A szerencsések átmentették Halász Juditot meg a Kalákát, vagy éppen Szalóki Ági otthon az első számú favorit, és sorolhatnánk még a nagyszerű, gyerekzenében utazó előadókat, nem beszélve arról az isteni adományról, ha a gyermek nyitott a szülei ízlésére, és hajlandó azt hallgatni, amit mi akarunk. A gyerekek azonban olykor egészen idegtépő zenei műveket zárnak a szívükbe, amihez aztán hajlamosak foggal-körömmel ragaszkodni, és a zsinórban harmadik lejátszás után is kimondani a hátborzongató ítéletet édes kis cérnahangjukon: még egyszer! Akinek pedig már volt dolga közelebbről 2-5 évessel, az pontosan tudja, hogy jobb nem ujjat húzni a kölyökkel, ha éppen a napi zenei betevőjéhez akar hozzájutni, vagy éppen kedvenc rajzfilmsorozatának végtelenül ismétlődő főcímzenéjével teszi próbára a monotóniatűrő képességünket.
Megpróbáltuk megkérdezni a lehető legtöbb kisgyerekes szülőt, hogy megtudjuk, őket mi kergeti leginkább az őrületbe, és magunk is meglepődtünk a gátszakadáson, ahogy tabiszószként árasztottak el minket a keserves panaszok.
„Csicsi Pimpimkinjét a YouTube-nak (nem) köszönhetjük, egy lejátszási listán lépegetve értünk el a nyuszitáncig” – idézi fel Maja a pillanatot, amikor gyanútlanul belesétáltak a csapdába, ahonnan azóta sem találják a kiutat.
„Először az tűnt fel, hogy a gyerek nagyon figyel, aztán az, hogy nagyon mosolyog és rázza a pelenkáját. Azóta használtam már kávészünet-menedéknek, fogzási fájdalmak csillapítására figyelemelterelőként, pelenkázáshoz nyugtatóként. A dalt talán le is tudnám kottázni, annyiszor hallottam, és sajnos ott tartok, hogy sírni volna kedvem, ha meghallom, hogy szia, Csicsi vagyok, 5 éves… Olyan, mint a vérvétel, meg lehet szokni, tudja az ember, mire számíthat, de azért kellemetlen. Már csak azért is fura a gyerek ízlése, mert az apja punkzenét hallgat, én sokáig hegedűművész akartam lenni, és újszülött korától komolyzene szól körülötte. Erős mezőnyben nyert Csicsi és Pimpinkin, amit leginkább ahhoz tudnék hasonlítani,
mintha áramot vezetnének a gerincvelődbe.
A következő videó Lili fiainak legnagyobb kedvence – Lili szerint maga a horror.
„Ezer van belőlük, autós, állatos, labdás stb., mindegyik a színekre-formákra megy rá, imádják. Vacak, igénytelen grafika, tele rejtett vagy direkt reklámokkal meg agymosással, a hang valami repetitív gépzene és gépi gyermekkacaj, aú! Jó rég óta mennek már, eleinte próbáltam harcolni ellene, de aztán megtanulták belőle a színeket, és akkor megbékéltem” – talált rá szenvedéseinek felsőbb értelmére Lili.
Jöjjön egy 2006-os darab, amely a jelek szerint kiállta az idők próbáját, legalábbis ami a gyerekekre gyakorolt hatását illeti, hiszen több szülő ma is
Ha meghallgatják a YouTube-on több mint 65 millió megtekintésnél járó Itt Van A Gumimaci című dalt, alighanem azonnal megértik, miért ez az egyik leghatásosabb fegyvere például Veronika gyerekeinek, ha táncolni akarnak egy kicsit anyjuk idegein.
„Ez afféle ártatlan csíny a részükről, amiről pontosan tudják, mennyire irritál, de hát ugye miféle szülő vagyok, ha korlátozom a gyerekeim zenehallgatását, ők meg persze jót szórakoznak az ábrázatomon, amikor megszólal ez a borzalom. Szerintem az se hallgatta meg kétszer, aki megcsinálta, én viszont sajnos nem vagyok ilyen szerencsés. Ráadásul a szövege is olyan, amit nem feltétlenül szeretnél egy ötéves kislánytól visszahallani, eleve ízléstelennek tartom, amikor ilyen áthallásos szöveget adnak gyerekek szájába, akik nyilván nem ismerik a mögöttes tartalmakat.”
