Élet-Stílus koronavírus

Nem várt hatása volt a kötelező maszkviselésnek Dél-Koreában

Ed JONES / AFP
Ed JONES / AFP
Jót tett egy milliárdos iparágnak.

Számottevően nőtt a plasztikai sebészeti beavatkozások száma Dél-Koreában a koronavírus-járványnak, illetve az azzal járó kötelező maszkviselésnek köszönhetően – jelentette a Reuters- Az iparág a brit hírügynökség cikke szerint majdnem tíz százalékos növekedésen van túl 2020-ban, és hasonló növekedésre számítanak idén is, ahogy sokan kihasználták a maszkviselést, hogy arcukat átszabassák.

Egyikük, egy húszéves egyetemi hallgató a Reutersnek elmondta:

Mindig is meg akartam csináltatni az orromat, és úgy gondoltam, most lenne rá a legjobb idő, mielőtt az emberek elkezdik levenni a maszkokat a vakcina 2021-es elterjedése előtt.

Magyarázata egyszerű: az arcot takaró maszkkal ugyanis könnyedén, és feltűnésmentesen el lehet rejteni az egyébként jól látható duzzanatokkal és zúzódásokkal járó operáció árulkodó jeleit.

Ezzel sokan voltak így az ázsiai országban. Egy plasztikai sebészettel foglalkozó netes oldal közlése szerint 63 százalékkal nőtt az ügyfeleik száma, és több plasztikai sebész is arról számolt be, hogy jelentősen nőtt a beavatkozások száma a járvány alatt. Egyikük a Reutersnek elmondta, nőtt azoknak a száma is, akik a maszkkal nem takart arcrészek átalakítása miatt érkeztek hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik