Sajtgyártás
A holland sajtok (mint például a Douda, az Edam, a Maasdamer, a Maaslander, az Amsterdamer…) általában nyolc munkafázison mennek át. A tejet 1. megalvasztják, 2. centrifugálják, 3. pasztörizálják (ártalmas baktériumok eltávolitása; legalább 15 másodpercen keresztül 72°C-on tartják), 4. beoltják tejsavbaktériumokkal (ezt levágott borjú gyomrából kivett tejalvadékból, bogáncsvirágból, vadsáfránymagból, fügefa nedvéből stb. nyerik), 5. megvágják: az alvadékot elválasztják a savótól, 6. préselik / sajtolják: a maradék savó eltávolítása, 7. sófürdőben pácolják (hogy mennyi ideig tart az ízfürdő, azt csak az adott sajt mestere ismeri), 8. érlelik: fapolcokon érlelődnek a gurigák. Érlelésük szerint megkülönböztetünk: fiatal sajtot (legalább 4 hétig érlelt), könnyű vagy fiatal érett sajtot (legalább 8 hétig érlelt), érett sajtot (legalább 4 hónapig érlelt), öreg sajtot (legalább 7 hónapig érlelt), nagyon (extra) öreg sajtot (legalább 10 hónapig érlelt) és „éven túli” sajtot (legalább 1 éven keresztül érlelt).
Mikor Hollandiára gondolunk, a tulipánokon kívül eszünkbe jutnak a sajtok, a szélmalmok, no meg persze a szabad kereskedelme sok olyan dolognak, amit konzervatívabb országokban tiltanak.
A holland városok főtereinek elnevezése roppant praktikus és egyben könnyen megjegyezhető: legtöbbje ’Grote’ vagy ’Nieuwe Markt’ névre hallgat, ami magyarul Nagy- illetve Új Piacot jelent. Az elnevezés valószínűleg onnan ered, hogy évszázadok óta itt rakják ki portékájukat a városlakókat friss zöldséggel, gyümölccsel, sajttal és sok más finomsággal ellátó parasztok. Bár sok szkeptikus megkérdőjelezi manapság, hogy valóban a faluból jön-e az áru, de ez talán nem is olyan fontos, mert a legfinomabb, legszebb és árfekvésben legkedvezőbb sajtokat, tulipánokat és szélmalmokat (igaz, utóbbiakat csak miniatűr, bóvli-szuvenír formában) mégiscsak itt lehet megvásárolni.
Sztártemék a sajt
Az áru itt friss, illatos és – kis túlzással – akár kisebb ebédnyi mennyiségben is kóstolható: nem kell szemérmeskedni, nyugodtan mondhatjuk (mutogathatjuk) a sajtárusnak, hogy „még abból is!” és fintor helyett csak örülni fog, mert tudja, hogy így többet veszünk majd. Egyébként tulipánhagymát is inkább itt érdemes vásárolni, mert az innen származó áru talán még az otthoni földben is ki fog virágozni. Repülőterekről (tipikus last minute ajándék), vagy olcsóbb háztartási boltokból ne cipeljünk haza virághagymát: itt általában ugyan tetszetős csomagolású, de rohadt az áru.
A sajt elnevezése sok idegen nyelvben – persze a magyarban már megint nem – a görög nyelvből ered. Az Odüsszeiában, a küklopsz barlangjáról szóló leírásban olvashatjuk „amint a küklopsz megaltatván a felét a fehérszínű tejnek, átsajtolta, s a túrót font kosarakba helyezte. . .” Ebből a kosár szóból származik több nyelven is a sajt elnevezése. Görögül a kosár „formos”, s a rómaiak már a “forma” szót használták a saj megnevezésére… ez az ófrancia nyelvben formage-ként élt tovább, és a sajt mai neve franciául: fromage. (Talán mégis igaza volt az örömapának a Bazi nagy görög lagziban, amikor azt állította, hogy minden szó görög eredetű!)
Holland konyhakert: Keukenhof
A legtöbb virágtermesztő, az Amszterdamtól nyugatra és délre található Haarlem és Leiden közötti területen tevékenykedik. Ez a terület a Bollenstreek, avagy magyarul a hagyma-kerület, melynek homokos és jócskán esőáztatta partszakasza kíváló temőtalajt biztosít a virágtermesztéshez. Itt található az a Lisse nevű kisváros is, amely csodálatos virágparkjáról, Keukenhofról híres.
1949-ben jutott az eszébe az akkori lissei polgármesternek és a tíz legnagyobb helyi tulipántermesztőnek, hogy állandó szabadtéri virágkiállítást rendezzenek a tavaszi virágzások idejére. Erre a célra felvásárolták az egykori Holland grófné, Jacoba van Beieren füvészkertjét és a parkot Keukenhof-nak azaz konyhakertnek nevezték el (a báróné valamikor erre a célra használta parkját).
Keukenhof megnyitásának első évében 236 000, manapság évente 800 000 látogatója van … ami ha számításba vesszük, hogy évente csak 8 héten át tart nyitva, nem is olyan rossz. Manapság már 90 termesztő vesz részt a legszebb virágok kiállításában, miáltal a park a világon az egyik legtöbbet fényképezett hellyé vált.
Az elmúlt 150 évben persze, főleg méreteiben, de változott a park – ám az alapötlethez mindig hűek maradtak az üzemeltetők: “szemet gyönyörködtető és lelket símogató érzés” minden sétálónak a keukenhofi élmény. Néhány híresség aki valószínűleg szintén egyetértene velünk: Eisenhower és Clinton, II. Erzsébet… valamint a holland nép kedvence: Maxima hercegnő, a trónörökös Willem-Alexander felesége, is itt lépett először hivatalosan a nagyközönség elé. (Keukenhof idén március 24. és május 20. között tartott nyitva.)
Termesztés és kereskedelem
A hollandok nagyon büszkék a virágaikra, és szerencsére az elhivatottság mögött nemcsak kereskedelmi spekuláció, hanem igazi szeretet is lapul: amint kisüt a nap, minden jóravaló holland kiszalad a kertjébe (teraszára, vagy amilye van neki), hogy egy kicsit kertészkedhessen. Nemhiába a szép holland közmondás: “minden egyes virághagyma magában hordozza az ígéretét annak, hogy egy olyan színes és vidám élet nőhet ki belőle, amely a hóolvadásától az első fagyos napokig tart majd.”
Szezononként átlag kilencmilliárd virághagymát termesztenek Hollandiában (ha mindezeket egyenlő mértékben szétosztanánk a világban, mindenkinek jutna belőle körülbelül másfél). Rómában a húsvéti szentmiséhez szolgáló virágdekorációt is a hollandok készítik, s ezért is zárja minden évben szentbeszédét a pápa a “Hollandiának pedig köszönet a virágokért!” szavakkal (ez alól persze kivétel volt az idei).
A tulipán “gyökerei”
A tulipán ugyan Hollandia szimbóluma, gyökereit mégsem ezen a nyugat-európai vidéken kell keresnünk, hanem az egzotikus Boszporusz-parton. E virágok „apjának” Carolus Clusius-t szoktuk nevezni, aki 1593-ban a leideni egyetem botanikus kertjében mutatta be a nagyközönségnek a cirmos virágot. Clusius Konstantinápolyból, flamand nagykövet barátjától (De Busbecq-tól) ajándékként kapta a “különleges” tulipánhagymákat, melyeket persze rögvest termeszteni és nemesíteni kezdett. De mivel másoknak nem adott belőlük, nemsokára több, mint 100 hagymát loptak el a kertjéből… s valahogy így került a tulipán a szabadkereskedelembe.
Az új virág híre gyorsan szárnyrakapott, és a tulipánok szépségétől megbabonázott holland üzletemberek rövid idő alatt hatalmas pénzeket invesztáltak a virágkereskedelembe. Gyorsan gyűrűzött tovább a tulipánmánia, s a 17. század elejére a virág értéke meghaladta az aranyét. Földbirtokostól kezdve fölművesig mindenki tulipánt termelt, mert ebben az üzletben látta meggazdagodásának vagy felszabadulásának kulcsát. Tőzsdéztek vele, fogadtak rájuk, s egész birtokok is gazdát cserélhettek egy különlegesebb tulipánhagymáért cserébe. Egy idő után olyan mértéket öltött az őrület, hogy maguk a termesztők kérték az államot arra, hogy tiltsák be a tulipánkereskedelmet.
Fekete nap a bizniszben
A botanikus eufória persze nem tartott örökké. Mint minden más hirtelen meggazdagodást kínáló lehetőség esetében, ez esetben is, a csúcsraszállásból mélyrepülés lett, és 1637. február 3-án bekövetkezett a fordulópont: egy adag különlegesen ritka tulipánkollekció nem talált gazdára. Ezt követően egyre gyakrabban fordultak elő hasonló esetek, és a tulipánbiznisz lufija hirtelen kipukkadt. A virág értéke gyorsan leértékelődött majd újra helyreállt és így ért véget a tulipánláz.
Talán könnyebben megérthetjük, milyen őrületes mértéket öltött ebben a néhány évben a mánia, ha összehasonlításként megjegyezzük, hogy egy átlagos tulipánhagyma ára akár hét tonna sajt árát is elérhette…Egy másik, hasonlóan elragadó példa szerint, egy leideni földműves a következő árat tartotta elfogadhatónak egy különleges (Viceroy) fajta tulipánért: 2 zsák búza, 4 zsák zab, 4 hízlalt ökör, 8 disznó, egy tucat juh, 2 ökörfejnyi bor, 4 tonna vaj, 1000 font sajt, egy ágy, egy teljes ruha- viselet (kb. öltöny) és egy ezüst mérőpohár.