Több szülő az intézményt hibáztatja, amiért gyermeke ízlése a családra is keményen visszaütő gellert kapott, így jártak Krisztináék is.
„A kisebbik fiam az oviban látta ezt a videót, és rákerestetett velem otthon (kapitális hiba részemről). Tízmilliószor kellett meghallgatni, a dal egyszerűen beszippantotta a srácomat, még a 2 évvel idősebb is a hatása alá került. Számomra elképzelhetetlen, mi visz rá egy felnőtt embert, hogy egy ilyen számot írjon és megosszon. De bejött, 118 millió megtekintés.”
Többen Tutitut említették elrettentő példaként, Lilláék egy ponton odáig jutottak miatta, hogy azt hazudták a gyereküknek,
A gyerekek persze nem csupán a kifejezetten számukra készült tartalomra képesek rákattanni, Zsófiéknál például általában Szandi jódlizása szól a hangszórókból a legkisebb családtag kívánsága szerint, talán a „nagy bili” emlegetése jelenti a végzetes vonzerőt.
Igaz, a hangerőt egy kicsit lejjebb vették, miután megfeddte őket a szomszédjuk, hogy legyenek szívesek és szexeljenek halkabban, mert nagyon zavaró az állandó visításuk. A pironkodó szülőknek ugyan beletelt egy kis időbe, de aztán rájöttek, hogy valójában a Jódli-Dili a ludas.
„Nálunk ez volt a legtöbbször lejátszott videó, először szórakoztatott, de amikor már kétszázszor kellett megnézni és meghallgatni, nagyon kiborító volt” – mondta Edit kissé megengedőn, nekünk ugyanis már elsőre viszketően a bőrünk alá bújt, és hogy nem vagyunk egyedül, arról a videóra érkezett 267 ezer unlike is tanúskodik.
„Amúgy ezerféle Five little monkeys videó van fent, természetesen mindegyiket megnéztük több százszor” – teszi hozzá Edit, miközben arcán fájdalmas kifejezés suhan át.
Az öt kicsi majomnál is sokkal tágasabb világ a legnépszerűbb magyar YouTube-csatorna, a 640 milliós (!) össznézettséggel rendelkező KerekMese, amelyről a bölcsis-ovis korosztály osztatlan rajongása ellenére temérdek szülő fogalmazott meg lesújtó véleményt, hogy csak a legsarkosabb jelzőket idézzük:
- alpári,
- abszolút tiltólistás,
- botrányos,
- büntetés,
- rémálom,
- agybaj,
- átok,
- elviselhetetlen,
- én sok mindent elviselek, de ez kritikán aluli.
A magunk részéről nem lennénk ennyire szigorúak a 2012-ben indult kétszemélyes vállalkozás alkotásaival, hiszen ha nem is önszántunkból, de oly sokáig átszőtte a mindennapjainkat Vass Mónika jellegzetes hangja, hogy egy időben már-már családtagnak éreztük. A KerekMese világa elsőre sokkoló, nagy dózisban zsibbasztó, de feneketlen kútjából olykor előkerülnek kedvesebb darabok is. Arra viszont figyelmeztetnénk minden sorstársunkat, hogy szobatisztáságra nevelés idején feltétlenül akadályozzák meg, hogy a gyerek szeme elé kerüljön a seggébe harapó klotyómanóval riogató történet, és úgy általában kerüljék a Tomi meséket.
Térjünk át a rajzfilmsorozatok főcímzenéire, egyúttal egy másik magyar sikertörténetre, a szülőkből olykor még a KerekMesénél is radikálisabb reakciókat kiváltó Bogyó és Babócára. Alighanem a beatmozgalom megjelenése óta nem tátongott ilyen mély szakadék generációk ízlése között, hiszen a szülői litánia dacára Magyarországon nemigen létezik erőteljesebb brand a kisgyerekek körében Bartos Erika teremtményeinél, a játékboltokban külön részlegeket tölt meg a csigafiú és a katicalány univerzuma, tényleg csak lángszórót nem gyártottak még a képmásukkal.
„Nálunk ki van tiltva a lakásból, sajnos a bölcsiben imádja, de nem engedek” – makacsolta meg magát Dóri.
„Bödőcsnek igaza van: Bartos Erika a gyerekirodalom kannás bora” – állítja Barbara.
„A könyv is idegesítő volt, mert bárgyú, de össze nem vethető az agynyúzó főcímzenével. Én mondjuk viszonylag toleráns vagyok, de azt nehezen viseltem” – emlékezik Péter.
