Élet-Stílus

68 év után bocsátották el munkahelyéről az angol nőt

saulgranda / Getty Images
saulgranda / Getty Images

Közel hét évtized után rúgtak ki munkahelyéről egy angliai nőt – írja a Metro. Jill Cornick 1956-ban, mindössze 14 évesen kezdett el dolgozni a blandfordi Clarksban, 1969-ben még nászútját is elhalasztotta, hogy részt vehessen egy továbbképzésen.

Az asszony 68 éven át ugyanott dolgozott, még 1975-ben született fiát is az üzletben nevelgette egy darabig. Nemrég kiderült, hogy a Clarks azonnali hatállyal bezárja az üzletet, ezzel együtt pedig Cornicktól is megválnak.

Az utolsó munkanapján a vásárlók tömegei ugrottak be, hogy elbúcsúzzanak tőle. A nő szerint múlt csütörtökön értesítették őket, hogy hétfőn bezárnak, a hír mindenkit sokkolt. Cornick remélte, hogy néhány évet még dolgozhat, mielőtt nyugdíjba megy.

Az asszony ismer olyan családot, amelynek négy generációját is kiszolgálta.

Mint elmondta, az elkövetkező időszakban a pihenésre figyel majd, és később talán jótékonysági munkába kezd. „Szerettem ezt a munkát, ez volt az életem. Évekig ott laktam a bolt fölött, és a fiamat is ott neveltem fel” – nyilatkozta.

Cornick eleinte cipőtisztítással foglalkozott, majd az évek során különböző feladatköröket látott el. A 2016 óta özvegy, most 82 éves nő karriere során csak néhány betegszabadságot vett ki.

A Clarks szóvivője köszönetet mondott a blandfordi üzlet csapatának, külön kiemelve az asszonyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik