Kikapcs
Az idős amerikai nő több napon át feküdt egy esés után étlen-szomjan lakásában.
2015. 09. 08. 10:39
Legalábbis ezt állítja egy amerikai vegyészmérnök, aki már 12 éve nem fürdött le. Csak baktériumot permetez a testére.
Hossz: 48 centiméter, tömeg: 0,91 kilogramm.
Nem azt a választ adta, amire gazdái vártak.
2015. 09. 07. 16:10
Sokáig azt hitte, tüneteit egyszerű influenza okozza.
Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen? Pedig állítólag működik. A spéci fehérneműt, ami alig néhány hét alatt peckesebbé és nagyobbá varázsolja a női melleket, és amivel egy csapásra ki lehetne váltani a plasztikai sebészeket, egy szerb feltalálónak köszönhetjük. Az egykori biztonsági őr, a harminc éves Milan Milic sokáig szabadidejében dolgozott a csodaszeren, ám most úgy döntött, itt az ideje az igazi tesztüzemnek.
A fiatalember Amerikába vitte találmányát, ahol legnagyobb meglepetésére már néhány hét után tucatjával jelentkeztek az önkéntesek. És nem csak ők. Sebészek és specialisták is jelentkeztek, akik vállalták, hogy részletes jelentést írnak a változásokról, amiket pácienseik a melltartók viselése közben tapasztalnak.
Orvosi felügyelettel tesztelt például egy 49 éves miami nő, aki elmondása szerint egy héten keresztül naponta 15 percig viselte a fehérneműt, a keblei pedig egy teljes kosármérettel lettek nagyobbak. Ugyanerre az eredményre jutott dr. Michael Salzheaur is: a plasztikai sebész, páciense, Sabrina Molinar tesztét követte nyomon.
A sebész felbuzdult az eredményeken, és szeretné, ha a feltaláló egy rendes, több ezer résztvevős klinikai teszt alá vetné találmányát. „Sajnos rengeteg pletyka kering a melltartóról és annak hatékonyságáról, így azt gondolom, ahhoz, hogy bizonyíthassuk a hatékonyságát, megfelelő klinikai tesztekre van szükség, aminek hitelességével senki sem vitatkozhatna” – tette hozzá a sebész.
Addig is, míg a leendő vásárlók a klinikai bizonyítékra várakoznak, idéznénk a termék első tesztelőjét, a 24 éves Jelena Sabicot. A hölgy – meglepetés – a feltaláló barátnője, aki három évvel ezelőtt azzal kezdte el Milán fülét rágni, hogy nagyobb melleket szeretne. Mint kiderült, az akkor még biztonsági őrként dolgozó férfinek nem volt elég pénze sebészre, inkább úgy döntött, feltalálja az alternatívát.
„Te vagy a legkedvesebb ember, akit ismerek”.
2015. 09. 04. 11:28
- 22:34 „Buszraszállóval így eltalálni” – az MTK győztes gólszerzője vigyorogva mesélt a mindent eldöntő pillanatról
- 22:00 „Mégis bevágtak ide” – A börtönből üzent Varga-Bajusz Veronika
- 21:47 Elnézést kért az RTL Gryllus Dorka médiahackje miatt
- 21:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. október 16.
- 21:01 A boomerek még a nagyszülőkre bízták a gyerekeiket – ők bezzeg már nem segítenek. Miért?
- 20:53 A külhoni magyarság anyagi támogatásáról beszélt Tarr Zoltán Kolozsváron
- 20:42 Szoboszlai Dominik is bekerült a Liverpool száz legjobbja közé
- 20:22 Magyar Péter: Volt itt minden, vétófenyegetés, kiabálás, óriási viták
- 19:55 Háborús sebesülésre emlékeztető sérülést szenvedtek tinédzserek a francia diáktüntetéseken
- 19:43 Mától nem Mészáros Lőrinc lánya az MBH Bank vezérigazgató-helyettese
- 19:37 Ez a jövő? Kártyák helyett elektronikus eszközt mutatott fel egy bíró
- 19:28 Kerner Zsolt: Brüsszel Orbán Viktor nélkül
- 18:42 Elindult a grafikus helyfoglalás a MÁV applikációjában
- 18:39 Játékos kedvében volt a Gerecse rejtőzködő ragadozója - videóval
- 18:27 A Real Madrid követeli Javier Tebas lemondását
- 17:54 Osztie Zoltán atya vezetésével megtartották a fogolykiváltó imát Hankó Balázsékért
- 11:04 Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
- 19:43 Mától nem Mészáros Lőrinc lánya az MBH Bank vezérigazgató-helyettese
- 21:47 Elnézést kért az RTL Gryllus Dorka médiahackje miatt
- 16:21 Több mint 1,4 milliárd forintot fizetett a közmédia Fábry és a Bagi–Nacsa-duó műsoraira
- 15:33 Dúró Dóra listázni kezdte azokat a szereplőket, akik a független médiából mentek át a kormányhoz dolgozni
- 16:28 Ezért nem kedvelik a valódi pszichológusok a Házasság első látásra műsort – szakértőt kérdeztünk
- 14:14 Stohl András az Alföldivel közös előadásról: Őrület ez a harminckilencezer forintos jegyár!
- 11:38 Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
- 07:00 Tantusz, Asszonydicséret, Merkur – mennyire ismered a Kádár-kor szavait? II. felvonás
