be. A kampányban mindazonáltal Julia mellett olyan nevek is szerepelnek majd, mint Kate Winslet, Demi Moore, vagy Elizabeth Jagger. [...]
2010. 03. 02. 06:42
A címvédő Los Angeles Lakers hazai pályán legyőzte legnagyobb nyugati riválisát, a Denver Nuggetset az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA).
2010. 03. 01. 20:33
A zseniális Hefner 1960-as ötletében az egyszerűsége volt, ugyanis egyszerű, átszabott fürdőruhákba bújtatta modelljeit, amik fenekére nyuszifarkat, míg a modellek fejére nyuszifüleket tettek. A született „nyuszilány”, kísérhette Hefnert – az, hogy egy életen át, talán túlzás lenne – , a csinos kíséret pedig nem csak marketing szempontból volt igencsak előnyös. A mágnás az ágyat és [...]
2010. 03. 01. 18:27
A friss hőmérséklet ellenére is sok érdeklődőt vonzott a tömegfotózás lehetősége Ausztráliában. Minden korosztályból érkeztek önkéntesek, akik szívesen vállalták, hogy ruha nélkül állnak modellt Spencer Tunick legújabb alkotásához. A tömegképekre specializálódott művész elmondta, hogy nagyon nehéz volt rávenni a résztvevőket arra, hogy minden előítélettől mentesen álljanak neki a fotózkodásnak. Végül a megjelent 5000 ember teljesen [...]
2010. 03. 01. 17:44
A Királyi Megfigyelők használták állomáshelyül a bunkert, ami valószínűleg 1959-ben épült és ami szakértők véleménye szerint üzemelt is a hidegháború idején. A tulajdonos azzal reklámozza a szokatlan aukciós „tárgyat”, hogy ily módon bárki hozzájuthat egy saját darabhoz a hidegháborúból. Ráadásul ez a talpalatnyi föld dugig van korabeli felszereléssel is. Ki hinné, hogy katonai értékein túl [...]
2010. 03. 01. 16:11
Olvasói sztorik