Élet-Stílus

Ezek segíthetnek, ha az aranyér veszélye fenyeget

Getty Images
Getty Images
Az aranyérbetegség igencsak meg tudja keseríteni a mindennapokat. Léteznek azonban módszerek, amelyekkel el tudjuk kerülni, vagy ha már kialakult, enyhíteni tudjuk az aranyér okozta kellemetlen tüneteket – ezekből mutatunk be most párat.

1. Helyes étkezés

Az aranyér kockázata jóval nagyobb lehet, ha nem megfelelően táplálkozunk. Figyeljünk rá, hogy az étrendünk megfelelő mennyiségű rostot tartalmazzon (pl. teljes kiőrlésű gabonák, olajos magvak, magas rosttartalmú gyümölcsök – úgy mint áfonya, ananász, szőlő, málna stb.), ami segíthet normalizálni az emésztést. Kerüljük viszont a fűszeres, sóban, cukorban vagy zsírban gazdag élelmiszereket.

Hasonlóan fontos a bőséges, napi 2-3 liternyi folyadék bevitele, persze nem olyan italokra gondolunk, amelyek egyúttal folyadékot vonnak ki a szervezetünkből, mint a kávé vagy az alkohol, hanem vízre, gyümölcsteára, hozzáadott cukrot nem tartalmazó gyümölcslére.

2. Rendszeres mozgás

Sokan talán nem is értik, mi köze a mozgásnak az aranyérhez – holott nagyon is sok van. Egyrészt a testmozgás segíti a bélmozgást, másrészt a rendszeres edzéssel elkerülhető az aranyérbetegség kialakulásának egyik komoly kockázati tényezője, az elhízás. A plusz kilók ugyanis extra terhet jelentenek a testnek, nyomás alá helyezve a medence és a végbél tájékának ereit is.

Nem csupán a hízásra hajlamosaknak érdemes odafigyelniük a rendszeres testmozgásra, hanem azoknak is, akik ülő vagy álló munkát végeznek. Nem kell feltétlenül intenzív sportra gondolni: már a heti 2-3 alkalommal beiktatott rövidebb séta, kocogás, otthoni torna is sokat segíthet.

Meg kell említeni, hogy a nagyobb fizikai igénybevétellel járó sportokkal – például a testépítés, hosszú távú biciklizés, lovaglás – könnyen ellenkező hatást érhetünk el, mert ezek a mozgásformák komolyabb terhelést gyakorolnak a végbél záróizomzatára is.

3. Helyes vécéhasználat

Sokat segíthet, ha nem erőltetjük meg a végbélizomzatot: sem azzal, hogy nem megyünk ki a vécére, amikor nagyon is kéne, sem úgy, hogy a székrekedés miatt erőlködünk. A szakértők szerint az lenne ideális, ha napi egy alkalommal mindig tudnánk székletet üríteni, ám azt is véssük az eszünkbe, hogy ha már vécére ülünk, ne tartózkodjunk ott túl sokáig.

A trónolásnál fontos a helyes testtartás is. Kissé előregörnyedve, lábaink megemelésével (pl. úgy, hogy a talpunk alá teszünk egy sámlit), guggoláshoz közelítő pózban a legegészségesebb az ürítés, ez ugyanis a leginkább akadálymentesített testhelyzet, amely a végbélre is kisebb nyomást gyakorol.

4. Korai kezelés

Ha már kialakult az aranyér, fontos, hogy ne halogassuk a kezelését. A kezdeti stádiumban a fentebb felsorolt életmódbeli változtatásokkal, valamint helyileg ható kúppal, krémmel sokat tehetünk az állapot javításáért. Ha mégsem érzünk javulást, mindenképpen forduljunk szakemberhez.

Hirdetés

Az aranyér korai tünetei közé tartozik a székelés közben érzett fájdalom, a viszketés a végbéltájon, valamint vérzés is előfordulhat. Fontos, hogy minél előbb felismerjük a tüneteket és elkezdjük azok kezelését, így elkerülve a betegség súlyosbodását. A recept nélkül kapható Proktis-M termékcsalád a hialuronsav és a gyógynövények előnyös hatásait egyesítve enyhíti a végbélnyílás körül jelentkező panaszokat. A tünetektől függően a kúp és a kenőcs kombinálva is használható.

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik