Csokoládégyárat épít a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Linga Kft. A 140 millió forintos beruházás kedden kezdődött meg.
Az osztrák Mautner Markhof családi tulajdonban lévő élelmiszeripari vállalat folytatja érdekeltségeinek értékesítését. Fő üzletágának elmúlt évi értékesítését követően a bajor Develey mustárgyárnak, most a Lesaffre élesztő gyárban tartott tíz százalékos, valamint a Bioquelle GmbH-ban tartott 25 százalékos részesedés eladása került sorra.
Elutazott Budapestről a Magyar Köztársaságot képviselő delegáció, amelynek vezetői holnap délután Athénban aláírják az Európai Unió csatlakozási dokumentumait. Magyarország képviseletében Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter írja alá a Csatlakozási Szerződést és a jegyzőkönyvet.
Az osztrák főváros közlekedési társaságától vásárol ismét használt villamosokat Miskolc, miközben az elmúlt évben a szintén Bécsből vett járművek fokozatosan állnak forgalomba - tudta meg Szilágyi Istvántól, a társaság elnök-igazgatójától kedden az MTI.
A londoni székhelyű Advent befektető-társaság kedden megfenyegette a bolgár kormányt, hogy ha végül is nem adják el nekik a bolgár BTC távközlési vállalatot, akkor Bulgáriáról rossz kép fog kialakulni a külföldi befektetőkben.
A mai naptól áfás számlát kell kapnia a vevőnek minden olyan vásárlás után, amikor a számla összege meghaladja az 50 ezer forintot, és legalább egy termékből a vevő többet vásárol, mint a normális kereskedelmi mennyiség - olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.
Elsöprő többséggel, 365 igen és egy ellenszavazat mellett hatalmazta fel az Országgyűlés a kormányt az európai uniós csatlakozásról szóló szerződés aláírására.
A bolgár DSK Bank eladását vezénylő Bank Konszolidációs Társaság információkat kért és kapott hétfőn a Pénzügyi Szervezetek Állami felügyeletétől az OTP Bank Rt-ről.
Egy orosz tudós bebizonyította a matematika hét legnehezebb, megoldatlan problémája között számon tartott Poincaré-sejtést. Ha elmélete igaznak bizonyul, egymillió dollár üti a markát.
Több hétre van szükség a Heti Választ kiadó gazdasági társaság piaci értékének felbecslésére - közölte Elek István, a tulajdonos közalapítvány elnöke, a lap főszerkesztője.
Két külföldi társulat, a Nuevo Ballet Espanol és az Astra Roma Ballet, valamint a magyar táncművészet kilenc nemzetközi hírű együttese lép fel az április 21-én kezdődő budapesti táncfesztiválon.
Csehország már néhány hete tárgyalásokat folytat Nagy-Britanniával 14 darab Tornado F3 típusú használt vadászgép megvételéről - írta kedden a cseh védelmi minisztériumra hivatkozva a Právo című prágai napilap.
Szaddám Huszein bukása után gyorsan értéktelenedik Irakban a képmását viselő pénz is: terjednek Bászrában azok a híresztelések, hogy a 250 és 10 ezer dinárosokat Szaddám képmásával hat hónapon belül kivonják a forgalomból, s ez nem használ a valuta értékállóságának.
"Az egyik célunk az, hogy újabb munkahelyek teremtődjenek Magyarországon, ezért azt szeretnénk, ha minden, már itt lévő külföldi befektető hozna magával egy másik befektetőt" - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter kedden Budapesten a Citroen székházának alapkőletételekor.
Személyes hangú levélben gratulált Medgyessy Péter miniszterelnöknek az Európai Uniós csatlakozásról döntő népszavazás sikeréhez Tony Blair brit miniszterelnök.
Geoff Hoon, brit védelmi miniszter kedden a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy Szaddám Huszein és a körébe tartozó politikai és katonai vezetők még mindig Irakban vannak - írja a Times Online.
A Magyarországi Volksbank 2002-ben az egy évvel korábbi, 218 millió forintos adózás előtti eredményétől némileg elmaradva, 112 millió forint adózás előtti eredménnyel zárt - jelentette be Balázs László, a Magyarországi Volksbank igazgatóságának elnöke keddi sajtótájékoztatóján.
Az iraki háború harmadik hetében az európai légitársaságok 10,4 százalékkal kevesebb utast szállítanak, mint a múlt év azonos időszakában, vagyis a háború még mindig érezteti hatását a légiforgalomban - tette közzé jelentését a légitársaságok európai szövetsége ( AEA).
Mit kezd a vállalat az autonóm személyiséggel? Az önállóság és az öntudatosság a munkakörök és a vállalatok döntő többségénél inkább hátrány, mint előny.
Éjszakai kijárási tilalmat rendelt el kedden Bagdadban a város rendjének helyreállításával küszködő amerikai katonai parancsnokság - jelentette a Reuters.
Értékes ékszert raboltak el egy londoni kiállításról – olvasható a yahoo.com híroldalán. A zsákmány egy aranygyűrű volt, amelybe egy M betű volt gravírozva és piaci értéke körülbelül 40 ezer font (több mint 14 millió forint).