Élet-Stílus

Andy Vajnán múlhat a magyar filmgyártás

Valószínűleg Andy Vajna producer felügyeli majd a magyar filmgyártás állami finanszírozását a Nemzetgazdasági Minisztériumban betöltendő tisztségében - jelentette a Variety című amerikai médiaipari hírmagazin internetes kiadása.

Mivel Orbán Viktor miniszterelnök kormánya elkötelezte magát amellett, hogy a GDP-hez viszonyítva 3 százalék alatt tartja jövőre az állami költségvetés hiányát, ehhez elengedhetetlen a kiadások visszafogása. Ezért a Magyar Mozgókép Közalapítvány költségvetését is csökkentenék (MMK), amely a hazai filmek állami támogatásáról dönt már az 1990-es évek óta. Az eddigi támogatás, azaz 15 millió dollár, vagyis 4,125 milliárd forint
harmadát kapná jövőre a szervezet – tudósít a Variety.

Ugyanakkor 10 millió dollárt, azaz 2,75 milliárd forintot osztana szét egy új pénzalap, amely valószínűleg a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alá tartozna és további 4 millió dollárt a filmkészítőknek fejlesztési támogatást nyújtó Nemzeti Kulturális Alap.

“Egy idén elvégzett könyvszakértői vizsgálat során megállapították, hogy az MMK-nak 35 millió dolláros, tehát 9,6 milliárd forintos adóssága van, ezért költségvetési keretét egy időre befagyasztották” – mondta a magazinnak egy meg nem nevezett magyar filmes. “A korrupció gyanúja nem merült fel (…), a pénzt magyar filmesek támogatására fordították, de az lehet, hogy az MMK ezután nem foglalkozhat egyébbel, mint adóssága megfizetésével” – tette hozzá az illető.

A Variety szerint a magyar filmgyártás politikai befolyásolásának új korszakát jelezheti az a döntés, hogy kormányzati ellenőrzés alatt hoznak létre egy új finanszírozási struktúrát, amely elütne az állami finanszírozású, de független közalapítvány jellegétől.
“Azáltal, hogy miniszteri irányítás alatt egy hollywoodi producert bíznak meg a pénzek elosztásával, megváltozhat a támogatott filmek köre, és egyebek között ettől fél több rendező” – mondta a nyilatkozó.

A terv azonban nem érinti a külföldi koprodukcióban gyártott filmek magyarországi kedvezményes adózását – írja a Variety internetes változata

Ajánlott videó

Olvasói sztorik