Élet-Stílus

Minden, amit eddig a női orgazmusról tudtál, hazugság

2019-et írunk, de a női orgazmusról még mindig lehetetlenül keveset tudunk. Vagy azt hisszük, hogy tudtunk mindent, aztán egyszer csak kiderül, hogy a hüvelyi orgazmus nem is létezik, mert minden orgazmus klitorális. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a cikkben lesznek nyulak is.

Kicsit tévesen, de a szexben általában az orgazmus, vagyis a kielégülés a cél mindkét fél számára. Ez a férfiaknál javarészt viszonylag könnyen össze szokott jönni és látványos is, ráadásul a férfiak orgazmusa, pontosabban ejakulálása elengedhetetlen a szaporodás szempontjából. A női orgazmus viszont ennél egy kicsit bonyolultabb, rejtélyesebb téma. Már csak azért is, mert a férfiakkal ellentétben a nőknél nem szükséges a teherbeeséshez az orgazmus, sokan pedig meg sem élik azt szex közben a partnerükkel, de előfordul, hogy egyedül sem.

Egy 2009-es amerikai tanulmány szerint a megkérdezett nők fele színlelt már orgazmust – a férfiaknak a negyede, ami felvet pár kérdést –, ez viszont egyáltalán nem meglepő a jelenlegi társadalomban és popkultúrában, amikor a legtöbb filmes szexjelenetben és a pornófilmekben könnyedén élveznek el totális szinkronban a párok. De az sem segít a helyzeten, hogy a felvilágosító órákon is maximum csak arról esik szó, hogyan kell felhúzni a gumit, illetve hogy a lányok hogyan menstruálnak.

Kardio az agynak

Barry Komisaruk neurológus egy 2004-es kutatása során az agyi aktivitást vizsgálta szex közben, patkányokon végzett kísérletei után pedig arra jutott, hogy a hüvelyi stimuláció blokkolja a fájdalmat. Ezt kezdte el tovább kutatni a nőknél is, hogy lássa, miként viselkednek az idegpályák.

Korábban úgy tudtuk, a nemi szervektől az élvezet és maga az orgazmus az agyig a gerincvelőn keresztül jut el, épp ezért Komisaruk öt olyan nőt vizsgált, akiknek sérült a gerince, és emiatt lebénult az alsótestük. A nőknek saját magukat kellett stimulálniuk a méhnyakuknál, aztán kiderült, hogy nemcsak a stimulációt érezték, de hárman még orgazmust is átéltek.

Megható volt, és meglepett engem, illetve őket is, mert az orvosaik azt mondták nekik, hogy a sérüléseik miatt vége a szexuális életüknek, hogy soha többé nem fognak tudni elélvezni

mondta Komisaruk, aki ezzel felfedezte, hogy az orgazmus az agyig egy teljesen másik idegpályán, a bolygóidegen, egy hosszú koponyaidegen keresztül jut el, amiről addig nem tudták, hogy elér az ember medencéjéig. Gyakorlatilag ez volt a világon az első olyan kutatás, amiből kiderült, hogy pontosan hogyan és hol alakul ki a női orgazmus az agyban.

Arthur Davies – Női aktok tanulmányozása / Getty Images

Mert bár az orgazmust általában a nemi szervek stimulálásával érjük el, de az agyban történik a lényeg:

az agy orgazmus közben annyi aktivitást mutat és úgy néz ki, mint egy roham közben.

Komisaruk nagyon egyszerűen úgy írta le a dolgot a Netflix Van rá magyarázat (eredetileg Explained) című dokusorozatának azon részében, ami a női orgazmussal foglalkozik, hogy az orgazmus gyakorlatilag olyan az agynak, mint egy kardioedzés. Itt pedig térjünk vissza a fájdalomblokkolásra, mert az is kiderült a CT-felvételekből, hogy orgazmus közben az agy ugyanazokat a területeket stimulálja, mint fájdalom közben, csakhogy a kettő közti összefüggésre még mindig nem jöttek rá.

Nem legenda

Bár az agyi aktivitás mindkét nemnél hasonlóan néz ki orgazmus közben, utána a férfiaknál egy passzív szakasz következik, amikor az agy izgatásra már látszólag nem reagál, a nőknél viszont ugyanolyan aktív az agy, sőt még aktívabb is, ezért is tud egy nő egymás után többször elélvezni. Már ha egyáltalán el tud élvezni, mert nem minden nőnek olyan egyszerű dolog ez. Sok nőnek alig néhányszor, vagy soha nem volt még orgazmusa. Közéjük tartozott Remy Kassimir humorista is, aki miután rájött, hogy nincs egyedül, készített egy podcastsorozatot How Cum címmel. (A cím az angol How come?, azaz Hogyhogy? kifejezésre rezonál, szó szerint azt kérdezi, hogyan élvezzünk.)

Azt hittem, csak legenda vagy nagy szerencse kell hozzá

– mondta a női orgazmusról Kassimir, aki a Netflix sorozatában beszélt arról is, hogy az iskolai felvilágosító órán ő sem találkozott a témával, ott csak annyit közölnek a gyerekekkel, hogy a férfi elélvez, a nő pedig terhes lesz. Kassimir nemcsak arra szeretett volna rájönni, hogy neki hogyan lehet orgazmusa, de az is célja volt a podcasttal, hogy többen beszéljenek erről a témáról, hogy ne számítson tabunak, és azok a nők, akik még életükben nem éltek át orgazmust, ne szégyelljék magukat, valamint tudják, nincsenek egyedül. Na meg azt is, hogy létezhet megoldás.

Az iskolai felvilágosító órákon általában csak a védekezésről esik szó, vagy arról, hogyan működnek a szaporítószervek, arról viszont nem, hogy miként ismerhetjük meg a saját testünket. A Szexoktatás (eredetileg Sex Education) című sorozat – aminek januárban érkezik a második évada, és aminek első évadában Gillian Anderson is játszik, szóval erősen ajánlott – gyakorlatilag erről szól. Egy rakás fogalmatlan tinédzserről, akik úgy élnek, vagy úgy akarnak szexuális életet élni, hogy valójában semmit nem tudnak a szexről és saját magukról, a saját testükről sem.

Gustav Klimt egyik aktja / Getty Images

Az egyik rész kifejezetten a női orgazmusról szól, az epizód főszereplője pedig Aimee Gibbs, akit Aimee Lou Wood alakít. A színésznő a Teen Vogue-nak azt mondta, büszke rá, hogy eljátszhatott egy olyan nőt, aki kézbe veszi a saját szexualitását. Szó szerint, mert végül azt tanácsolják neki, hogy maszturbáljon, és saját maga tapasztalja meg, hogy mi a jó neki. A nőket nem tanítják, de még csak nem is bátorítják arra, hogy felfedezzék és megismerjék a saját testüket, hogy mi szerez nekik örömet önkielégítés közben. Nem véletlen, hogy sokan partnerrel együtt sem tudják, hogy mit élveznek és mit szeretnének.

Mind keresztül mentünk fiatalon azon a szakaszon – sok nő pedig még mindig ebben van –, amikor azt gondolod, hogy a szex a férfiaknak való. Hogy azért fekszel le valakivel, mert azzal elérsz valamit, vagy értékelni fog, ahelyett, hogy azért feküdnél le vele, mert szeretnéd, és mert tudod, hogy élvezni fogod. A női orgazmus egy legendának tűnik, ebben a korban minden a fiúról szól

– mondta a színésznő, akinek karaktere a sorozatban rengeteget szexel, de mint kiderül, nem saját maga miatt teszi ezt, hanem partnereiért, majd amikor megkérdezik tőle, hogy ő mit szeret a szexben és mit élvez, akkor egyszerűen nem tud rá válaszolni, mert fogalma sincs. A Szexoktatás kifejezetten fontos sorozat, és nem lenne butaság levetíteni minden középiskolában, mert tényleg olyan témákat boncolgat a tinédzserek szexuális életével kapcsolatban, amelyek sokszor még ma is tabutémának számítanak, miközben inkább ezekről kellene beszélni, és a biológiaórára hagyni a teherbeesésnek meg a nemi szervek működésének témáját.

Hüvelyi orgazmus? Nem létezik!

De visszatérve az Van rá magyarázat című netflixes dokura, elhangzik benne a női orgazmussal kapcsolatban egy nagyon fontos mondat:

Ma már tudjuk, hogy hüvelyi orgazmus nem létezik, minden orgazmus klitorális.

Igen, tényleg. 1998-ban egy ausztrál urológus felboncolt öt nőt, és ennek köszönhetően kiderítette, hogy a csikló sokkal, de sokkal nagyobb, mint azt addig hittük. Hogy az nemcsak egy apró, borsóméretű valami ott legfelül, de több centire felnyúlik a hüvely köré, és rengeteg idegvégződés van rajta. Ennek köszönhetően derült ki, hogy a világ eddig hatalmas tévhitben élt azzal kapcsolatban, hogy kétféle orgazmus van, a vaginális és a klitorális. És bár az kiderült, hogy hüvelyi orgazmus nincs, mert amit eddig annak hittünk, valójában arról is a csikló tehet, azt továbbra sem tudjuk, miként lehet az, hogy vannak nők, akik álmukban is el tudnak élvezni, vagy akár attól, ha csak a mellüket izgatják.

Modigliani egyik fekvő aktja – Getty Images

A tévhit a hüvelyi és a csiklóorgazmussal kapcsolatban még Sigmund Freudtól ered, aki azt állította, hogy a nőknél a pubertás után a vagina lesz a nemi izgalom központja. És ő volt az is, aki úgy gondolta, hogy bizonyos pszichés betegségek, mint a neurózis és az úgynevezett hisztéria is azon nőknél alakul ki, akik csak a klitorális orgazmusra képesek. Ekkor terjedt el az a nézet is, hogy azok a nők, akik túlságosan kívánják a szexet, betegek, sok orvos emiatt műtéti úton távolította el több nő csiklóját, ami ma már egyértelműen csonkításnak számít. Ennek ellenére a mai napig sok helyen alkalmazzák – általában vallási okok miatt.

Fülöp herceg anyjának állítólag szexuális frusztrációja volt, Freud tanácsára megröntgenezték a méhét
Ötven évvel ezelőtt hunyt el az egyik legizgalmasabb és egyszerre legtragikusabb sorsú hercegnő, II. Erzsébet királynő anyósa.

Akkor most jöjjenek a nyulak

És most, hogy túltettük magunkat a sokkon, hogy valójában a hüvelyi orgazmus volt a legenda, mert mint olyan, nem is létezik, idén történt egy újabb jelentős felfedezés is, ami cikkünk apropóját is adta. A Scientist oldalán októberben megjelent cikk azt taglalja, hogy nyulakon folytatott kísérletek során rájöttek: az orgazmus az ovuláció kiváltására szolgáló biológiai mechanizmus részeként alakulhatott ki.

Az antidepresszánsok bizonyítottan képesek blokkolni a nőknél az orgazmust, a kísérlet során pedig antidepresszánsokkal kezeltek nőstény nyulakat, akik ennek hatására kevesebb petesejtet termeltek, rámutatva arra a lehetséges evolúciós magyarázatra, hogy az orgazmusnak igenis lehet köze a szaporodáshoz.

Bár alapvetően tudjuk, hogy a nők orgazmusa nem feltétlenül szükséges a teherbeeséshez, ám a kísérlet során kiderült, hogy sokkal összetettebb a nők testében az idegi és hormonális reakció, a kutatók pedig tovább mehetnek ezen az úton, hogy kiderítsék, egyáltalán miért és hogyan alakul ki a nőknél az orgazmus. Igaz, a kísérlet fontosságával vitatkozott Julie Bakker endokrinológus, aki szintén rágcsálók ovulálását tanulmányozza: bár szerinte is érdekes a tanulmány, nem biztos, hogy jelentőségteljes, ugyanis a nyulaknál nincs olyan, hogy orgazmus.

A G-pont viszont tényleg létezik

A tudomány mára odáig jutott, hogy azt legalább meg tudja mondani – még ha elég homályos is a megfogalmazás –, hogy a női orgazmus mögött a csikló, a hüvely és a húgycső alkotta rendszer áll, pontosabban az ezekben található idegvégződések. Ennek működése viszont minden nőnél más és más. Ahogy szinte minden nőnél kicsit máshol helyezkedik el az úgynevezett G-pont is, amit a 80-as évek elején Beverly Whipple fedezett fel, de végül nem magáról, hanem Ernst Gräfenbergről nevezett el. Whipple nővérként kezdte karrierjét, sokáig nőket tanított a Kegel-tornára, vagyis a hüvelyi izmok erősítésére, hogy azzal megelőzzék az inkontinenciát. Így találta meg őt több nő azzal, hogy szex közben húgycsövükből folyadék távozik.

Ez a folyadék olyan, mint egy vizezett, zsírszegény tej, körülbelül egy teáskanálnyi, édes, és közel sem olyan, mint a vizelet

mondta az Independentnek Whipple, aki tovább kutatott, és ekkor találkozott Gräfenberg nevével, aki már az ötvenes években írt arról, hogy a hüvelyen belül van egy érzékeny terület, ami izgatás hatására folyadékot termel. Ez az érzékeny terület a G-pont.

1982-ben Whipple egy tévéadásban is beszélt erről, utána pedig több ezer nőtől kapott levelet, akik mind megköszönték neki, hogy végre ők is normálisnak érzik magukat, mert már tudják, hogy szex közben nem összepisilik magukat, szimplán csak élvezik a szexet, és képesek a női ejakulációra.

Az orgazmus jelei minden nőnél máshogy jelentkeznek, és mindenki máshogy éli meg. Előfordulhat a hüvelyen belül önkéntelen izom-összehúzódás, de hogy kinél pontosan melyik izom és miként lép mozgásba, azt senki nem tudja. Whipple szerint az orgazmus az, amiről egy nő azt mondja, hogy orgazmus. Orgazmus közben magas pulzus és vérnyomás mérhető, tágul a pupilla, és jelentősen emelkedik a fájdalomküszöb. Ezek általában közös pontok, ám ettől függetlenül mindenki máshogy éli meg.

Épp ezért nem meglepő az sem, hogy sokféleképpen is elérhető az orgazmus. Whipple Gina Ogden szexuálterapeutával együtt összeállított egy listát 35 olyan női testrészről, melyek különböző fokú stimulálásával orgazmus idézhető elő. Ennek kapcsán mondta azt Whipple, hogy szerinte a szex olyan, mint egy lépcső, amin lépésről lépésre kell haladni. Egy érintéssel vagy egy csókkal kezdődik, a hüvelybe való behatolás pedig a legfelső lépcsőfok, de hangsúlyozta, nem kell, hogy feltétlenül ez legyen a cél, és mivel minden nő más és máshogy működik, így azt sem mondhatjuk, hogy mindenkinél van egy pont, amit ha megnyomunk, mint egy gombot, akkor varázsütésre orgazmusa lesz. Whipple szerint

ha görcsösen hajszolsz egy célért, az oda vezető úton rengeteg élvezettől fosztod meg magad.

Kiemelt kép: Az 1968-as Turn Me On! című pornófilm plakátja

Ajánlott videó

Olvasói sztorik