Jókai Bálványosvár című művéből a pogány, erősen vallásos régi magyarokról megtudhatjuk, hogy ők is a téli napfordulóhoz kapcsolták a fény születését. Ekkor mindenki eloltotta otthonában az utolsó parazsat is és a – regényben a pogány vallás utolsó bástyájaként álló – Bálványosvárba ment, ahol szertartásos módon meggyújtották az új tüzet és annak egy-egy parazsát vitte haza mindenki, hogy az egész évben fényt és meleget biztosítson. Szimbolikusan így ünnepelték a fény születését, így kapcsolódtak hozzá.
A téli napforduló időszaka a fény születésének ünnepe. De vajon megjelenik-e ez a különböző világvallásokban, és ha igen, milyen formában? Karácsony, Hanuka, Maitréja, Dívali… Mit jelent a fény?
A konkrét kérdésünk így hangzott:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Cser Zoltán
buddhista tanító
A Buddha tanításának az elsődleges célja a szenvedéstől való megszabadulás. Ezt az állapotot nevezzük nirvánának, kioltódásnak, hiszen a szenvedést okozó tényezők kioltódnak és ezáltal megszűnik a szenvedés is. Amikor a tudat képes az úgynevezett tudatot elhomályosító Négy Fátylat legyőzni, azaz a kifelé mozdító karma fátylát, az egyensúlyból kimozdító szenvedélyek fátylát, az állandó hiányérzetet generáló ego fátylát, valamint a téves célokat vetítő elhomályosulások fátylát, akkor ezzel minden szenvedésen is túllép és eléri a megvilágosodást, ami azt jelenti, hogy a tudat felragyog.
A bölcsesség fényét szimbolizáljuk a mécsesekkel, amikor az oltárszentelés, vagy a felajánlások szertartását végezzük, éppen ezért imádkozunk, hogy részesüljünk a Buddhák, a Felébredettek tudásának fényében. A tudás átadását is a mécsesek egymásnak való átnyújtásával jelenítjük meg. Amikor egy Buddhát ábrázoló szoborra tekintünk, nem a Buddha személyét látjuk benne, hanem a saját megvilágosodásunknak a lehetőségét, azért ül lótuszvirágon, mert a tudatnak ki kell nyílnia, azért ülő testhelyzetben ábrázoljuk, mert a meditáció révén érhetjük el a megvilágosodást és azért arany a színe, mert amikor a tudat a meditációban kinyílik, akkor felragyog, megvilágosodik. A buddhizmusban tehát nagyon fontos a fény és a téli napforduló körül ünnepeljük az eljövendő Buddha, Maitréja ünnepét, aki a Szeretet Buddhája és lénye, a mindenre ragyogó bölcs szeretetet szimbolizálja, így tehát a szeretet fényét ünnepeljük mi is.
Fodor Kata
vaisnava (Krisna-hívő) teológus
A fény, mint szimbólum számos helyen megjelenik az ősi indiai kultúrában, mint a tiszta tudás, a helyes gondolkodás, az erkölcsösség szimbóluma. Elsősorban a tudás fényeként hivatkoznak rá az indiai szentírások, ami azt jelenti, hogy tisztában vagyunk azzal: eredeti örök helyzetünk szerint lelkek vagyunk, akik a Mindenkit Vonzó, az Istenség Legfelsőbb Személyisége részei és Rajta függünk. A tudás fénye az az állapot, amikor a szó metafizikai, transzcendens és valódi lelki értelmében is tudatosak vagyunk helyzetünkről, és akár magunk is képesek vagyunk ezt a fényt sugározni. Fáklyalánghoz hasonlítják a lelki tanítómestereket is, akik a tudás által felnyitják az emberek szemét és lelki látásmódot adományoznak.
A fény születése az évkörön megjelenhet a téli napforduló körüli időszakban, ez Dípávalí ünnepe a hindu újév napja, amelyről a Rámajána eposz is ír. Ráma királyfi hazatérésének ünnepe, amikor kis lámpásokkal világították ki számára az utat szeretett alattvalói. Az indiai tradíció szerint Dívali éjjelén ghí lámpákkal csalogatják be az otthonokba a fényt. Úgy is, mint Laksmí dévít, a Szerencse Istennőjét, aki az Úr örök társa és úgy is, mint a tudás örök értékét. Jól jelképezi ez, hogy kizárólag az istenszereteten, a tudáson és vallásos folyamatokon keresztül juthatunk el az anyagi sikerekhez, melyek a lelki tettek melléktermékei, hiszen a Szerencse Istennője mindig csak ott tartózkodik, ahol hitvese, Visnu, Krisna is jelen van. Ennél fogva az emberek a lelki tudás műveléséhez kapcsolják a fény születését, ennek a fénynek bennünk kell megszületnie.
