Csak kihasznál, a pénzed kell neki, át fog verni – ehhez hasonló mondatokat kapott az édesanyjától egy olvasónk, aki 54 éves, elvált nő, és újra keresi a szerelmet az életében. Mennyire szólhat bele a már elvált, 54 éves nő magánéletébe az édesanyja? Egészséges, ha az anya óvja a lányát? Mi az a pont, amit már egyetlen egy felnőtt embernek sem kell lenyelnie a szülőktől? Ezeket a kérdéseket veti fel olvasónk, Helga problémája, akit a 80 éves édesanyja tiltani szeretne a pasijától.
Egy ideig titkoltam az édesanyám előtt, hogy van új pasim. A múlt hétvégén elmondtam neki, hogy van valaki, akivel találkozgatok, akivel együtt töltöttem az elmúlt időszakban a hétvégéimet. Azóta azt hallgatom, hogy a pasas csak ki akar használni, hogy a pénzem kell neki, hogy csak arra kellek, mindenfélével jött már. Anyukám közel 80 éves, és a válásom után hozzá költöztem. Amikor lelkileg és anyagilag rendbe jöttem, elköltöztem tőle, és a kisfiammal azóta is együtt élünk kettesben. Sokat voltam anyukámnál a szabadidőmben, rengeteget utaztunk a családtagjaimmal, de amióta van pasi az életemben, ritkábban találkozunk. Talán ezért is képtelen arra, hogy észrevegye, boldog vagyok
– írja olvasónk, Helga, akinek nem ez a neve, de névtelenséget kért a levelében.
Féltékeny anyák
A probléma annál jóval összetettebb, hogy egy mondatban lehessen rá válaszolni. Az anya-lánya kapcsolatok ritka esetben zökkenőmentesek, rengeteg anyában tudattalanul vagy tudatosan, ott van a féltékenység és irigység a saját lányára. A lánygyerek szinte mindig egy jobb reprodukciója az anyának, amit csak megerősít, ha a lánygyerek kiskorában nagyon apás. Márpedig az lesz, ez a természetes pszichoszexuális fejlődés útja, a kislányok 3 és 6 éves koruk közt rajonganak apáért, akinek kegyeiért megharcolnak anyával. Azonban az olvasói levélben már nem kiskorú és érzelmileg éretlen emberek problémáit olvashatjuk, hanem felnőttek, idősebb korúak gondjait. A kérdés, hogy mit tegyen a felnőtt ember, ha az anyja nem fogadja el a partnerét, sokakban felmerül. Több választás pörög végig a fejünkben, az egyik, hogy hagyjuk a dolgokat úgy, ahogyan vannak, és bízunk abban, hogy idővel megváltozik a szülő véleménye, és megismeri a partnerünket olyannak, amilyennek mi megszerettük. A másik, hogy mereven ellenállunk, harcba szállunk a szülőkkel, azt is kockáztatva, hogy akár meg kell szüntetnünk a kapcsolatot egymással. Ez mindenkinek fájdalmas, így ezt a megoldást kerülni kell. A szülők elfogadásának jóval több mögöttes oka van, mint hinnénk az anya-lánya irigységen túl.
A komoly párkapcsolatokban, pláne, ahol gyerek is lesz, új család születik, egy másik család, a szerelmespár saját családja, amihez lojálisabb lesz mindkét fél a saját felmenőinél. Ez olyan gondolat, amit a szülők, anyósok, apósok nehezen viselnek, már nem az övék lesz a gyerekük, nem hozzájuk tartozik, hanem lesz saját családja, van, kihez hazamennie, más lesz a lakás, a szoba, amit otthonának nevez. Amikor ez a helyzet áll fenn, akkor el kell azon gondolkodni, hogy a szülők hagyták-e rendesen leválni a gyereket. Akárhány éves is valaki, neki is vannak szülei, valakinek ő is a gyereke, a szülők és nagyszülők maguk is átélték ugyanezeket a gondokat — biztos, hogy a saját gyereküknek is meg kell szenvedniük ugyanezt?
A lojalitás problémaköre mellett a bizalom a másik ok, ami szóba jöhet. Olvasónk, az 54 éves Helga választott valakit maga mellé, ráadásul úgy, hogy egyszer már megégette magát és elvált. Újra keresi a szerelmet, talán meg is találta. A kérdés az, hogy a szülő bízik-e eléggé a lánya döntésében. Elég érettnek találja-e ahhoz, hogy maga döntse el, mi a jó neki? Biztosan tudja, mi az, ami őt boldoggá teszi? A szülők elvileg független és önálló viselkedést is neveltek a gyerekeikbe, ők biztosan tudják, mennyire sikerült ezt véghez vinniük.
Elképzelhető, hogy az édesanya a saját rossz tapasztalatát vetíti ki, nem feltétlenül biztos, hogy a lányával szembeni bizalomhiány az egyetlen, ami szóba jöhet.
A harmadik problémakör, ami felvetődhet az idősebb szülőkben, hogy egyedül maradnak. Eltelt a fiatalságuk, egyedül vannak a mindennapokban. A szabadidejükben sokat voltak együtt a már felnőtt gyerekkel, sokat nyaralnak együtt, és amikor krízishelyzet van, együtt is élnek egy lakásban. Ez hirtelen megváltozik. A szabadidő nagy részét már másvalakivel éli meg a felnőtt lány, nem az édesanyjával, az anya szemszögéből nézve lehetséges az is, hogy úgy érzi, lecserélték, csak akkor jó, ha nincs más.
A megoldás természetesen nem az, hogy nem beszélünk erről, és nem is az, hogy megszüntetjük a kapcsolatot. Azt a kényszerhelyzetet, hogy anyád vagy én, a pasid vagy én, a barátnőd vagy én senki nem engedhetné meg magának. Az emberi kapcsolatok bonyolultak, az ilyen típusú választási helyzeteket mindegyik fél tartósan megszenvedi. Az elfogadást csak a megértés lendíti előre. A szülőknek bízniuk kell abban, hogy a gyerekük el tudja dönteni, kivel lehet boldog és harmonikus az élete. Nem kell elfogadni a szülőknek feltétel nélkül senkit, és nem kell a bizalmukba engedni senkit, akit nem szeretnének, ezt a gyerekeknek is szem előtt kell tartani. A szerelmespárnak pedig igyekezniük kell beengedni a szülőket is az életükbe, ha nem is minden szabadidejükben, de időt kell rájuk is szánni, legalább telefonon, ha máshogy nem megy. A harcokat, a másik fúrását, a megjegyzéseket, a tapintatlan viselkedést pedig mind a szülőknek, mind a gyerekeknek, mind az újdonsült partnereknek mellőzniük kell — ez egyetlen egy családot sem lendített még előre. Ellenségeket kreálni magunkból a legrosszabb, amit tehetünk, akármelyik szerepben is álljunk.
Szerzőnk korábbi cikkeit ide kattintva olvashatja.
