„Nincs is középosztály” – jó pár gazdasági témájú cikkünket kommentelték így az olvasók. A kormány viszont épp ezt a középosztályt állítja társadalompolitikája fókuszába. Ön szerint van magyar középosztály?
A Fidesz által megcélzott középosztály mindössze kétszázezer ember. Két szülő, három gyerek, négy kerék. Tágabban értve húsz százalék.
Nyugat-Európában mekkora ez a réteg?
Hatvan százalék. A Kádár-rendszer idején mi is ezen a szinten álltunk.
Az azért más közép volt.
Más. Kádári. De közép, legalábbis anyagi értelemben. Társadalmi szempontból persze abnormális középosztályról beszélhettünk, hiszen tagjai nem voltak autonómak. Autonómnak lenni ugyanis azt jelenti, hogy az állam megemelheti az adódat, akadékoskodhat, kötözködhet veled, de igazából nem függsz senkitől. A középosztály lényege az autonómia: ha elveszed tőle a pénzt, a lehetőséget, a függetlensége révén képes magát regenerálni. Pont úgy, ahogy a gyík új farkat növeszt, ha leszakítja róla egy ragadozó. A rendszerváltás húzta ki a szőnyeget a kádári középosztály alól, s mivel nem volt autonóm, képtelen volt regenerálódni. Egy része persze tovább él, jó példa erre a mai Magyar Tudományos Akadémia: tagjai anyagilag a felső középosztályhoz tartoznak, havi hatszázezret visznek haza, amiért semmit nem kell csinálniuk. És mivel nem függetlenek, féltik a pénzüket, s egyetlen szavuk sincs arra, hogy a politika az orruk előtt bombázza szét a teljes magyar felsőoktatást. Modern kádárizmus.
Fotó: MTI / Soós Lajos
Orbán az egykulcsos adóval ötszázmilliárdot hagyott a középosztálynál.
Máshonnan meg elvette. Mindazoktól, akik nem a középosztályhoz tartoznak. Nekik egyrészt kevesebb a nettójuk, másrészt borzalmasan leromlott állami szolgáltatásokat vehetnek igénybe. A legrosszabbul a legszegényebbek jártak, hiszen a szociális ellátás szenvedte el a megszorítások zömét. Ferge Zsuzsa ezt nevezi perverz újraelosztásnak.
A fideszes gazdaságpolitika úgy tartja, egy bizonyos szinten túl puszta tűzoltás a szegényekre költeni, hisz abból nincs felemelkedés. Inkább igyekeznek megerősíteni a közepet, hadd vállalkozzon, teremtsen munkahelyeket, így húzva föl a leszakadtak.
Őrültség. A kettő nem függ össze egymással. Tisztességes társadalompolitikai cél a középosztály erősítése. És egy másik tisztességes társadalompolitikai cél az emberhez méltó életviszonyok megteremtése azok számára, akik önmaguktól erre képtelenek. Olyan ez, mint egy zenekar: az összes hangszerre ügyelni kell, ha csak egyet elhanyagolsz, fals az egész. A jelenlegi társadalompolitika egyetlen hangszerre figyel: a szűk középosztályra. Csakhogy a mélyszegénység terjedése, bővített újratermelődése mérgezi a föntebb lévők életét is. Én elvileg középosztály lennék, de a lakásom közelében állandósuló hajléktalanság, a kéregetők szubkultúrája miatt lassan élhetetlenné válik a környék. Terelgetem a gyerekeimet az utcán heverők körül, és mondanom kell nekik valamit. Jobb híján azzal mérgezem a lelküket, hogy igen, ezek az emberek elérkeztek az életük végpontjára, nincs, ki megmentse őket, egyetlen dolog áll már csak előttük: a halál. Terjed a nyomor. Járt mostanában Miskolcon? Mintha Bombayben mászkálna.
Az ötszázmilliárdon túl mivel kedvez a hatalom a középosztálynak?
Miért, annyi nem elég? Amúgy Orbánék hamar rájöttek – és ha kinyitják a Társadalmi Riport minapi számát, el is olvashatják -, hogy ez a csoport jórészt már az övék, további gesztusokkal sem szereznek új választókat. Ezért találták ki a legfrissebb őrültséget: a rezsicsökkentést. Ami úgy csalás, ahogy van.
A rezsicsökkentéssel átkerül a fókusz a középosztályról a szegényekre?
Annyiban azért ez is középosztálypárti, hogy a gazdagabb itt is többet kap, mint a nyomorult. Vagyis marad a perverz elem. A rezsicsökkentés nem társadalompolitikai tett, hanem szimpla goebbelsi propagandafogás. Parasztvakítás. Amit a rezsicsökkentéssel nyersz, bőven elveszik másutt, csak nem veszed észre. A kormány skanzent épít. Mint a Horthy-korszak. Nagyjából 1928 és 1938 között a magyar társadalom megmerevedett skanzenként működött, bár akadtak figurák a politikában, akik úgy néztek ki, mintha európaiak lennének, és egy részük talán európai is volt. Ez lehet Orbán álma is: szigorú, autoriter világ, ami csöpög a hittantól, de kifele, Washingtonban, Berlinben, Brüsszelben a konzervatív haveroknak eladható, hogy tulajdonképpen jó kis konzervatív-liberális rendszer. Egy valamivel nem számol a miniszterelnök: az ilyen szisztéma gazdaságilag növekedésképtelen.
Mi lesz a középosztállyal?
Mi lesz? Mi van! Fogja magát, lelép, és Amerikától Svédországig lesz belőle középosztály. Szinte az összes tehetséges, valamirevaló hallgatóm kint él.
| ÉLETÚT |
|
Csepeli György 1946-ban született Budapesten. Szociológus, szociálpszichológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. 1972 óta az ELTE oktatója, 1989 után több amerikai egyetemen is tanított. 2002 és 2006 között az Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára volt. Több műsora futott közmédiumokban. |