Külön érdekesség, hogy Ráma a Nap dinasztiájában jelent meg és ragyogó napkirályként tisztelték, az erény őrzőjeként. Bár Dívali ünnepe a fény születéséhez köthető, valójában mindez nem egyetlen nap alatt megy végbe az emberben, a tudás művelése az év minden napján elérhető, ha szívünket megtisztítjuk és az odaadás útjára lépünk.
Megjelent az Isten tudja… – emberi kérdések, vallási válaszok című könyv!
A könyvesboltokban és az interneten is megvásárolható az Isten tudja… – emberi kérdések, vallási válaszok című könyv, amelyben a 24.hu Isten tudja rovatának legizgalmasabb írásai kaptak helyett szerkesztett formában, szószedettel, névmutatóval és a válaszadók életrajzaival kiegészítve. Hat tematikus fejezetbe rendezve kerültek megjelenésre a cikksorozat legjobb írásai. A különböző vallások tanítóinak válaszai így bármikor levehetőek a könyvespolcról is. Keresse a könyvesboltokban, vagy a Nők Lapja Könyvklub webáruházában!
Köves Slomó
rabbi
Egy kis fény is sok sötétséget űz el.
Ez az idézet a 18. századi zsidó bölcstől, a haszid filozófia első tanító mesterétől, Jiszráel Bál Semtovtól származik. A zsidó vallástudományban jelentős szimbólumként jelenik meg a fény. Maga az első isteni teremtető ige is a fényre vonatkozott: „És mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság.” (1Mózes 1:3.)
A zsidó misztikus filozófiában, a Kabbalában a fény az isteni végtelenség kisugárzása, amely egyben a mindenséget megteremtő isteni energiát is jelképezi. Isten tehát az örök és végtelen spirituális fény forrása, az emberi lélek pedig „Isten gyertyája” (Példabeszédek 20:27.), amely vágyakozik forrása felé, mint ahogy a gyertya lángja vágyakozik el a kanócról. Maga a gyertyagyújtás talán az egyik legjellegzetesebb hagyománya a zsidó ünnepeknek. A Sábát és az ünnepek előestéjén a ház asszonya és leányai meggyújtják a gyertyákat, amelyeknek a fénye és melege a „ház békéjét” és meghittségét fokozza.
A legközismertebb zsidó ünnep a Hanuka – amely tipikusan decemberre, az év legsötétebb napjaira esik – teljes egészében a fény csodája, és a csoda hirdetésének kötelessége köré épül. Az ünnep annak az eseménynek állít emléket, amikor a zsidó szabadságharcosok, a Makkabeusok kis serege három évig tartó szabadságharc végén i.e. 165-ben győzelmet arattak a szír-görög megszállók felett. A győzelem után megtisztították a Jeruzsálemi Szentélyt a bálványoktól és újra meg akarták gyújtani az Örökkévaló szövetségét szimbolizáló menórát. Viszont csak egy napra elegendőt találtak.
Ennek emlékére gyújtanak a zsidók nyolc napon át gyertyát, minden nap eggyel többet. A zsidó bölcsek ráadásul úgy rendelték el a lángok meggyújtását hogy az sötétedés után a közterületek felé világítson, ezzel is bevilágítva a sötétséget és hirdetve a fény csodáját. Innen ered az a modern kori szokás is, hogy zsidó közösségek a világ ezernyi városában a köztereken is gyertyát gyújtanak és a járókelőkkel együtt ünnepelnek. 1998 óta a budapesti Nyugati téren is van ilyen közös ünneplés Hanuka estéin. Idén Hanuka december 24-től 31-ig tart.
Mézes Zsolt László
evangélikus lelkész
A vallásra, így a kereszténységre is tekinthetünk olyan útként, amely az embert és annak világát a Teremtéssel, az Eredettel köti össze. Ez azt jelenti, hogy a vallás kitüntetett eseményeinek időpontjai szervesen kapcsolódnak a világ és természet kiemelkedő pontjaihoz, egy nagyobb hierarchiához, amelynek az ember is szerves részét alkotja. Ezen pontokat a fény és a sötétség, a Nap, Hold és Földünk mozgásai jelölik ki az egyházi évkörben. Ilyen kiemelkedő pont a Karácsonnyal összefüggésbe hozható téli napforduló pontja, amely december 21-re vagy 22-re esik.
