Belföld
gyurcsány (gyurcsány)

Gyurcsány: átejtették az országot

A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint az MSZP és az Együtt 2014-PM csütörtöki megállapodásával a teljes körű ellenzéki összefogás ügye egyelőre elbukott - közölte Gyurcsány Ferenc csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Korábban a témában:

A DK elnöke arra reagált, hogy Mesterházy Attila MSZP-elnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője bejelentette csütörtökön, hogy nem lesz közös miniszterelnök-jelöltje, sem közös listája az MSZP-nek és az Együtt-PM-nek.

Gyurcsány Ferenc véleménye szerint a bejelentés legfeljebb “fügefalevélnek jó”, hogy eltakarja az összefogás elérésére tett kísérlet kudarcát. “A két pártvezető kolléga arcmentése nem egyenlő a sikerrel” – jelentette ki.

A politikus azt mondta, hogy az elérni kívánt sikerhez legalább három dologra lenne szükség: valamennyi választókerületben egy közös ellenzéki jelölt induljon, közös országos pártlistát állítsanak és legyen egy közös miniszterelnök-jelölt. A tárgyaló felek csütörtökön ezek egyikét sem tudták teljesíteni – jelentette ki, hozzátéve: az MSZP és az Együtt-PM “nem Orbán Viktort ejtette át, hanem önmagát, bennünket és végül a demokratikus Magyarországot”.
Kérdésre válaszolva azt mondta, miután a két párt külön listát indít, ezért egyéni jelöltjeik sem közösek lesznek, hanem egy-egy párt jelöltjei, amelyikkel szemben a másik fél nem indít senkit.

Azzal folytatta, hogy a jelenlegi helyzetben az MSZP és az Együtt-PM választási szövetség nemcsak “Orbán Viktor és rezsimje”, hanem egymás ellen is küzdeni fognak, ráadásul a megállapodás miatt a rendszerváltozás óta először a hivatalban lévő “kormányfőnek nem lesz miniszterelnök-jelölt kihívója.”

A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a tárgyalásokat ezen a ponton nem befejezni, hanem elkezdeni kell és azokat a teljes körű ellenzéki megállapodás eléréséig kell folytatni – emelte ki. Hozzátette: a demokratikus ellenzéket vezetni nemcsak több lehetőséggel, hanem több felelősséggel is jár. “Nagyon sajnálom, hogy azt kell mondjam, Attila és Gordon egyelőre ezzel a felelősséggel nem tudott megbirkózni” – közölte.

Kérdésre válaszolva azt felelte, az elmúlt időszakban minden nap beszélt Bajnai Gordonnal és Mesterházy Attilával is és nagyjából tudta mi lesz a végeredmény, csütörtökön pedig elmondta nekik, hogy rossznak tartja a megállapodást. Hozzátette, most nyugodtnak kell maradniuk, higgadtan elemezniük a helyzetet és arra készülniük, hogy ha tárgyalóasztalhoz ülnek, akkor értelmes javaslatokat terjesszenek elő.

Egy másik kérdésre azt felelte, hogy mindenkivel szívesen tárgyal, de ha Bajnai Gordon nem akar egy asztalhoz ülni vele, akkor “én nem fogok udvariassági köröket futni”. Ennél nagyobb nyitottság és belátás kell – folytatta, hozzátéve: véleménye szerint “ezzel a mentalitással Orbánt nem lehet leváltani, ehhez több államférfiúi bölcsességre van szükség”.

Fidesz: Bajnai és Mesterházy személyes érdekeiket nézik

A Fidesz is reagált az ellenzéki tárgyalások eredményére. A kormánypárt szerint a csütörtöki nap bebizonyította, hogy Bajnai Gordonban és Mesterházy Attilában egy közös van: csak a személyes érdekeiket nézik.

A Fidesz szerint a személyes érdekeket nézték akkor is, amikor Gyurcsány Ferenccel együtt tették tönkre az országot. Akkor sem azért szavazták le őket, mert baloldaliak, hanem azért, mert az ország érdekei helyett, csak a személyes érdekeiket nézték. “Úgy tűnik, nem tanultak semmit” – áll a közleményben.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.