A Porsche számára gyárt személyautó tükröket az SMR Automotive Mirror Technology Bt. - közölte az indiai tulajdonú, mosonmagyaróvári társaság vezérigazgatója.
A tervezett 2013 helyett csak 2014-ben, a következő Országgyűlés megalakulásával lépnének hatályba a parlamenti képviselőkre vonatkozó új javadalmazási szabályok, ha a Ház elfogadja a fideszes Gulyás Gergely módosító indítványát.
Április 16-tól előre lehet időpontot foglalni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) a leggyakrabban intézett ügyekre, így adókártya és adóigazolás igénylésére, illetőségigazolás kérésére és ügyfélkapunyitásra.
Egyre több sanyarú sorsú négylábú keresi gazdáját a közösségi oldalakon. Az állatmentő szerint a legfontosabb a gyors cselekvés: a lájkolás és a megosztás akár életeket is menthet.
Az alapvető jogok biztosa szerint az alaptörvénnyel és az ENSZ Gyermekjogi Egyezményével is ellentétes a szabálysértési törvénynek az a rendelkezése, amely a fiatalkorúak esetében lehetővé teszi az elzárás, illetve a szabálysértési őrizet elrendelését.
A Mercedes-Benz kecskeméti gyárából hétfőn kezdik szállítani az első értékesítésre gyártott autókat. 13 millióért kecskeméti tulajdonosa lehet a szalagról elsőként legördülőnek.
"Sztrájkbizottságot" alapított szombaton több, az alapellátásban dolgozók érdekeit képviselő szervezet a háziorvosok anyagi helyzetének mielőbb rendezéséért és a bértárgyalások megkezdéséért.
Emberi csontokat találtak azon az ingatlanon, amelyen a múlt héten négy családtagját gyilkolta meg H. Csanád Jutas, ám ezek feltehetően egy ötödik, több évtizede elhunyt embertől származnak.