Ez azért fontos, mert Jézus Krisztus, a világ világosságának (Jn 8.12) „földi” megszületése nem történhet előbb, mint az a teremtés kozmikus rendjében – az „égben” – is megtörténik. Viszont ha a magasabb rend ezt tükrözi, akkor földi, emberi viszonylatokban is meg kell jelennie a Fény megtestesülésének. Ez mély összefüggésekre világít rá, és Jézus Krisztus születését egyetemes, kozmikus távlatokba helyezi. Nem beszélve arról, amit vallástörténetileg is tudunk, hogy a kereszténység részben a Mithras kultusz elemeiből bontja ki, valamint arra építi saját hagyományát a Mediterráneumban, miszerint Sol Invictus, a Legyőzhetetlen Napisten újjászületésének pillanata ez az időpont.
Az, amit Jézus Krisztus megtestesít és szimbolizál tehát az égi, isteni, kozmikus földi távlatokba helyezése. Azonban a valós, külső megszületésnek mindig kapcsolódnia kell egy belső születéssel, amely bármikor történhet, és meg is kell történnie, mert, ha ez egyes szám első személyben forgalmazva bennem nem születik meg, akkor azon semmilyen „külső” születés és annak ünneplése nem segít. Ahogy Angelus Silesius írja: „Ezerszer születhet Krisztus Betlehemben, örökre elvesztél, ha tebenned nem.”
Sulok Zoltán Szabolcs
muszlim hitoktató
An-Nur, a világosság (a fény) Isten egyik tulajdonsága. Isten úgy írja le saját magát, hogy
Allah az egek és a föld világossága. … Világosság világossága! Allah az ő világosságához vezérli azt, akit akar. (24:35).
A hit szintén világosság, amihez csak Isten vezetheti az embert. Isten kinyilatkoztatott szavában, a Koránban, negyvenötször szerepel a világosság (fény) kifejezés, különböző jelentéssel. A Koránban a fény, a világosság nemcsak a hitet, hanem az isteni útmutatást is jelenti, ahogy Allah mondta a Koránban: „Allah pártfogója azoknak, akik hisznek, kivezeti őket a sötétségekből a világosságra.” (2:257)
A Korán, illetve korábban az Evangélium, a Tóra és az összes kinyilatkoztatott könyv fényt, világosságot hozott az embereknek, ahogy Allah mondja a Koránban: „Bizony, mi lebocsátottuk a Tórát – amiben útmutatás és világosság van” (5:44), „És utánuk küldtük, az ő nyomdokaikba, Jézust, Mária fiát, igazolva annak az igazságát, ami előtte volt a Tórából, és odaadtuk neki az Evangéliumot, amelyben útmutatás és világosság van” (5:46), illetve „Ó ti emberek! Immár világos érv (Mohamed próféta) jött el hozzátok az Uratoktól, és nyilvánvaló világosságot (a Koránt) bocsátottunk le nektek.” (4:174)
A Koránban a fény, a világosság Mohamed prófétát is jelent, hiszen őáltala világossá vált az igazság:
Ó, Írás népe! Immár eljött hozzátok a küldöttünk (Mohamed), világossá tesz nektek sokat abból, amit elrejtettetek az Írásból, és soktól eltekint (abból, ami nem szükséges). Bizony, világosság jött el hozzátok Allahtól, és nyilvánvaló Írás (a Korán). (5: 15)
A „fény”, a világosság, a nappal, Isten egyik jele, amely sötétség ellentéte, állandó kísérője: „A hálatelt dicséret Allahot illeti, aki megteremtette az egeket és a Földet, és megalkotta a sötétségeket és a világosságot. Ezek után, akik hitetlenek, Urukkal egyenlőnek tartanak [másokat].” (6:1) Illetve: „Az egek és a föld megteremtésében, s az éjszaka és a nappal váltakozásában bizony jelek vannak azok számára, akinek van eszük.” (Korán 3:190)
Az iszlámban a napfordulók, illetve a nappal és az éjszaka hosszának állandó változása vagy az egymást követő évszakok mind-mind Isten jelei, amelyek az embert gondolkodásra, Isten nagyságának felismerésére vezetik. Nem kapcsolódik hozzájuk szertartás vagy külön istenszolgálati forma.
