Belföld

Megfeledkeztek a vakokról a vasútfelújításnál

A Budapest és Székesfehérvár közötti állomások átalakításakor lemaradt a peronról a jelzősáv.

A Budapest-Kelenföld – Székesfehérvár vasútvonal felújítása 120 milliárd forint európai uniós támogatással a végénél jár. Ugyan a beruházás fő célja az volt, hogy a 160 km/óra sebességet elérhessék a szerelvények, valamint a 22,5 tonna teherbírást biztosítsák, járulékos elemekként megjelent az utazóközönség komfortfokozatának és biztonságának növelése is.

A vasútvonal mentén élő vakemberek hívták fel a figyelmünket, hogy az érintett állomásokon a számukra biztonságos jelzősávot sehova nem tették fel, így sehol nem tudnak biztonságosan eljutni a vonatokhoz.

Egyes állomások aluljáróiban ugyan kialakították a vezetősávokat, ám ott azokra nincs szükség, mert elég biztonságot ad a vakoknak az oldalfal. A vágányok mellett azonban csupán a peron széle ad támpontot a fehérbottal közlekedőknek, az viszont életveszélyes, hiszen a szerelvények – éppen a biztonságos felszállás érdekében – benyúlnak a peron fölé.

Hangban sincs segítség

Mindemellett – az elővárosi vonatok kivételével – menetközben sem kapnak tájékoztatást a vakok arról, hogy az adott állomáson melyik oldalon van a peron. Azt, hogy melyik állomáson vannak éppen, ma már okostelefonjaikkal könnyen nyomon tudják követni, de a GPS abban nem segít, hol tudnak biztonságosan leszállni. Így előfordulhat, hogy jobb esetben a fűbe, árokba lép a vakember, de az is megeshet, hogy a szomszédos vágányra. Sőt az okostelefonokkal sem mennek mindig sokra, ugyanis egyes szerelvényeken – jellemzően IC-ken – a GPS-t árnyékolják, gyakran a vétel nem lehetséges.

Lukáts Sándor, agárdi vakember a Fehérvár24-nek azt is elmondta, hogy a Budapest – Székesfehérvár útvonalon a felújítás után is sokkal biztonságosabb a buszközlekedés – még akkor is, ha esetleg több utat kell megtenni az autóforgalom közelében –, mert a járdákon egyre több a kialakított vezetősáv, illetve a biztonságosabb objektum.
“A vasúti peronra felfestett sárga csíkot mi nem látjuk, nekünk az nem segítség, de azt nem is nekünk festették” – hangsúlyozta Lukáts Sándor.
Az agárdi vasútállomáson halálfélelmük van a vakoknak, mert a felújított pályán akár 120 km/óra sebességgel roboghat át egy szerelvény, miközben nekik semmilyen támpontjuk nincs.

Talán majd Fehérváron

Mindez azért is érthetetlen, mert ma már az Európai Unióban alapkövetelmény, hogy átalakításkor vagy új beruházásnál a fogyatékkal élők mozgását szem előtt kell tartani.  Ha maradt még abból a 120 milliárdból, akkor remélhetőleg pótolják ezt a hiányosságot, és a fehérvári vasútállomást már nem ezekkel a hiányosságokkal újítják fel!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik