Kikapcs
Mekkora poén, igaz? Vagy annyira azért nem vicces?
Jelen bejegyzés elkészültének időpontjában a meteorológusok álláspontja a meleg, napos hétvége volt.
Az afrikai oroszlánkutya öthetes korától kezdve nevelkedik a gepárdkölyökkel, Ruuxával. Elválaszthatatlanok.
A 32 éves nő ma már hálás a balesetet okozó sofőrnek. Azt mondja, ha nem ütköznek, sosem derül fény súlyos betegségére.
A megindító képet az egyik kislány édesanyja készítette, és töltötte az internetre. Azóta a remény szimbóluma lett.
A 42 éves férfi kis híján belehalt a tévedésbe. Azt mondja, képtelen megbocsátani, ezért a bírósághoz fordult.
A pandakecske (-vagy bárány?) után azt gondolhattuk, hogy már semmi nem lephet meg minket széles-e világon.
Pár méterre álltak csak a bajba került gyerektől, de egyikük sem segített az életéért küzdő 15 évesnek.
Az anya szíve gyakorlatilag leállt a ritka vírusfertőzést miatt. A gépek tartották életben, és ha nincs kisfia, talán meg is hal.
Egy fiatal nő megrázó posztban írt élete talán legnehezebb döntéséről, ami még most, évek után is kísérti.
Egy hónap alatt már több mint 50 ezren követik a kismacskát, aki azért került menhelyre, mert fejlődési rendellenességgel született.
Azután, hogy jóformán az egész életüket együtt töltötték, Nagy-Britannia legidősebb ikerpárja egyszerre távozott.
- 21:59 Idegenben nyert rangadót a Puskás Akadémia és az ETO FC
- 21:53 Lengyel külügyminiszter: Pénzutalásokkal és felvételekkel tudjuk bizonyítani, hogy Orbánék együttműködtek az oroszokkal
- 21:51 Hodász András a fogolykiváltó imáról: Miért a korrupt politikusokért szerveznek imát, és miért nem a pápáért vagy a betegekért?
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.17.
- 21:04 Csatatérré változott a milánói Dóm tér, összecsaptak a tüntetők és a rendőrök
- 20:39 Fordulat a piacon, már többen adnának el ingatlant, mint ahányan vennének
- 20:38 Csak a szokásos: ismét hatot kaptak Orbánék Münchenben
- 20:33 Takács Péter megfejtette: Magyar Péter miatt esik brutálisan a születésszám Magyarországon - megjött a kormányfői válasz
- 20:29 Meghalt a Star Trek színésze, Michael Forest
- 20:15 Hullámzó meccsen, szoros végjátékban nyert Odensében az ETO
- 20:01 Ezek a borzongató filmek akkor is a fejünkben maradnak, amikor már kikapcsoltuk a tévét
- 19:55 Elvesztette eszméletét egy ütközés után a Chelsea világbajnok kapusa
- 19:51 Újranyithat Iványi Gábor szegedi iskolája is
- 19:35 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok – 5 milliárd forint volt a tét
- 19:10 Kiütötték Orbán szövetségesét: Babisék egyetlen mandátumot sem szereztek Csehországban
- 19:10 Kiütötték Orbán szövetségesét: Babisék egyetlen mandátumot sem szereztek Csehországban
- 14:33 Palvin Barbara hat héttel a szülés után a Victoria's Secret kifutóján tér vissza
- 16:25 Bilincsmise előtt kérdezték meg Orbán Viktor anyját, szokott-e fiáért imádkozni – íme a válasz
- 12:12 Kínosan kerülte a riporternő merész dekoltázsát a cseh futballedző
- 19:35 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok – 5 milliárd forint volt a tét
- 14:26 Ezt kérte Zelenszkij négyszemközt Magyar Pétertől
- 11:01 Vagyonadó: megsaccoltuk, mennyit fizethetnek az ország leggazdagabbjai
- 13:59 Elképesztő kincsek kerültek elő egy elpusztított magyar városból
- 14:38 „Szánalmas” – Lannert Judit kiakadt a Fideszen és a Mi Hazánkon
- 10:51 Magyar Péter: Meghívtuk Zelenszkijt október 23-ára, de nem gondolnám, hogy eljönne
