Belföld

Fellegi újabb csatát nyert Matolcsy ellen

A fejlesztési miniszter elhappolta az orosz ügyeket a nemzetgazdasági tárca vezetőjétől.

Ismét csatát nyert Fellegi Tamás minisztériuma a Matolcsy György által vezetett tárca ellen, ezúttal az Oroszországgal és a volt szovjet térséggel foglalkozó FÁK osztály volt az áldozat – írta pénteki számában a Napi Gazdaság.

A lap szerint ez az osztály a Nemzetgazdasági Minisztérium külkereskedelem-fejlesztési főosztálya alatt működött az Európa és az Európán kívüli osztályok mellett, jelezve, hogy Oroszországra és a FÁK-államokra külön is koncentrálnak. A Napi Gazdaság úgy tudja, az osztály feladatait részben egy új egység, a BRIC országokkal (azaz Brazíliával, Oroszországgal, Indiával, illetve Kínával) és a nagybefektetőkkel foglalkozó osztály veszi át.

A Napi Gazdaság szerint az, hogy a Fellegi Tamás vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium magának akarja az orosz és a FÁK területet, természetesnek is tekinthető. Mint írták, Fellegi ugyanis a magyar-orosz gazdasági együttműködésért felelős kormánybiztos is egyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik