Belföld
Királyok Parkja (Királyok Parkja)

Megújult a Királyok parkja

Véget ért a fejlesztés első üteme, még idén új fák is kerülnek a területre.

A Palotavárosi tavak melletti zöldterületen találjuk a Székesfehérváron eltemetett királyok életnagyságú fából faragott szobrait. A szoboregyüttes István király halálának 950. évfordulójára készült. Egy fafaragó csoport készítette el Géza fejedelem, Szent István, valamint az őt követő királyok szobrát, a park bejáratánál pedig egy gyönyörű székely kapu állt.Az „idő vasfoga” azonban ezeken az alkotásokon is nyomot hagyott.

„A Palotavárosban nagyon fontosak a meglévő zöldfelületek, ezért gondoltuk, hogy megújítjuk ezt a területet, amely így még inkább betöltheti közösségi tér szerepét. Eddig 8,2 millió forintot fordítottunk a 16 kopjafa felújítására, valamint a terület rendezésére. A munkálatok második üteme ősszel folytatódik”– mondta el a bejáráson Cser-Palkovics András polgármester.

A Királyok parkjának felújítására összesen közel 12 millió forintot fordít idén a város. Mint Bozai István városgondnok elmondta: az őszi időszakban – legkésőbb november 30-ig – a bevezető út melletti hársfákat pótolják, és a kopjafák közé további 14 fát ültetnek. Megvalósul a korábban itt állt székelykapu felújítása is.

Ajánlott videó mutasd mind

Márki-Zay vezet

27,45 százalékos feldolgozottságnál Márki-Zay Péter 53,79 százalékkal vezet a függetlenként induló Dr. Grezsa István ellen Hódmezővásárhelyen, ahol

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Feldolgozottság 02:26 órakor: 100%

Főpolgármester-jelöltek

Karácsony Gergely
50,86%
MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP
Tarlós István
44,10%
FIDESZ-KDNP
Puzsér Róbert
4,46%
ÁLLAMPOLGÁROK A CENTRUMBANEGYE
Berki Krisztián
0,58%
Független