Élet-Stílus

„Nem lehet 500 millió barátod ellenségek nélkül” – hirdeti a közösségi oldal történetét taglaló film. Mit adhat a Facebook, amit más nem?
2010. 11. 11. 11:25
A különc zsenik élete egyedülálló, abban az értelemben mindenképpen, hogy egyedül állnak. David Fincher dokumentarista jellegű, de nem dokumentumértékű játékfilmjében (Social Network – A közösségi háló) a ma vezető össznépi site, a Facebook megszületése kapcsán abszolút sarkítva arról mesél, hogy az ember teljességgel társas lény. Vagy így, vagy úgy.
2010. 11. 11. 11:15
Botrányt és bojkottal való fenyegetéseket váltott ki az Amazon internetes kereskedelmi cég azzal, hogy egy pedofiloknak szánt "kézikönyvet" vett fel a kínálatába. A cég nem hajlandó megszüntetni a könyv forgalmazását, mondván, "mindenki maga döntse el, mit vásárol meg".
2010. 11. 11. 11:14
Hiányolja az előadóművészeti törvény tervezett módosításával kapcsolatos egyeztetéseket számos szakmai szervezet, ezért nyílt levelet intéztek Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez.
2010. 11. 11. 10:38
Az AC Milan letaszított az élről a Laziót az olasz labdarúgó-bajnokság hétközi fordulójában. A fővárosi csapat mellett az Inter és a Juventus is megbotlott.
2010. 11. 11. 08:32
Valószínűleg Andy Vajna producer felügyeli majd a magyar filmgyártás állami finanszírozását a Nemzetgazdasági Minisztériumban betöltendő tisztségében - jelentette a Variety című amerikai médiaipari hírmagazin internetes kiadása.
2010. 11. 11. 08:13
Hirtelen zuhé esetén itt egy szellemes megoldás: az újság, ami valójában táska.
2010. 11. 11. 07:45
Nem született gól a manchesteri derbin, így a United megőrizte veretlenségét a Premier League-ben, amelynek 12. fordulójában az éllovas Chelsea és az Arsenal is megszerezte a három pontot.
2010. 11. 11. 06:59
A Siófok némi meglepetésre könnyedén, 3-1-re nyert a vendég Ferencváros ellen a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
2010. 11. 10. 20:48
A Sopron sima, 89-72-es vereséget szenvedett a Rátgéber László irányította török Fenerbahce otthonában a női kosárlabda Euroliga csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában.
2010. 11. 10. 18:55
A német szövetségi kapitány a kísérletezésre használja fel a svédek elleni barátságos találkozót. A világbajnokságról is ismert nevek pihenőt kapnak, ellenben érkeznek a még fiatalabb titánok.
2010. 11. 10. 18:10
A szövetségi kapitányi posztot is ellátó Mátéfi Eszter helyett egyetlen bajnoki mérkőzésre Bohus Bea eddigi másodedző irányítja majd a Budapest Bank-Békéscsaba női kézilabdacsapatát.
2010. 11. 10. 15:36
Olvasói sztorik