„A Bogyó és Babóca főcímdala sajnos örökre beégett a neuronjaimba. Több bajom is van az Alma együttessel, kezdve azzal, hogy amíg kicsik voltak a gyerekek, rendszeresen meg kellett hallgatnom a Ma van a szülinapom című slágert. Az alantas és egyszerű dallamokra olyan tónusban énekel az énekes, hogy közben hallani, hogy végig mosolyog. Miért kell negédesnek lenni, csak azért mert gyerekeknek készül, miért?” – értetlenkedik Attila.
Alinda szerint ez közkeletű jelenség a mai mesékben, és nem csupán a főcímzenékben figyelhető meg:
Rosszul vagyok a bugyutáskodó szinkronhangoktól, egy csomó mese nem is lenne annyira vészes, ha nem sipítoznának benne. Ráadásul tök jó színészek sipítoznak, ezt pláne nem értem.
„Ha fél órát nézik a gyerekek, átveszik azt a hanghordozást, és pont úgy csevegnek, ripacskodva” – teszi hozzá Judit. Ebben a témában néhány szülő külön kiemelte a NándiMesét mint a gyermeki intonáció megrontóját.
Utána a gyerekeknek sem sikerül levinni a hangsúlyt a mondat végén
– panaszkodik Ágnes.
Katinak is általánosságban vannak problémái a főcímdalokkal, de ő inkább a szöveg minőségét kifogásolja. „Kevés olyan jól sikerült mesefilm-főcímdalt hallottam, ahol élvezhető magyar szöveggel is a produkció. Többnyire a rímekre koncentrálnak, a dal többi részét pedig beáldozzák.”
„A Sam, a tűzoltó magyar főcímdala például katasztrófa, nincs értelme, de ez egyébként az egész mesére is igaz, pláne az új, animált évadokra, amelyekben mindenki ön- és közveszélyes, de olyan szinten, hogy az már-már a fogyatékosság határát súrolja” – zsörtölődik Attila.
Andit a Roger, az Űrjárőr kergeti az őrületbe, mert „semmi értelme a mesének, a főcímzenét háromszor leadták a 10 perces mesében, és minden részben ugyanazok a mondatok hangzanak el”.
Ne menjünk el szó nélkül Dóra, a felfedező mellett sem, amely gyakorlatilag két táborra szakította az általunk megkérdezett szülőket: egy részük a falra mászik tőle, mások kifejezetten szeretik, míg Andi szerint „angolul tök jó, de magyar kiejtéssel szörnyen idegesítő”. Judit pedig egy érdekes dilemmát vetett fel:
vajon mi a cikibb, ha válaszolsz, amikor Dóra kérdez, vagy ha bambán nézel előre és hallgatsz?
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy alig van olyan napjainkban futó mese, amelynek címét ne dobta volna be valaki körkérdésünk során. Persze a Mechanikus narancs óta tudjuk, hogy adott körülmények között akár Beethoven IX. szimfóniájából is lehet kínzóeszköz, vagy ahogy Orsolya fogalmazott: 150 rész után bármelyik normális dal/mese frusztráló lehet.
Vannak viszont olyan zeneművek, amelyek már első hallgatásra is alkalmasnak tűnnek a kényszervallatásra. Bár csak néhányan hozták fel, a legszélsőségesebb érzelmeket egyértelműen A város hősei váltotta ki.
„Ez a legpusztítóbb főcímdal” – szögezi le Attila. „Ha meghallom, ingerenciát kapok kárt tenni az összes körülöttem lévő tárgyban és élőlényben, de maga a mese is olyan, mint egy mozgóképes herointrip: hosszabb távon agyhalott leszel tőle.”
És még mielőtt belecsúsznánk, hogy régen minden jobb volt, a panaszlistán szép számmal helyet kaptak saját gyermekkorunk klasszikusai is, különös tekintettel a Mekk Mester háttérzajaira, illetve a Füles mackó Nana szerint érthetetlenül hangos free jazz aláfestésére.
Manapság többszörösen hasadt személyiségű sorozatgyilkosokról szóló pszichotrillerekhez csinálnak ilyen zenét. Mi volt ott az elképzelés?
– toldja meg Hunor.
Krisztiánnak pedig a Mazsola és Tádé főcíme okozott kiirthatatlan dallamtapadást, mintegy háromszáz meghallgatás után már a vonaton is állandóan ez kattog a fejében.
