Élet-Stílus

ValóVilág 12: Bemutatkoztak a villa első beköltözői

RTL
RTL
Íme VV Dorka, VV Kikidi és VV Gina.

Nyáron veszi majd kezdetét a ValóVilág 12. szériája, melynek villáját a napokban VV Merci (a reality 10. évadának harmadik helyezettje) mutatta be a közösségi oldalán. A műsor első három beköltözője csütörtök este a Fókuszban mutatkozott be röviden a nézőknek.

VV Gina 32 éves, tetoválóművészként tevékenykedik, aki úgy fogalmaz: „hiába a feltűnő kinézet, ő alapjában véve egy egyszerű emberkének tartja magát”.

Mármint gondolok erre, hogy nem játszom meg magam, nem hisztizek feleslegesen, nincsenek ilyen izéjeim, hóbortjaim. Amit nem szeretek, ez a kéretlen nyávogás, ez a ki vagyok, mi vagyok, mert akkor eszembe jut azonnal, hogyha úgy nőttél volna fel, ahogy én, biztosan nem nyávognál.

A 29 éves VV Kikidi pozitív életszemléletét szeretné majd bemutatni a realityben, ahová mint mondja, foglalkozását tekintve is villalakóként érkezik majd.

Lehet nyugodtabban, kellemesebben, boldogabban, kedvesebben is élni az életet. Ezt szeretném megmutatni az embereknek. Vannak szar dolgok, meg is kell élni, át kell rajta esni, de ne ragadjunk bele! Dolgozzunk rajta, hogy abból legyen egy régi emlék, amiból tanultunk és amit magunkévá tudunk fordítani. Ne szomorkodjunk azon, mi lesz a jövőben, mi lesz két hét múlva, mert egész életedben szorongni fogsz, hogy mi lesz, mi lesz, mi lesz. Ha meg azon gondolkozol, mit basztál el tegnap, mi volt, akkor fú, mit kellett volna mondanom, akkor meg depressziós leszel egész életedben. Miért jó ez?

– tette fel a kérdést a kamerának.

VV Dorka 21 éves, és mint mondja, szolisként dolgozik. Önmagát nagyon jószívűnek és viccesnek tartja, azt viszont nem kedveli, ha a környezetében bántanak valakit.

Nem vagyok ilyen gonoszkodó, balhés, semmi ilyesmi, szeretem kerülni a konfliktust és kimaradni belőle. De nyilván ha muszáj, akkor felállok. Tudok hisztis lenni egyébként, ez egy ilyen csajos dolog szerintem. És tudok ilyen nyűgös lenni, hogy fáj a fejem, nincs kedvem, ilyen lusta. Nem szeretem, ha valaki kétszínű, gonosz, ilyen alpári, aljas. Igazából nem szólok bele, de kerülöm az ilyet, ha valaki ilyen.

A riport végén az is kiderült a műsorral kapcsolatban, hogy a nézőknek idén minden eddiginél több lehetőségük nyílik majd arra, hogy beleszólhassanak a játékba és irányítsák a villalakók életét, illetve akár arról is dönthetnek, hogy a kezdeti 36 millió forintos nyereményalap tovább növekedjen vagy épp csökkenjen.

Kapcsolódó
VV Merci bemutatta, milyen lesz a ValóVilág 12 villája belülről
Az udvaron és a belső terekben is körbekalauzolta követőit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik