Belföld

Egy ember megsérült, amikor egy megkülönböztető jelzést használó mentőautóval karambolozott egy személygépkocsi péntek reggel a főváros XVI. kerületében.
2010. 10. 15. 08:09
Mindent elkövet Erzsébetváros új vezetése, hogy megtérüljenek az MSZP–SZDSZ-es elődei által a gyanú szerint bűnszervezetben elkövetett súlyos bűncselekményekkel okozott károk. Így a Hunvald-ügyben újabb vagyontárgyakat vehetnek zár alá - írta a Magyar Nemzet.
2010. 10. 15. 07:33
Belső választási elemzéseket is tárgyalt szerdán az MSZP országos elnöksége, köztük Szanyi Tibor kampányfőnök stratégiai értékelését - írta a Népszabadság.
2010. 10. 15. 07:24
A kispesti polgármesteri hivatalból kerültek elő az önkormányzati választás estéjén eltűnt szavazólapok - ismerte el a Magyar Nemzetnek a kerület jegyzője, Istvánfi Sándor, aki felajánlotta lemondását a polgármesternek.
2010. 10. 15. 07:16
A kolontári lakók visszaköltözése ellenére egyelőre fennmarad a veszélyhelyzet minősítés. Az érintett településeken a rendőrség folyamatosan jelen van, ahogyan a honvédség és a tűzoltóság munkatársai is.
2010. 10. 15. 06:53
Ismét csatát nyert Fellegi Tamás minisztériuma a Matolcsy György által vezetett tárca ellen, ezúttal az Oroszországgal és a volt szovjet térséggel foglalkozó FÁK osztály volt az áldozat - írta a Napi Gazdaság.
2010. 10. 15. 06:41
Kiraboltak egy patikát csütörtök délután a XIV. kerületben; Óbudán viszont üres kézzel távozott egy posta kifosztását megkísérlő tettes - közölte Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
2010. 10. 14. 20:33
Partfalcsúszás-veszély miatt pénteken kitelepítenek 25 családot Dunaújvárosban; az érintettek megkaptak minden szükséges tájékoztatást . A közvetlen élet- és balesetveszély elhárításának időtartama várhatóan egy év lesz.
2010. 10. 14. 20:17
Olvasói sztorik