Élet-Stílus

A legsötétebb háború

admin
admin

2011. 09. 01. 10:55

Lengyelország várta a harcot, de nem számított arra, hogy Sztálin hátba támadja. Hitler évekig tartó sakkjátszmája után 1939. szeptember 1-jén kezdte meg a „tarolást”, és ebben a háborúban minden szabály megdõlt. Magyarországra könnyet, vért, kommunista diktatúrát és Trianon szigorított megismétlését hozta a második világégés, de a magyar-lengyel barátságot „bebetonoztuk”. Ma 72 éve.

Az elsõ világháborút követõ békeszerzõdésben Németországot megcsonkították, jóvátétel fizetésére kötelezték, hadseregétõl lényegében megfosztották, egyszóval a gyõztes hatalmak egyszer és mindenkorra padlóra kívánták küldeni korábbi ellenfelüket. A józan európai politikusok és diplomaták már akkor is figyelmeztettek: a versailles-i békeszerzõdések igazságtalanok, tarthatatlanok, és egyenes következményük egy újabb nagy háború kitörése lesz. Belátható idõn belül. Az óra Hitler hatalomra kerülésével, 1933-ban kezdett el ketyegni.
A Führer már 1935-ben bevezette az általános hadkötelezettséget és felmondta a versailles-i békeszerzõdés katonai cikkelyeit, amelyek a hadsereg létszámát 100 ezer fõben szabták meg, megtiltották a páncélautók, harckocsik, tengeralattjárók, repülõgépek és mérges gázok gyártását, valamint a Rajnától keletre esõ 50 kilométer széles sávot demilitarizált övezetté nyilvánították. Megalakult a Wermacht, Németország megkezdte a felkészülést a háborúra. Német katonák vonultak be a Rajna-vidékre, és Herman Göring vezetésével megkezdték egy négyéves fokozott fegyverkezési terv végrehajtását.

Nagy-Britannia és Franciaország tétlenül nézte Németország és Ausztria egyesülését, az Anschlusst, és rábólintott a müncheni egyezményre, amelyben Hitler elkezdte Csehszlovákia feldarabolását és bekebelezte a – többségében németek lakta – Szudéta-vidéket. A háború árnya 1939-ben már nemcsak settenkedett a háttérben, hanem elborította Európát, ám lépni még senki nem akart. A „nagyok” szövetségi rendszereiket építgették, próbáltak minden lépést bebiztosítani a kontinensnyi sakkjátszmában, míg a „kicsik” tehetetlenül várták, mi fog történni. Várható volt, hogy az elsõ puskalövések keleten fognak eldördülni.

Német katonák a füstölgõ Varsó elõtt (wikipedia.hu)

Német katonák a füstölgõ Varsó elõtt (wikipedia.hu)

Lengyelország két tûz között

Lengyel Béla, varsói magyar katonai attasé, késõbbi altábornagy visszaemlékezései is alátámasztják, hogy Lengyelország várta a német támadást, szívós ellenállásra készült fel, egyedül. Brit és francia szövetségesei ugyanis messze voltak, az orosz szövetséget pedig eleve lehetetlenné tette a lengyel álláspont: „A németekkel szemben kockáztatjuk ugyan szabadságunk elvesztését, de az oroszok ellenében elveszíthetjük még a lelkünket is” – idézi Lengyel Beck külügyminisztert.

A magyar fõtiszt egyébként 1939 elején még úgy látta, Lengyelország három hónapig is ellenállhat a Wermacht támadásának. A lengyelek kelet felé hátrálnak, feltartják a német fõerõket, amíg nyugati szövetségeseik meg tudják indítani segítõ csapataikat – vélték, és nem számoltak London és Párizs tehetetlenségével, de nem ismerhették a német-szovjet megállapodás „lényegét” sem. Így szûk egy hónapig tudtak ellenállni.

lengyel béla

A Magyar Királyi Honvédség altábornagya 1988. december 20-án hunyt el emigrációban. Idézett emlékiratai: Lengyel Béla: Európa forgószelében. Szerk: Molitorisz Pál, Digitális Kalamáris, Szarvas, 2011.

A többéves sakkjátszmában ugyanis Hitler utolsó lépése volt talán a leglényegesebb, mielõtt megkezdte a tarolást. Molotov szovjet és Ribbentrop német külügyminiszter 1939. augusztus 23-án megnemtámadási szerzõdést írt alá, és a két ország kölcsönösen garanciát vállalt, hogy nem vesz részt egymás elleni szövetségekben. Egy titkos záradék pedig rögzítette Lengyelország kettéosztását, valamint Sztálin szabad kezet kapott Finnországban, Észtországban és Lettországban, míg Hitler Litvániával tehetett bármit, szovjet jóváhagyással.

Történészek régóta gyanították e titkos paktum meglétét, de „hivatalosan” csak 1989-ben derült rá fény. Jerzy Buzek 2009-ben a Time Magazin 1939. augusztusi megfogalmazását felelevenítve „Kommunáci Megállapodásnak” nevezte a Molotov-Ribbentrop-paktumot, aminek megítélése azóta heves vitákat vált ki. Miután tehát 1939. szeptember 1-jén német katonák átlépték a lengyel határt, a lengyelek hiába vártak nyugati segítséget, helyette szeptember 17-én szovjet csapatok támadták hátba erõiket és felvonultak a Hitlerrel kialkudott határvonalig.

