Belföld

Az MSZP hőse a pártegység híve

Tóth József szerint sorsdöntő hónapok várnak a szocialistákra.

A következő fél-egy év sorsdöntő időszak lesz a szocialisták életében – mondta Tóth József, a XIII. kerület ötödszörre is megválasztott MSZP-s polgármestere a Népszavának adott, pénteken megjelent interjújában.

“Most dől el, hogy az MSZP meg tud-e újulni, vagy a pártban levő, elismerten különböző alakulatok különválnak” – fogalmazott Tóth József. Hozzátette: a kongresszus megválasztotta a pártvezetőket, és az elnökség feladata, hogy a pártot újjászervezze.

“A pártegység, a megújulás híve vagyok, és ennek érdekében szeretnék cselekedni. Meg azért, hogy az elveszített hitelességet visszaszerezzék a szocialisták” – mondta.

Tóth József arról is beszélt, hogy ha nem “biodíszletnek” akarják használni, akkor áll az új fővárosi vezetés rendelkezésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik