Több és jobb belső kamerát kell elhelyezni a bankokban a rablások megelőzése érdekében - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány sajtótájékoztatóján.
A kormányszóvivő szerint nemhogy kormánydöntés nincs, de még csak téma sem volt az, amiről a csütörtöki Magyar Nemzet ír. A napilap azt írta: kormányzati forrásból úgy értesült, hogy brutális megszorításokról döntött a kormány.
Elkötöttek egy Cessna típusú repülőgépet a bajai repülőtérről; a nyomok alapján valószínűsíthető, hogy a gépet nem földi úton szállították el, hanem elrepültek vele.
A rendőrség kihallgatta azt az asszonyt és a lányát, akik egy tanítónőt vertek meg Mándokon. A verésben az iskolában tanuló negyedikes kislány 38 éves anyja és 18 éves nagyobbik lánya vett részt.
Jövőre megszűnne a 13. havi nyugdíj, a bruttósítandó családi pótlékot befagyasztaná a kormány, a gyed folyósítását egy évre csökkentené, a gyes pedig két év időtartamú lenne - írja a Magyar Nemzet.
Egy évvel az eddig sikertelennek bizonyult vasutas-gördülősztrájk megindítása után, új fogásokat próbál ki a Gaskó István vezette Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ); például a tagok SMS-ben kapnak majd értesítést a sztrájk megkezdéséről – írja a Népszava.
A kormány Közérdekvédelmi Hivatal néven önálló és független intézményt kíván létrehozni a korrupció ellen – írja a Népszabadság. A kormány korrupcióellenes csomagjának fő elemeit csütörtökön jelenti be a miniszterelnök.
Visszavonja a cigány önvédelmi gárda megalakítására tett javaslatát Pádár László, a Győr-Moson-Sopron Megyei Cigányok Érdekvédelmi Szövetésének elnöke.
A jelenlegi Országgyűlésnek napirendre kell vennie a feloszlatását, miután az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai ülésén jóváhagyta az erre irányuló népi kezdeményezés aláírásainak ellenőrzését.
Az influenza terjedése miatt csütörtöktől részleges, illetve teljes látogatási tilalmat rendelt el több közép-magyarországi kórházban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Nem Magyarországon, hanem Pozsonyban szeretne találkozni a magyar partnerbizottsággal a szlovák parlament emberi jogi bizottsága - közölte A. Nagy László, a testület elnöke Pozsonyban.
Pécsi középiskolások után nyomoz a rendőrség, akik videóra vették, ahogy brutális módon megkínoznak és megölnek három kölyökmacskát. Két évet kaphatnak.
Az E.ON üzletszabályzata szerint nemcsak kártérítést, de kötbért is kellene fizetnie a dél-dunántúli áramkimaradás miatt, ha ezt nem teszi meg, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) bírósághoz fordul.
A főpolgármesteri hivatal épülettömbjének Károly körúti kibővítése mindenképpen Erick von Eggerat tervei alapján valósul meg - jelentette ki Beleznay Éva megbízott fővárosi főépítész a Fővárosi Közgyűlés várostervezési bizottságának szerdai ülésén.