Élet-Stílus

Döntetlen a manchesteri derbin

admin
admin

2010. 11. 11. 06:59

Nem született gól a manchesteri derbin, így a United megőrizte veretlenségét a Premier League-ben, amelynek 12. fordulójában az éllovas Chelsea és az Arsenal is megszerezte a három pontot.

„Az eredmény igazságos. Mind a két csapatnak fontos volt, hogy ne veszítsen. Természetesen a győzelem szándékával léptünk pályára, de nehéz úgy nyerni, hogy alig dolgozunk ki helyzeteket” – magyarázta a derbit követően Roberto Mancini, a City szakmai felelőse. „Megfelelően kontrolláltuk a mérkőzést, nem játszottuk rosszul, csakhogy kevés lehetőségünk volt” – mondta a United trénere, Sir Alex Ferguson.

Az edzők szavai hűen tükrözik a látottakat: gól és komoly helyzetek nélküli csatát hozott a manchesteri rangadó, amely után a „vörös ördögök” őrzik veretlenségüket a Premier League-ben, jelenleg a második helyen állnak, míg a városi ellenlábas maradt a negyedik.

Az élcsapatok közül a Chelsea és az Arsenal nem hibázott. Az éllovas „kékek” Essien fejesgóljával a győzték le a Fulhamet, amelyben Gera Zoltán a 79. percben csereként lépett pályára. A mérkőzést elöntő ghánai középpályás a társait megelőzve mehetett a zuhany alá: a 90. percben kiállították, amiért páros lábbal „beleszállt” Dempseybe.

Az Arsenalban Chamakh volt a nyerőember, miután az „ágyúsok” az ő két góljával fektették két vállra a házigazda Wolverhamptont. Mindjárt az első percben eredményes volt, közelről bólintott a kapuba Song mesteri beaása után, majd a 94. percben egy kontratámadás során 16 méterről pöccintette át a labdát Hahnemann kapuson. A marokkói csatár öt gólnál jár már a Premier League-ben, dupláznia először sikerült.

A Liverpool három siker – közte a Chelsea legyőzése – után ismét megtorpant, miután csak döntetlent játszott a Wigannel, holott Gerrard kiváló indítása után Fernando Torres 16 méterről már a 7. percben megszerezte a vezetést a „vörösöknek”. A hazaiak az 52. percben egyenlítettek: Rodallega bombázta a hálóba a kapusról kipattant labdát.

A Newcastle United Kádár Tamás nélkül (a magyar védőt nem nevezték) kapott ki hazai pályán a Blackburn Roverstől, míg a kapus Bogdán Ádám a kispadról nézte végig, hogy a csapata, a Bolton Wanderers 1-1-es döntetlent ért el az Everton vendégeként.

Premier League, 12. forduló:
Aston Villa-Blackpool 3-2 (1-1)
Gól: Downing (28.), Delfouneso (58.), Collins (87.), ill. Harewood (45.), Campbell (85.)

Chelsea-Fulham 1-0 (1-0)
Gól: Essien (30.)
Kiállítva: Essien (90., Chelsea)

Newcastle United-Blackburn Rovers 1-2 (0-1)
Gól: Carroll (47.), ill. Pedersen (3.), Roberts (82.)

West Ham United-West Bromwich Albion 2-2 (1-1)
Gól: Parker (43.), Piquionne (50., 11-esből), ill. Odemwingie (38, 11-esből), Pablo (72.)

Wigan Athletic-Liverpool 1-1 (0-1)
Gól: Rodallega (52.), illetve Torres (7.)

Everton-Bolton Wanderers 1-1 (0-0)
Gól: Beckford (90.), ill. Klasnic (79.)
Kiállítva: Fellaini (86., Everton)

Manchester City-Manchester United 0-0

Wolverhampton Wanderers-Arsenal 0-2 (0-1)
Gól: Chamak (1., 90.)

Kedden játszották:
Stoke City-Birmingham City 3-2
Tottenham Hotspur-Sunderland 1-1

Az élcsoport:
1. Chelsea 28 pont
2. Manchester United 24
3. Arsenal 23

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.