Élet-Stílus

Soha ennyi halott pálinka miatt

A huszár szótárából hiányzott a gyávaság fogalma, de sajnos a mértéktartásé is. Így esett, hogy amikor derék őseink egy szekéraljnyi pálinkát zsákmányoltak, azonnal elkezdték pusztítani. A magyar virtus aztán totális káoszt okozott a seregben, aminek végeredménye alighanem világrekord: soha annyi kárt saját csapataiban senki nem okozott, mint a Habsburg-haderő 1788 őszén a magyar huszárok és az ő pálinkájuk miatt.

A 17–18. századi Európa csataterein a lovasság még mindig igen fontos szerepet töltött be. A különböző hadseregek életét ekkor már mindenre kiterjedő regulák szabályozták. Természetesen a Habsburg-haderők is rendelkeztek külön-külön fegyvernemenkénti szabályzattal, amelyeket időnként meg-megújítottak.

Mindegy, hogy török vagy pálinka

A császári osztrák–német lovasság számára szóló valamennyi regulában szerepelt egy olyan pont, amely a gyávasággal foglalkozik. Ebben az állt, hogy a harc közben meghátráló lovast társai azonnal, irgalom nélkül vágják le. A Habsburg uralkodók seregeiben azonban másfajta lovasság is szolgált: a magyar huszárok. A huszárság részére készült szabályzatokból – hogy, hogy nem – ez a rendelkezés hiányzott.

Volt ellenben helyette egy másik. Eszerint meg kellett büntetni azt a huszárt, aki a támadási parancsot be nem várva rontott az ellenségre, vagy párviadalra hívta ki a szemben álló lovast. Talán ez az „apró” különbség is jelzi, nem csoda, hogy a korabeli európai uralkodók „két kézzel” kaptak a magyar huszárok után.
Egyként szolgáltak magyar huszárezredek a francia és porosz királyok, az orosz cárok hadseregében is. Hős véreink azonban nemcsak az ellenség – hanem az alkohol pusztítása terén is derekasan helytálltak. Ennek egyik kirívó példáját az 1788–1790 között lefolyt osztrák–török háború egyik epizódja adta.

Huszárok a rekordok könyvében

Osztrák-magyar huszáregyenruhák 1762-ből (wikipedia.hu)

Osztrák-magyar huszáregyenruhák 1762-ből (wikipedia.hu)

1788 februárjában II. József német-római császár és magyar király a cári birodalom oldalán bekapcsolódott az immár egy éve tartó orosz–török háborúba. A felvonuló, mintegy 200 ezer főt számláló császári-királyi fősereg – amelyhez maga József is csatlakozott – április 24-én bevette Szabácsot. A Habsburg-erőket ezután teljesen értelmetlenül szétbontakoztatták az Adriai-tengertől a Dnyeperig terjedő, légvonalban is több mint 1500 kilométeres arcvonalon – majd nem tettek többet semmit.

A nagy kapkodás ugyan a törökökre sem volt jellemző, a lázas semmittevést azonban mégis ők unták meg hamarabb. Augusztus elején Juszuf pasa nagyvezír 70 ezer emberből álló serege élén átkelt a Dunán, és betört a Bánságba, a bánsági hadtestet visszavonulásra késztették. A császár most úgy döntött, hogy egy 40 ezer főből álló haderő élén maga siet a veszélyeztetett területre.

A szeptember 14-én vívott kisebb összecsapást követően a császári-királyi csapatok Lugostól délkeletre, Karánsebes előterébe húzódtak vissza. És itt léptek színre a magyar huszárok, akiknek tette előtt méltán emelhetünk kalapot, hiszen az alábbi események bátran odakívánkozhatnak a Rekordok könyvébe.

Magyar virtus

Szeptember 20-a éjjelén derék atyánkfiainak sikerült hadifogságba ejteniük néhány hordócska szilaj pálinkát. A jófajta itóka elpusztításában természetesen a porzó torkú gyalogosok is szívesen segédkeztek volna, ám a huszárok nem kívánták megosztani a zsákmányt. A gyalogosok erre – el akarván ijeszteni az utóbbiakat – „törökök!, törökök!” felkiáltással elkezdtek a levegőbe lődözni.

Pihenő magyar huszárok Than Mór festményén (wikipedia.hu)

Pihenő magyar huszárok Than Mór festményén (wikipedia.hu)

Az ekkor már részeg huszárok azonban nemhogy nem ijedtek meg, hanem az egészet jó mókának tartva, ők is csatlakoztak a parádéhoz. Pillanatok alatt totális káosz keletkezett. A vonuló sereg többi része pánikba esett, amit csak tovább növelt a tisztek „Halt!” (Állj!) kiáltozása, amit a megzavarodott tömeg ekkor már „Allah!”-nak vélt hallani. A két császári hadtest így aztán a vaksötétben szabályos, parázs ütközetet vívott – egymással.

Az egyedülálló összecsapás során a Habsburg-erők több mint 10 ezer embert vesztettek: a saját csapatoknak okozott veszteségek szempontjából ez alighanem felülmúlhatatlan világcsúcs. Az ütközet végül eldöntetlenül végződött, a császári seregek ugyanis egyként vad menekülésbe kezdtek, magukkal ragadva az uralkodót is. Mire másnap hajnalban megérkezett a helyszínre a török lovasság, már csak halottakat, valamint 30 hátrahagyott ágyút talált a csatatéren.

A Habsburg-haderő számára a hadjárat amúgy egyébként is valóságos vesszőfutásnak bizonyult. A nagy nyári tétlenségben ugyanis a hőség, a rossz ivóvíz és a hiányos ellátás következtében fellépő járványok rengeteg áldozatot szedtek. A mozgósított 245 ezer katonából a hadjárat első 10 hónapja alatt 172 ezren betegedtek meg – ötödük (33 ezer ember) fel sem épült többé.

cikkünk szerzője

Weiszhár Attila történész, jelenleg kutatómunkája mellett saját kiadóját irányítja. Komoly, tisztán tudományos munkái mellett a fentiekhez hasonlóan könnyedebb témájú, történelmi érdekességet felvonultató könyveket is írt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik