A Tottenham Hotspur szakvezetője, Harry Redknapp úgy véli, az Arsenal előtt óriási lehetőség adódott azzal, hogy a londoniaknak már csak a bajnokságra kell koncentrálniuk.
Sem a Kevin McCabe és Berki Krisztián között létrejött szándéknyilatkozatban foglalt, vasárnap lejárt határidőről, sem a hazai sajtóban megjelent állításokról nem tudott felvilágosítást adni kedden a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető zrt.
Dzsudzsák Balázs, Hajnal Tamás és Elek Ákos nélkül edzett kedden délelőtt a Hollandia elleni Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott.
A Bayern München új edzővel és megújuló kerettel feszül majd neki az új idénynek. A tavalyi BL-döntős, egyben német bajnok és kupagyőztes, idén trófea nélkül marad.
Michel Platinit kedden további négy évre, közfelkiáltással választották újra az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnökének a szervezet Párizsban zajló kongresszusán.
A német Bundesligában szereplő Eintracht Frankfurt labdarúgócsapatának vezetősége kedden menesztette Michael Skibbe vezetőedzőt, akinek helyét Christoph Daum veszi át.
Kevesebb mint száz jegy nem kelt el keddig a Puskás Ferenc Stadionban pénteken 20:30 órakor kezdődő Magyarország-Hollandia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.