Élet-Stílus

Véget ért a Wolfgang Wagner-korszak Bayreuthban

Bayreuthban a Parsifal csütörtöki előadásával véget értek az idei Ünnepi Játékok és látványos ceremónián búcsúztatták a tisztségéből távozó Wolfgang Wagnert, aki 57 éven állt a nagyapja, Richard Wagner (1813-1883) operáinak előadására még a zeneszerző által létrehozott fesztivál élén.

Az ünnepségen megszólaltak a híres kürtök, nyolcvan zenész és hatvan énekes mondott fellépésével köszönetet a 89. életévét vasárnap betöltő igazgatónak azért a fáradhatatlan tevékenységért, amelyet az Ünnepi Játékoknak szentelt. A 19. század hetvenes éveiben megalapozott fesztivál évente több mint 40 ezer Richard Wagner-rajongót vonz a világ minden tájáról a dél-németországi kisvárosba, de tízszer annyi a hoppon maradó jegyigénylő.

“Remélem, boldog emberként hagyja el a színt” – mondta Wolfgang Wagnert méltató beszédében Peter Emmerich, az Ünnepi Játékok szóvivője, de maga az ünnepelt nem beszélt. A távozó Wagner-unoka tevékenységét korábban bírálatok is érték, egyrészt művészi döntései kapcsán, másrészt éppen távozásának halogatása miatt.

57 éve

Hétfőn összeül a fesztivál igazgatótanácsa, hogy megkezdje az utód kiválasztását – ez a kérdés legalább olyan drámai, mint egy Wagner-opera. Wolfgang és testvére, Wieland 1951-ben vette át az irányítást a Zöld Dombon, ahogy a bennfentesek az annak idején személyesen Richard Wagner által tervezett Festspielhaus komplexumát, az előadások színhelyét nevezik.

Wieland halála után Wolfgang maradt az egyedüli igazgató.
2001-ben a fesztivál igazgatótanácsa, amelyben részt vesz a bajor tartományi kormány és Bayreuth város vezetése is, megkísérelte rávenni a pátriárkát, hogy adja át a vezetést az első házasságából született Eva Wagner-Pasquiernek. Ő azonban visszautasította ezt, arra hivatkozva, hogy szerződése “életre szóló”.

Miután azonban tavaly novemberben meghalt második felesége, Gudrun, áprilisban Wolfgang mégis beleegyezett abba, hogy az idei fesztivál végén távozzék posztjáról.

Sok a jelölt

Ekkor Gudrunnal kötött házasságából született kisebbik lánya, az általa az Ünnepi Játékok vezetésére kiszemelt Katharina és a korábban vetélytársnak számító Eva Wagner-Pasquier nyújtott be közös pályázatot a fesztivál vezetésére – Eva jelenleg az Aix-en-Provence-i operafesztivál, továbbá a New York-i Metropolitan opera művészeti tanácsadója.

A szinte már lefutottnak tűnt utódlás azonban hirtelen bizonytalanná vált, mivel a hét elején Wieland Wagner lánya, Nike, azaz még egy Richard Wagner-dédunoka is megpályázta a fesztivál vezetését, méghozzá a páratlan operaigazgatói és fesztiválszervezői pályával rendelkező belga Gérard Mortier-vel együtt. Mortier sikeresen vezette néhány éven át a Salzburgi fesztivált és 2009 őszétől a New York City Opera vezetésére is szerződött már.

Egy dolog azonban bizonyos: bármelyik csapatot is választja az igazgatótanács az Ünnepi Játékok élére, lesz benne Wagner – a kérdés csak az, hogy egy vagy kettő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik