Belföld
600 eltemetett szovjet katona helyett valójában alig 70-80 holttestet helyeztek át az egykori hősi temetőből a szikszói köztemetőbe. Az ukránok kegyeletsértést emlegetnek, a maradványok eredeti helyén mára egy óvoda működik.
2013. 08. 30. 08:51
A Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola a 2013-14-es tanévet 386 gyermekkel indítja, közülük 52-en elsősök.
Régi beton virágládák mellett vezetett a kerékpárút a vásárhelyi Lázár utcán, most ezeket elszállították.
2013. 08. 30. 08:33
Országosan 900 milliárdba kerültek az arzénmentes ivóvizet adó konténerek. A kezdeti érdeklődés után azonban ezeket most senki sem használja.
Gyakorlatoztak a Csongrád megyei tűzoltók.
2013. 08. 30. 07:52
A honvédelmi miniszter szerint nehéz időszak vár azokra, akik a kampányban kiállnak a kormány és az ország mellett, mert a "hitelét vesztett baloldal" próbálja majd a jobboldal becsületét lerombolni.
2013. 08. 30. 07:17
A Budapest és Székesfehérvár közötti állomások átalakításakor lemaradt a peronról a jelzősáv.
2013. 08. 29. 21:47
Alakul a Nagy Baloldali Összefogás, amelyben Gyurcsány Ferenc, Schmuck Andor és Fodor Gábor neve is felmerült. Szavazzon, rajtuk kívül még kivel üljön le tárgyalni az MSZP elnöke!
2013. 08. 29. 19:59
10 távhőszolgáltató olyan számlákat bocsátott ki, amelyeken nem informálták a fogyasztókat a rezsicsökkentés teljesüléséről, ezért kötbért kell fizetniük.
2013. 08. 29. 19:53
Márpedig, ami egyszer felkerül a netre, az onnantól kezdve elérhető, csak hozzáértés kérdése. Aki óvatlan, könnyen pórul járhat.
A köznevelés rendszerében három éve elkezdett újítások erre a tanévre valósulnak meg - mondta a köznevelésért felelős államtitkár csütörtökön Szekszárdon.
2013. 08. 29. 16:13
- 22:01 Hatalmas bombagólt vágott a Vasas csapatkapitánya a klub 115. születésnapján
- 21:36 Szabálytalanul kezelte a veszélyes anyagokat a debreceni akkugyár a hivatalos vizsgálat szerint
- 21:34 Lefóliázza a debreceni CATL a dolgozók telefonját a „kiemelkedő értékű szellemi tulajdon és speciális műszaki megoldásaik védelme” miatt
- 21:01 „De én attól még magyar vagyok, bazmeg!” – külföldön élő fiatalokkal beszélgettünk a hazaköltözésük esélyeiről
- 20:32 Elment az áram Kubában
- 20:31 Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta egy friss felmérés szerint
- 20:21 Borbás Marcsi az anyagi helyzetéről: Az alsó középréteghez tartozom
- 20:12 Magyarország azt kéri az EU-tól, hogy törölje el az orosz és fehérorosz műtrágyákra kivetett vámokat
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 20:01 A nap legfontosabb hírei - 2026.03.16.
- 19:50 Ütemtervet vár Brüsszel Ukrajnától a Barátság vezeték újraindítására
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 19:00 Meg lehet-e nézni 10 fontból Budapestet?
- 18:58 Dilettantizmus, sakkfigurák, állami pénz – mi folyik Diósgyőrben?
- 13:55 Az idei Oscar-gála legnagyobb villantásának nyertese: Gwyneth Paltrow
- 09:48 Bajszos DiCaprio, műsólyom és csillogás – fotókon a 2026-os Oscar-gála legjobb pillanatai
- 10:50 Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz vagy hűség a választókhoz?
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 14:39 Jeff Goldblum felesége nem szégyenlősködött az Oscar-afterpartin: mindenki az ő szettjét figyelte
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 12:05 Osváth Zsolt: Kevés ember mondhatja el, hogy nyakon és gyomron vágta Pataky Attila, én közéjük tartozom
- 16:23 Szijjártó Péter: Nyíltan megfenyegette Magyarországot a német külügyminiszter
