A házigazda Bochum 30. percben szerzett vezetést a Huszti Szabolcs nélkül játszó Hannoverrel szemben – méghozzá egy olyan öngóllal, amely vélhetően előkelő helyen szerepel majd a szilveszteri bakiparádékban. Egy pazar kiugratás után Stanislav Sestak került helyzetbe, lövését ugyan védte Robert Enke, a hannoveriek kapusa, pechére azonban a menteni igyekvő Steve Cherundolo térdéről a bal alsó sarokba pattant a labda.
Nézze meg Cherundolo öngólját!
A Hannover a szünet után egyenlített: Michael Tarnat előreívelése után Bergantin Vinicius egyből tette közére a labdát, érkezett Mike Hanke, aki közelről fejelhetett. Jan Lastuvka csak belekapni tudott a labdába, amely a jobboldali kapufáról került végül a hálóba. Nem sokáig, mindössze öt percig volt egyenlő az állás, a másik oldalon Sestak beadása után Benjamin Auer fejelt 6 méterről a jobb alsó sarokba.
A Bochum november óta – akkor az Arminia Bielefeldet verte – először nyert hazai pályán; a mostani győzelmével feljött a 11. helyre, és csak egy pont a lemaradása az előtte álló, a bajnokságban tavasszal még nyeretlen Hannoverrel szemben.
Végül a piros mezes hannoveriek adták meg magukat… (AP)
Bundesliga, 21. forduló:
VfL Bochum-Hannover 96 2-1 (1-0)
Gól: Cherundolo (30., öngól), Auer (52.), ill. Hanke (47.)
Szombati program:
Bayer Leverkusen-Schalke, 15:30
Eintracht Frankfurt-Werder Bremen, 15:30
VfL Wolfsburg-Hertha BSC, 15:30
VfB Stuttgart-Karlsruhe, 15:30
Borussia Dortmund-Hansa Rostock,15:30
Arminia Bielefeld-MSV Duisburg, 15:30
Vasárnapi program:
Bayern München-Hamburger SV, 17:00
1. FC Nürnberg-Energie Cottbus, 17:00