A keleti hadszíntér (1939)

Itt minden más volt

Ezzel kezdetét vette a II. világháború, amely hamarosan az emberiség eddig ismert legnagyobb fegyveres konfliktusává nõtte ki magát. A világégés példátlan, több mint 70 millió áldozatot szedett, aminek jóval több mint a fele civil volt. Bár népirtásra korábban is volt precedens, a náci haláltáborokban zsidók, cigányok, vagy „másképp gondolkodók” millióinak szisztematikus, „gépies” meggyilkolása ma is felfoghatatlan. Ugyanúgy, mint a Japánra ledobott két atombomba hatása, és az elv, amely megengedte, sõt megparancsolta civilek tömeges lemészárlását. De más volt a „harctéri etika” is, az addig gyakori lovagiasság helyett a katonákat itt már az embertelen gyilkológép szerepébe kényszerítették.

Az elsõ világháborúban a katona még nem mészáros volt: az akkor újdonságnak számító géppuskával felszerelt németek például még kiabáltak, integettek a rohamozó briteknek, hogy forduljanak vissza, mert lekaszálják õket. A lövészárkokban fagyoskodó bakák „spontán tûzszünetet” kötöttek karácsony napjaiban, együtt fociztak, énekeltek, ünnepeltek az ellenség katonáival. Mindezt a felsõ katonai vezetés hallgatólagos hozzájárulásával. Galíciában például egy magyar felderítõcsapat tévedt el karácsony napján, sötétedéskor maguk csinálta gyertyát gyújtottak egy fenyõn és énekeltek. A hang egy orosz járõrt vezetett hozzájuk, ám lövöldözés helyett azok csatlakoztak hozzájuk, majd a meghitt élmény után visszakalauzolták õket a csapatukhoz. Ez az emberség a II. világháború hadszínterein már nem volt jellemzõ.

És ne feledkezzünk meg a háború nemzedékeken át ható „utóéletérõl”, a kommunizmus térhódításáról sem. A világ négy és fél évtizedre kettészakadt, a szovjetek a gyõztes mindent visz elvén a felszabadított, vagy inkább meghódított államokra rákényszerítették saját társadalmi rendszerüket. Magyarország pedig a vérveszteségen és a kommunista diktatúrán túl még egy döfést volt kénytelen elviselni. A II. világháborút lezáró párizsi békeszerzõdés szentesítette a trianoni határokat, és ezen felül még három Duna-menti falu átadását rendelte el Csehszlovákiának. Az úgynevezett pozsonyi hídfõ a folyó jobb partján Dunacsún, Horvátjárfalu és Oroszvár körzetével biztosította a mai Szlovákia fõvárosának védelmét.

Lengyel magyar, két jó barát

A balsors mélyén azonban megerõsítettünk egy történelmi „barátságot”, ami – nem „rokon” népeknél mindenképpen – egyedülálló. A magyar kormány ugyanis 1939-ben nem volt hajlandó részt venni a Lengyelország elleni támadásban, de még azt is megtiltotta, hogy a németek csapatokat vagy utánpótlást szállítsanak hazánkon keresztül. A lengyel hadsereg maradékai – az eltérõ források 60-120 ezer katonáról beszélnek – Magyarországon át menekültek Jugoszlávia irányába, majd tovább francia területre. Többségük magyar táborokba került, ahonnét kisebb csoportokban, szervezetten szöktek át a határon, amit a magyar fél „nem tudott megakadályozni”.

A katonaság után pedig a menekülõ lengyel lakosság tömegei érkeztek Magyarországra, ahol védelmet és ellátást kaptak. Itt ember nyújtotta embernek a kezét: a falvak és városok lakossága tevékenyen segítette a „szökést” Lengyelországból, adományok és alapítványok tucatjai gyûjtötték a pénzt és a szükséges eszközöket a menekülteknek. Európában ekkor egyedül Magyarországon, Balatonbogláron mûködött lengyel középiskola, és a menekülttáborokban az alapvetõ lengyel nyelvû oktatást is biztosították. Tegyük hozzá azt is, hogy ekkor Magyarország számtalan, a lengyelekkel együtt menekülõ zsidót fogadott be.

Lengyel menekültek (1939)


Nem lett ez (sem) elfeledve Lengyelországban. Roman Kowalskit, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetét idén március 23-án, a lengyel-magyar barátság napján kérdeztük a történelmi barátságról. „A lengyelek és a magyarok barátságának eszméje mélyen bent él a lengyelekben. Néha egyenesen az az ember benyomása, hogy annyi év, és megannyi nehéz próbatétel után mintha már a génjeinkbe ivódott volna ez a kapcsolat. Ma már igazából nem is nagyon gondolkodunk azon, miért éppen a magyarok a barátaink, miért tartjuk õket annak, egyszerûen így van, és kész” – nyilatkozta akkor az fn.hu-nak a diplomata.

Jó ilyet hallani, folytassuk azzal, hogy a nagykövet szerint mi alapozta meg ezt a barátságot. „Számtalan ilyen esemény volt. A barátságunknak egyfajta mitikus távlatot adnak a közös királyok, szentek, és azok az idõk, amikor államaink alakultak. És persze ott vannak emlékezetünkben az újabb kori történelem eseményei is. Bem tábornok, a lengyel, aki a magyar szabadságharc hõsévé és központi alakjává vált, a Lengyelországnak nyújtott magyar segítség az I. világháború után, amikor 123 év megszállás és megosztottság után a szabadságáért harcolt, a tíz- sõt százezernyi lengyel menekültnek nyújtott menedék a II. világháború idején a szovjet agressziót követõen. Aztán a lengyel vér és humanitárius segítség a magyaroknak az 1956-os forradalomban, amely elválaszthatatlanul összefüggött a poznañ-i eseményekkel, vagy a lengyel Szolidaritás szakszervezet ideje, és természetesen a közös erõfeszítések a demokratikus Európa, és a függetlenség elnyerése iránt.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

3275142 01/17/2018 A young woman at a bus stop in Yakutsk. Bolot Botchkarev/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.