Élet-Stílus

A bennmaradás után lemondott a Wigan trénere

Egy nappal azután, hogy a Wigan drámai körülmények között kivívta a bennmaradást a labdarúgó Premier League utolsó fordulójában, lemondott Paul Jewell, a csapat vezetőedzője.

A Wigan vasárnap délután a kiesés elől menekülő Sheffield otthonába látogatott, és a 2-1-es győzelemmel jobb gólarányának köszönhetően kiejtette a riválisát. Jewell hétfő délután jelentette be hivatalosan a döntését.

Angol lapjelentések szerint a szakember a Manchester Citynél folytathatja, ahol az új tulajdonos érkezésével könnyen lehet, hogy meg lesznek számlálva a jelenlegi tréner, Stuart Pierce napjai. Nem sokkal Jewell bejelentése fel is függesztették a City edzőjének szerződését.

Jewell azonban feltehetően nem veszi át a posztot. A Wigan hivatalos honlapjának a tréner azt mondta, hogy szeretne egy kicsit pihenni. “Nehéz szívvel hoztam meg ezt a döntést, de úgy érzem, egy időre el kell szakadnom a focitól.” Az elmúlt hetek, hónapok bajnoki küzdelmei állítólag megviselték Jewell egészségét, akit az eddigi segítője, Chris Hutchings vált.

Jewell 2001-ben ülhetett le a Wigan kispadjára, korábban éppen a Sheffieldnél dolgozott. A következő szezonban megnyerte a csapattal a League One-t, a 2004–2005-ös szezonban pedig a Championship

Kapcsolódó linkek

angolfoci.lap.hu
sport.lap.hu

második helyén végeztek a Sunderland mögött, kiharcolva az élvonalba kerülést. Az első Premier League-os szezonjában jókora meglepetést okozott a Wigan, a bajnokságot a 10. helyen fejezték be, és a Ligakupa döntőjébe is bejutottak.

A Wigan elnöke tavaly nyáron életre szóló szerződést kínált Jewellnek, de Dave Whelan azt is elmondta, hogy nem állnak a tréner útjába, ha távozni akar.

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik