Élet-Stílus

Mediawave: a fesztiválok tuningzsigulija

A Georgi és a pillangók a nyertes


A fesztivál fődíját a bolgár Andrey Paounov filmje, a Georgi és a pillangók kapta – az egymillió forintos fődíjat a Magyar Mozgókép Közalapítvány ajánlotta föl. A nemzetközi zsűri különdíját Zsigmond Dezső Csigavár című filmje érdemelte ki. Különdíjas lett az iráni Mehrdad Oskuei A burka másik arca című műve is. A fesztivál legjobb kisjátékfilmje díját, a Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Minisztérium 700 ezer forintos felajánlását, Nacho Vigolando spanyol filmes nyerte el a 7.35 in the Morning című alkotásával. A legjobb táncfilm a holland alkotópáros Peter és Petra Lataster Birth-Day című műve lett, ők a Magyar mozgókép Közalapítvány kísérletifilm-kuratóriumának 300 ezer forintos díját kapták.Győr város díját, amely a legjobb animációs filmnek jár, idén brit filmesek, Chris Shepherd és David Shrigley kapták, Who I am and What I Want című filmjükért. A Kodak Magyarország díját, 300 ezer forint értékű nyersanyagot, kapott Madarász István az Előbb-utóbb című művéért.

A hétvégén véget ért tizenhatodik Mediawave első felében Győrben azonban nem lehetett leengedni a tetőt képzeletbeli kabriónkon. Így az első hétvégén az ablaktörlő mögül kicsit szomorkás ám cseppet sem unalmas volt a győri kulturális utazás. Emellett ismét új arcokkal, művészekkel, együttesekkel, filmekkel találkozhattunk, és mint egy igazi roadmowie-ban igazi kalandokon mehettünk keresztül, még ha nem is mindig tudtuk, hogy ez jó-e nekünk.

Hagyományőrzők, révülők és szeletelők

Mindjárt az első programnál árnyékra vetődtünk a Lloyd mozi alsó termében, ahol az esőáztatta főtér helyett itt tartották a nyilvános akasztás című performanszot. A Sobri Jóska csapatának viszontagságos útját bemutató vicces előadásból azonban csak széles oszlopot láthattunk, miután a nézőtér jelentős részét ez foglalta el. Eztán ázott hollókként érkeztünk a Corvus Corax koncertjére, ahol a germán csapat erőteljes dudaszóval húzta el a közönség nótáját. A lenge öltözetű előadók leginkább olyan hatást keltettek, mintha a Rammsteint és a Vágtázó Halottkémeket gyűrték volna össze skótdudára hangszerelve. Az életben ez nem hangzik ilyen rosszul, sőt show-elemként a Kard rendje című hagyományőrző csapat is akcióba lendült és a színpad előtt párviadalokat adott elő középkori felszerelésben. Az előadásuk után ráadásul elvegyültek a nézőközönség között, amely így igen érdekes képet mutatott: a páncélinges középkori öltözetű hagyományőrzők táncoltak együtt az éppen révülő sámánlelkűekkel, miközben a Corax ritmusában a technót megérző fiatalok kezdtek szeletelésbe.

Egyszer-egyszer kiszabadul valamiféle dallam

Miután egyik csoport sem volt túl vonzó, átmenekülve a jazz nagymestereire a Bim Huis amszterdami jazzszcéna szereplőjével azonban még ekkora szerencsénk sem volt. Bár a dobos egy igazi bohóc volt, ahogy időnként még a lábával is ütötte a cintányért, de jazz azon irányzatát nehezen bírjuk, ahol az amúgy virtuóz zenészek összhang nélkül egymás mellett eljátszva, csak saját rendszerükben értelmezhető módon zenélnek. A nem túl közönségbarát freejazznek, azonban a Mediawave-en jelentős hagyománya van, és így szinte elkerülhetetlen, hogy egy-egy ilyen zenekarba belefussunk. Ha szerencsénk van, az adott zenekar nem ortodox módon követi a műfaj szabályait, és egyszer-egyszer kiszabadul valamiféle dallam, együtthangzás vagy harmónia. Egy megállt óra is naponta kétszer pontosan mutatja az időt. A vájt fülű jazzrajongók magasságába pedig csak törekedni próbálhatunk, időnként újra adva egy lehetőséget magunknak, hogy megértjük miért is jó ez a zene.

Megérkeztünk

A fesztivál uticélja, legnagyobb élménye szubjektív megítélésünkben mindenesetre a Red Elvises volt. A zenekar honlapjáról felkészülve, már bíztunk benne, hogy megmagyarázza számunkra, hogy miért is volt érdemes eljönni. A Mediawave igazi szenzációja két Amerikába kivándorolt orosz srác rock and roll cirkusza, a Red Elvises zenekar volt. Magukat folyamatosan „Your favorite band”- ként aposztrofálják: és igazuk van.

Igor Yuzov (gitáros, énekes, showman, Elvis-parodista, és viccesarcvágó) és Oleg Bernov (basszusgitáros, hangosan füttyentő, viccesarcvágó, néha énekes, általában teli szájjal nevető) maga köré gyűjtött egy őrült minnesotai dobost (Adam Gust) és az elsőre törékenynek tűnő szintis-harmónikás moszkvai női démont, Sashát. Mindez Red Elvisesként írja be magát tíz éve a világ rockbohócainak sorába.

A Fényírók Fesztiváljának „legnagyobb nevei” idén is a jazzisták közül kerültek ki. Múlt szombat este például Dave Holland nyomta a Richter moziban, egy időben a főtéri cirkuszi sátorban megrendezett Red Elvisesszel. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a koncert kezdetén alig lézengett valaki a nagysátorban. Néhány perc alatt azonban a közönség hatalmas mozgásba kezdett és egyre nőtt. A harmadik-negyedik számra a zenekar már pihentetőt is engedélyezett a végül a cirkuszt majdnem betöltő közönségnek és eljátszották az est leggyönyörűbb számát, Strip Joint Is Closed címmel. A koncert során melltartó repült, közös színpadi tánc is volt – szóval nem lehetett szó unatkozásról. Ezt a pörgős koncertet aztán testközelből a jóval kisebb Rómer-ház klubjában megismételték.

A koncertről bővebben >>

A hétvége utolsó napja, a vasárnap sem telt eseménymentesen. Az idő akkorra már jócskán lehűlt, és a fesztivállátogatók nagy része a sátorba húzódott, feltehetően rekordot döntött a szívmelengető pálinka és társai aznapi fogyasztása.

Meleg piciny láng

Mediawave: a fesztiválok tuningzsigulija 1

Boi Akih (fotó: Pálfai Domokos)


Nem kisebb volt az elvárás a fellépő zenészek felé, mint, hogy felmelegítsék a közönséget a nyirkos, hideg estén. Erre elsőként az este hétkor színpadra lépő Boi Akih tett próbálkozást. Az együttes énekesnőjének, Monica Akiharynak lágy és meleg hangja piciny lángként melegítette a lelkeket és messze, az érzelmek szövevényes világába vezette a hallgatót. A szöveget nem értettük, mivel az indonéz énekesnő karkunézi nyelven énekel, amelyet már csak néhány ezer ember ért és beszél valahol az Indonéz szigetvilág elszórt közösségeiben. Nem közhely, hogy a zene átlép az országok határain, az előadásmód mély érzelmekről árulkodott, a dallam és a mondanivaló nyelv nélküli, fájdalmas, és emberi volt. Az együttes a holland jazz etnikus elemekkel átitatott, sokszínű ágazatát képviseli, ami a hatalmas holland gyarmatbirodalom kulturális hagyatéka. A tagok együttes játéka hozza össze a varázslatos zenei összhatást, virtuóz dallamok és kedves melódiák váltakozásával, finom textúrák és egzotikus hangulatok belecsempészésével indiai zene hangulatát ébresztik.

A koncertről bővebben >>

Az űrhajó falán való dörömbölés és a törzsi dob

A lágy dallamok után a Mark Ribot Trio volt az, amire az átfázott hallgatóságnak valóban szüksége volt. A koncert közepén azon kaptam magam, hogy két kézzel önfeledten dobolok az ölembe terített nagy kockás pléden, amivel a fagyos idő elől védekeztem. Nem voltam egyedül, a Trio pillanatok alatt lefegyverzett meggyőzött és nem utolsó sorban átmelegített mindenkit, aki vasárnap éjjel a cirkuszsátor félhomályát választotta. Ugyancsak pillanatok alatt beigazolódott egyik barátunknak a koncert elején elhangzott kijelentése, – aki a hideg ellen való védekezésre kockás pléd helyett a pálinkát választotta- amely így hangzott „Elvittek az ufók!”. Jó barátunk talán nem is tudta milyen igaza van, ugyanis bár a koncerten elhangzott zenét bajos lenne kategóriákba gyömöszölni, mégis valahol a 2010- es jazz, az űrhajó falán való dörömbölés és a törzsi dob keveréke volt. Zenéjüket egyébként “Free/punk/funk/experimental/psychedelic/post electronica collective” jelzőkkel illetik, de mindez csak a meghallgatással nyer értelmet. Erős dobszólók, pezsdítő ritmusok, érdekes megoldások, és teljesen újszerű zene.

A koncertől bővebben >>

Naptejre nem volt szükség

Bár a fesztivál szervezői a kilenc nap teljes idejére szerveznek programokat, azokat elsősorban a két hétvégére időzítik. Mi is csak ezekről tudunk beszámolni. A második hétvégén végre leengedhettük annak a bizonyos kabriónak a tetejét, naptejre azért nem volt szükségünk, és a jó idő sem tartott egy napnál tovább. A főtéren azonban régen volt akkora nyüzsgés, mint a Mediawave utolsó péntekén. Még tán a helybeliek közül is többen elcsábultak egy jó borra vagy egy frissen sült langallóra.

”megveszem ezt a várost kilóra”


Mediawave: a fesztiválok tuningzsigulija 2

Specko Jedno (fotó: Pálfai Domokos)

A fesztivál dobogó szívében, a cirkuszsátorban este hétkor kezdődött Rutkai Bori és a Specko Jedno koncertje. A sátorba beözönlött tömeg már gyaníthatóan túl volt a téren felállított pálinka és bor- pultok kínálatának megízlelésén, megevett jó pár kemencében sült langallót, kobucit és ropogós meggyes rétest, sőt a bátrak bizonyára megkóstolták az egyik bódéban kapható különleges italt, az ún. Mixcsűrt, ami bodzaszörp, rum, ásványvíz, citromlé és bor keveréke. Lehet, hogy első hallásra bizarr, de ugyanúgy mindenkinek nyugodt szívvel ajánlható egyveleg, mint amilyen Rutkaiék zenei turmixa volt. Egy Specko Jedno koncert rendkívül sokszínű stíluskavalkád, szirupos tengerparti balladával, forróvérű tangóval, kávéházi sanzonokkal, bossa nova jazzel és ízig vérig rock and roll-lal.


„Most jöttem kapóra, megveszem ezt a várost kilóra” énekelte Bori, és gyanítom, hogy a jelen lévőket már meg is vette kilóra vidámságával és energikus előadásmódjával, miközben éppen ők fizettek érte, hogy az alattvalói lehessenek. Az énekesnő, aki saját bevallása szerint énekesnő imitátor, ugrált és cigánykereket hányt a színpadon, szalonnával a szájában fekvőtámaszozott, miközben szólt a zene, és a fellépők energiája és vidámsága betöltötte a teret, egészen a plafonig.


Cirkuszt a cirkussátorból


Mediawave: a fesztiválok tuningzsigulija 3

Cirkusz workshop (fotó: Pálfai Domokos)

Aki a nagy hejehuja után maradt a sátorban nem bánta meg, péntek este ugyanis végre eljött az ideje, hogy a főtéren állomásozó sátor azzá váljon, amire rendeltetése szerint hivatott. A fesztivál fő helyszíne és koncertterme röpke két órára nem volt más, mint cirkuszsátor, zsonglőrökkel, akrobatákkal, tűzzel és csepűrágókkal, kötélen himbálózó emberekkel, egykerekű biciklikkel, és hatalmas, az alkalom tiszteletére összeállt zenekarral. A Mediawave látogatói már megszokhatták, hogy a fesztivál lezárásaként a művészek saját maguk és persze a közönség szórakoztatására összeállnak, hogy valami egyedit és megismételhetetlent hozzanak létre. A péntek esti workshop azért volt egyedi, mert több művészeti ág több képviselőjét is magába gyűjtötte. A Nemzetközi Cirkusz és Zenei Workshop zenei alapját a fesztivál muzsikusaiból összeállt alkalmi zenekar biztosította alkalmi énekesekkel, mint a Sarikamis kurd népzenei együttes tagjai vagy Rutkai Bori. Az olykor lélegzetelállító látványért nagyba feleltek a győri kötődésű tűzzsonglőr- csoport, a Tűzmadarak tagjai, és a Magyar Artistaképző végzős hallgatói. A sátor két órára olyan varázslat színhelye volt, ami nem eresztette az oda látogatót. A zene tökéletes alapot biztosított a mutatványokhoz halkuló és erősödő lüktetésével, miközben folyton történt valami. Olyan volt, mint a Mediawave maga: több nemzetiségű, sokszínű és újszerű.

Bajor sörfesztiválés velencei gondolában

A szombat reggel valószínűleg az utolsó nap szomorúságával és fáradtságával érte a fesztivál látogatóit, a melankóliához a szemerkélő eső is hozzájárult. Szerencsére a fellépők gondoskodtak a fesztivál méltó búcsúztatásáról.

A Rotfront koncertjén a hallgató az egyik hangulatból a másikba került. Hol egy prágai kocsmában, hol egy bajor sörfesztiválon, hol egy velencei gondolában ringatózva, hol egy táncházban érezhette magát, de egy biztos, jól szórakoztunk. A berlini underground zenekar számait oroszol és magyarul énekli, a hazai hallgató bizonyára örömmel fedezi fel a számokban a Dr. Bubó főcímdalának szövegét, vagy az „Azok a boldog szép napok” kezdetű mulatós dallamát. A Rotfrontot hallgatva cseppet sem meglepő, hogy a zenekar két énekes frontemberének különböző az anyanyelve. A színpadon nagy volt a nyüzsgés, Gryllus Dorka az énekesnő szerepkörében is rendkívül tehetséges és hiteles, táncol és bolondozik. A népi vonalat néhol megtörik a rap- betétek, melyek rendkívül jól illeszkednek a zenébe, az egyedi hangzásról gondoskodik a gitár, a tangó- harmonika, a szaxofon, a bőgő, a dobok és a trombita különleges elegye, és mindezt koordinálja, keveri és színesíti a csapat bakelitlemezekkel bűvészkedő dj-je. Egyedülálló zenei keverékükkel, mely tartalmaz szovjet könnyűzenét, magyar rock’n’roll-t, cigányzenét, reggae-t, skát, klezmert és hip-hopot garantáltan Berlin leghangulatosabb zenekarát alkotják.

A koncertről bővebben >>

Kicsit savanyú, kicsit sárga

Rengeteg olyan apró (vagy nem is annyira apró) dolgot tudnánk említeni, amely akár el is vehetné a fesztivállátogatók kedvét. A Mediawave sok programjára nem tudtunk bejutni a helyszűke miatt. A Hrabal moziban a kis vetítőterembe beszorul a levegő, és az első sor székétől nem látni a feliratot. Nagyszerű koncerteket a kis pincehelyiségben szerveznek, úgy hogy a színpad előtt hagyják az asztalnál ülni a vendégeket, így két társaságon kívül a többieknek esélytelen megnézni egy-egy előadást. A koncertsátorban a filmvetítésnél a hang szinte érthetetlen. A fesztivált mindezek ellenére szeretni kell. Kicsit savanyú, kicsit sárga, de a miénk. A Mediawave nem hagyja magát, nem fekszik le a professzionalista „kapitalista” pénzhajhászásnak, megmarad amatőr, esetlen, őszinte. A kérdés csak az, hogy megmaradhat-e ebben a gyermeki állapotban? Rájönnek-e azok, akiken a fesztivál sorsa múlik, hogy a Mediawave egyike az utolsó fórumoknak, ahol az emberek között amatőr módon, esetlenül, de őszintén kialakulhat a kapcsolat, amihez a keretet a koncertek, a filmek közös élménye adja. Szüksége van-e Győrnek arra, hogy pár napra kicsit felébresszék csipkerózsikaálmából, hogy a külföldről Magyarországra látogatók, ne csak Budapestet ismerjék. Szüksége van-e a kulturális vezetésnek arra, hogy az emberek a kultúra nyelvén értsenek szót? Szükségünk van-e a Medaiwave-re. Egyelőre még megy a motor, gurul a kerék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik