Nagyvilág

Összeverték a tolvajt a londoni bolt dolgozói

AndreyPopov / Getty Images
AndreyPopov / Getty Images

Egy hátsó helyiségbe vonszoltak, majd összevertek egy feltételezett tolvajt egy londoni bolt dolgozói – írja a Metro. Az eset egy Sainsbury’sben történt.

A történtekről az egyik vásároló készített videót, ezen az látható, ahogy három alkalmazott a férfit egy raktárba vonszolja, miközben egy negyedik üvöltözik vele. A feltételezett tolvaj eközben többször is Allahu akbart kiált.

A személyzet megrugdosta a földön fekvő férfit, majd egyikőjük észrevette, hogy videózzák őket.  Ekkor eltakarta a kamerát, a bántalmazás pedig véget ért.

A videó május 11-én szombaton készült, az azt rögzítő szemtanú azt nyilatkozta, hogy nem érezte indokoltnak az alkalmazottak fellépésének mértékét. Mint kiemelte, a tolvaj nem volt erőszakos.

Az esetet követően felhívták a rendőrséget, a videót pedig megmutatták a hatóságoknak, és tanúvallomást is tettek. A Sainsbury’s azt közölte, hogy kivizsgálják az esetet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik