Belföld
Megközelítőleg az ország egy napi fogyasztásának megfelelő villamos energia spórolható meg.
2013. 03. 28. 10:46
Immár hatodik éve indul útjára az Egészséges Vásárhely Program emlőszűrő-állomása: a szűrőbusz Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megye kisebb településeit keresi fel.
2013. 03. 28. 10:38
Fél éven keresztül dézsmálta és tüzelőnek használta az üresen álló volt tsz-épület alapanyagát egy vitnyédi férfi.
Az ittas járművezetők által okozott balesetek országos aránya 2012-ben a 11,2 százalék, míg megyénkben 13 százalék volt.
A rezsicsökkentés parasztvakítás, Miskolc pedig Bombay. Villáminterjú a szociológussal.
2013. 03. 28. 09:14
A Demokratikus Koalíció szerint amit Haág Zalán a rezsicsökkentésről állít az hazugság, az aláírásgyűjtéssel kapcsolatos kijelentése pedig nem más, mint az Orbán-féle hazug kommunikáció ismételgetése.
2013. 03. 28. 08:25
A városi műjégpálya mellett elkészült gyakorlópályát március 27-én avatták fel.
A havazás miatt tizenhárom alkalommal, főleg árokba csúszott járművek miatt kérték a katasztrófavédelem segítségét 24 óra leforgása alatt.
A jelentős csapadék ellenére sem tartanak jelentős árhullámtól a szekemberek Szegednél, valószínűleg a rakpartot sem éri el a tetőzésekor a Tisza.
- 00:00 5 ok, amiért a trappista jó választás
- 00:00 Korunk legújabb ingatlanvásárlási tényezője: az idő
- 23:25 Oscar-díj 2026 – Sean Penn megszerezte a harmadik szobrát, de nem jött el átvenni
- 21:28 Vádat emeltek a Karcagon élő német nő ellen, aki megfojtotta a saját gyermekét
- 20:43 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 15.
- 20:17 Egy légitársaság örökre kitilthatja járatairól azokat, akik nem hajlandók fejhallgatót használni
- 19:25 Háború és béke: megnéztük, és lerövidítettük Orbán Viktor és Magyar Péter beszédét
- 19:25 Nemcsak új terminál, de számos más fejlesztés is vár a budapesti reptérre
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 19:08 Kicsit hűvösebb idő lesz jövő héten, elkél majd az esernyő is
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 18:21 Tűzzel játszik Japán új miniszterelnöke, amikor elődje gazdaságpolitikájának folytatását ígéri
- 18:04 Jön a drámai hajrá a kosárlabda-vb selejtezőjén, Japán borította a papírformát
- 15:12 Így nézett ki az idei Békemenet – fotókon a legizgalmasabb pillanatok
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 15:43 Nagyon magasra tette a választási lécet Orbán Viktor
- 16:00 Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 12:50 Zelenszkij: Kész vagyok bármilyen vezetővel együtt dolgozni Magyarországon, aki nem Putyin szövetségese