Sport

A tűzzel játszott, de bejutott a BL négyes döntőjébe az ETO

Krizsán Csaba / MTI
Krizsán Csaba / MTI

Az elmúlt idényben bronzérmes Győri Audi ETO bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, mivel idegenbeli hétgólos sikerét követően a negyeddöntő szombati visszavágóján saját közönsége előtt 26-24-re kikapott a címvédő norvég Vipers Kristiansandtól.

A győriek idegenben végig kézben tartották a mérkőzést, a Vipers mindössze egyszer, 1-0-nál vezetett. Az ETO visszavágón ugyanakkor rendesen beragadt a rajtnál, a harmadik percben ugyanis már 4-0-ra vezetett a norvég rivális. Kari Brattset Dale törte meg a hazai gólcsendet, de ezután is szaladt az eredmény után az ETO, mígnem 4-8 után feljött egy gólra a házigazda, időt is kért a vendégek vezetőedzője, Hlavaty Tamás.

Nem javult a helyzet, a Győr előbb kiegyenlített, Szöllősi-Schatzl góljával pedig 11-10-re már vezetett. A Vipersé volt azonban a félidő vége is, így aztán a norvégok 17-15-ös előnyből várhatták a második félidőt.

Érződött, hogyha nem kapja össze magát a Győri ETO, akkor bizony bajba kerülhet. És lett is baj, mert a második félidő első 15 percében mindössze egy gólt sikerült dobni (Katrine Lunde parádézott a kapuban), és ugyan a Vipers sem brillírozott, de így is kettőre faragta összesített hátrányát.

Nagyon kellett, hogy a 46. percben megszerezte a második győri találatot a félidőben, majd ugyan fórba került a Vipers, de Kristiansen révén ismét csak a hazaiak voltak eredményesek.

A kétperces hátrányt úgy hozta le 1-1-re az ETO, hogy a vendégek hetesből találtak csak be. Az utolsó tíz percre kiegyenesedett az ETO, és bár a meccs korábbi szakaszában majdhogynem elképzelhetetlennek tűnt, már azért csatázott, hogy megnyerje a visszavágót is. Ez a bravúr végül nem sikerült, de összesítésben így is öt góllal jobb volt az ETO. Ana Gros hat, Veronica Kristiansen öt góllal vette ki a részét a továbbjutásból.

Érdekesség, de ez a két csapat nyerte 2017 óta valamennyi befejezett BL-sorozatot: 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben a magyar, majd a koronavírus-járvány miatt törölt kiírást követően 2021-ben, 2022-ben és tavaly is a norvég együttes győzött.

Női Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó

Győri Audi ETO KC-Vipers Kristiansand (norvég) 24-26 (15-17)
lövések/gólok: 50/24, illetve 44/26
gólok hétméteresből: 7/6, illetve 6/5
kiállítások: 6, illetve 6 perc

Továbbjutott: a Győr 54-49-es összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik