Élet-Stílus

A harcok által dúlt Szíria határain lefoglalt műkincsek több, mint kétharmada hamis

A The Art Newspaper információi szerint a Szíriában, illetve a szomszédos Libanonban idén lefoglalt műkincsek több, mint kétharmada volt hamis, ami óriási növekedés a három évvel ezelőtti 30%-hoz képest.

A hamis tárgyak közt nem csak egyszerű szobortöredékek, szobrok, vagy tárgyak bukkannak fel, hanem például harminc Korán és Biblia, 450 középkori aranyérme, sőt, méretes épületdíszek és komplett mozaikok is.

Galéria

Ez persze nem jelenti azt, hogy valódi értékek ne csusszannának át a határon: 2014-ben Libanon 89 történelmi emléket adott vissza a szíriai műemlékvédelemnek, köztük húsz, – a későbbi robbantások miatt teljesen elpusztítottnak hitt – Palmürából ellopott szobrot, tizennyolc mozaikot, valamint római kori emlékeket.

Maamoun Abdulkarim, a régészeti hivatal vezetője szerint egyébként Palmüra márciusi visszafoglalása után eltelt hónapokban megbizonyosodtak már arról, hogy az elpusztult épületrészek is jórészt menthetőek, és egyáltalán nem veszett el a város egyedülálló örökségének egésze:

“Megerősíthetem, hogy a palmürai emlékek több, mint kilencven százaléka épségben és biztonságban van, így alig tíz százalékos sérülésről beszélhetünk.”

“Még öt évre van szükségünk a munka befejezéséhez” – tette hozzá. Damaszkuszban jelenleg négy-ötszáz szobor, valamint több tízezer kisebb tárgy várja a restaurációt – ezek jó részét három teherautóval szállították el a romvárosból, még mielőtt az ISIL megkaparinthatta volna azt.

Az extremisták a lefejezett szobrok fejeit nem tüntették el, vagy zúzták össze, hanem továbbra is ott hevertek a homokban, így könnyen helyreállíthatóak.

A szíriaiak persze nem egyedül indultak el az úton a terület rendbetétele felé, így francia, brit, német és olasz régészek is dolgoznak azon, hogy minden újra a régi fényében ragyoghasson.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik