Aktivisták évek óta tartó követelése és polgármesteri intézkedés nyomán kedden eltávolították a vitatott orvos szobrát a New York-i Central Parkból – adta hírül a BBC.
Az 1813-ban Dél-Karolinában született J. Marion Sims sok szempontból megreformálta a hivatását: propagálta a pályája idején még cseppet sem magától értetődő higiéniát, szorgalmazta az ekkor még fertőzőnek vélt rákbetegek kórházi ellátását és eredményesen kezelte a szülés utáni inkontinenciáért gyakorta felelős hólyag-hüvely sipolyt.
Csakhogy kutatásai során kegyetlen emberkísérleteket alkalmazott: fekete rabszolganőket vásárolt, vagy kért kölcsön a tulajdonosaiktól, és egy sor, nagyrészt felesleges operációt hajtott végre rajtuk.
Később, 1855-ben nőkórházat alapított, ahol a társadalom peremére szorult, nincstelen pácienseket „kezelt”, fekete nők mellett szegényeket és ír bevándorlókat. Az operációkat jellemzően altatás, érzéstelenítés nélkül, ráadásul sokszor több kolléga jelenlétében végezte.
Az orvostudomány ekkoriban már ismert és alkalmazott egyes fájdalomcsillapító módszereket, a korszakban dívó elképzelés az „érzékeny, finom hölgyről” azonban csak az előkelő asszonyokra terjedt ki. Mint Barbara Ehrenreich és Deirdre English tudománytörténészek For Her Own Good: Two Centuries of Experts’ Advice to Women c. könyvében olvashatjuk, ekkor állami egészségügyi ellátás még egyáltalán nem létezett, az orvosok kizárólag a páciensek által fizetett díjakból éltek. Ezért a szegénységben élő nők gyógyításához nem fűződtek érdekeik – csak ahhoz, hogy a tehetőseket minél több, akár kitalált betegséggel (pl. a 19. században rendkívül divatos „hisztériával”) kezeljék. „Tudományos” értekezések sorában igyekeztek bizonyítani, hogy a folyton „gyengélkedő” arisztokrata feleséggel ellentétben a fekete és a munkásosztálybeli nők milyen szívósak és ellenállók, és mennyivel jobban tűrik a betegséget és a szenvedést. Lábra kaptak olyan vélekedések is, hogy a fekete nők egyáltalán nem éreznek fájdalmat.
Sims reformtörekvései ezen elképzelések felülvizsgálatára nem terjedtek ki. Egyik páciensét, Anarchy Wescott-ot mintegy harminc alkalommal operálta meg. Egy másik, Lucy nevű rabszolganőben egy szivacsot felejtett, és ezzel iszonyú kínokat okozott, amíg rá nem jött a hibájára. A kölcsönkért beteg rabszolgák esetében, mint az Atlantic cikkében olvashatjuk, a megegyezés tárgyát csak annyi képezte, hogy az alany életben marad – arról, hogy megkíméli a szenvedésektől, nem esett szó.
Azzal sem lehet felmenteni az orvost, hogy csupán a korszakban általános nézeteket tette magáévá: Harriet A. Washington Medical Apartheid c. könyvében leírja, hogy már életében is voltak kritikusai, köztük orvostársai, akik módszereit kegyetlennek, barbárnak tartották. Mindezek ellenére olyan elismertségre tett szert, hogy tizenegy évvel halála után, 1894-ben szobrot emeltek számára.
Tavaly a Black Youth Project 100 aktivista csoport vért szimbolizáló vörös festékes kórházi hálóingben tüntetett a fekete nőket kísérleti állatnak tekintő Sims dicsőítése ellen. A köztéri szobrok, emlékművek utólagos felülvizsgálata valóban fontos üzenet abból a szempontból, hogy az állam a nőket és az afro-amerikaiakat a férfiakkal és a fehérekkel egyenrangú állampolgárnak tekinti-e.
A műalkotást nem semmisítették meg, csak áthelyezték 16 km-rel távolabb, Sims sírjához. A jelenleg üresen álló talapzatra információs táblák kerülnek majd.
Antoni Rita
