Élet-Stílus

Érettségijén látta újra a tűzoltót, aki 17 évvel korábban megmentette az életét

Sári Veronika
Sári Veronika

újságíró. 2015. 06. 11. 11:22

Azt mondja, azért akarta, hogy az ünnepségen ott legyen megmentője is, hogy személyesen mondhasson neki köszönetet.

A frissen végzett amerikai középiskolásnak, Dawnielle Davisonnak öt évvel ezelőttig halvány fogalma sem volt arról, milyen komoly veszélyben volt az élete alig néhány hónappal a születése után. Hogyan is tudhatott volna a dologról, mikor szülei úgy döntöttek, inkább hallgatnak a drámai eseményekről addig, míg lányuk elég érett lesz ahhoz, hogy feldolgozza.

újság (Array)
Kép forrása: Mike Hughes

Dawnielle végül egy számára ismeretlen, nyugdíjas tűzoltótól tudta meg, hogy 12 évvel korábban egy lakástűzben kis híján meghalt. “Még pontosan emlékszem az esetre: a tűz egy elektromos hiba miatt keletkezett, és gyorsan szétterjedt a házban. Mire odaértünk, az emelet már lángolt, a szülők pedig kétségbeesetten kiabáltak, hogy a gyermekük bennt maradt” – nyilatkozta a Today című amerikai műsornak a mentésben részt vevő tűzoltó, Mike Hughes.

A férfinak és társainak végül mindenkit sikerült kimenekíteniük: a házban tartózkodó nagyszülőket, és a kiságyba szorult kislányt, Dawnielle-t is. A sikeres mentésről ezt követően sokáig cikkeztek az újságok, sőt, Hughes-ról még egy fotó is készült, ahogy karjában a kis Dawnielle-el távolódik az égő háztól.

“Tizenkét év alatt rengeteget gondoltam a kislányra. Szerettem volna tudni, hogy mi lett belőle, hogy mit csinál, ezért rákerestem a nevére a Facebookon. És mit ad isten, bumm, az első találat épp az a kislány volt, akit kerestem” – teszi hozzá. Miután Dawnielle túljutott az első sokkon, és a szüleivel is átbeszélte a történteket, levelezni kezdtek.

erettsegi(650x433).jpg (Array)
Kép forrása: Dawnielle Davison

“Egész jó barátok lettünk, és rendszeres időközönként beszélünk is egymással” – ezt már a 17 éves Dawnielle mondja, aki ragaszkodott ahhoz, hogy az érettségijére Hughest is meghívják. “Úgy éreztem tartozom neki, hogy nem lenne teljes az ünnep, ha épp őt nem hívnánk meg” – tette hozzá a lány, aki úgy tervezi, az egyetem után állatorvos lesz.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.