Az OTP tulajdonában lévő bolgár DSK Bank rekorderedményt ért el tavaly, az adózás előtti nyeresége 63,9 millió leva, az adózás utáni 48,5 millió leva volt.
A költségvetési beruházások 10 százalékos csökkentéséről döntött a kormány - mondta Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón.
A tavalyi évben bemutatott 21 magyar film több mint félmillió, összesen 581 ezer 805 nézőt vonzott a hazai mozikba - olvasható a Magyar Filmforgalmazók Egyesületének adatai alapján készült kimutatásban.
A holland Aegon NV biztosító 400 millió eurós befektetéssel közös vállalatot hoz létre a spanyol Caja de Ahorros del Mediterraneo-val (CAM). Az új társaságnak kulcsszerepet szánnak a spanyol biztosítási piacon.
Aggasztó, hogy a Bencsik-ügy bírájának, Cserni Jánosnak a fényképét durva hangú levelek kíséretében tették közzé az interneten - mondta a Fővárosi Bíróság elnöke szerdán az MTI-nek.
Átlépte a lélektaninak mondott tízezer pontos határt a BUX, és fölötte is maradt a szerdai záráskor: 10 005,39 ponton. Ehhez 1,87 százalékot kellet erősödnie a keddi záróértékhez képest.
Gyurcsány Ferenc szerdán közölte az MTI-vel, hogy pert indít Szijjártó Péter fideszes képviselő ellen, aki azt mondta: a sportminiszter volt érdekeltségi körébe tartozó cégek a kormányváltás óta több állami megbízást is kaptak.
A 35. Magyar Filmszemle programján szereplő játékfilmekhez az alkotók összesen több mint 3 milliárd 91 millió forintos támogatást kaptak; a teljes finanszírozási háttér 42 százalékát a Magyar Mozgókép Közalapítványtól (MMK) elnyert pénzek tették ki - tartalmazza a szemle katalógusa.
Akadozik az európai parlamenti képviselők jövedelmeit szabályozó törvényjavaslat elfogadása. A hamis költségeket produkáló rendszer hosszú évek óta reformokra vár.
Az egyesült államokbeli Kraft Foods magyarországi leányvállalatának átszervezése keretében bezárja budapesti kávé- és édesüzemét - jelentette be az élelmiszeripari társaság szerdán közleményben.
A 2008-as csatlakozást az eurózonához napirenden tartja Magyarország - mondta Val Koromzay, az OECD igazgatója szerdán budapesti tájékoztatóján. Az OECD-jelentést mintegy tükröt kell magunk elé tartanunk, hogy abban felismerjük vonásainkat - tette hozzá Terták Elemér, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára.
A folyamatosan növekvő lakossági igények mellett minél hamarabb megoldást kell találni az egészségügy munkaerőhiányára - hangsúlyozta Vojnik Mária, az egészségügyi tárca budapesti sajtótájékoztatóján, szerdán.
Júniusban a fogyasztói árak várhatóan 6,6 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbit - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet Mikroszkóp című kiadványában.
A MyDoom akár minden idők legelterjedtebb számítógépes vírusává válhat, hiszen hétfő óta már több mint százmillió elektronikus levelet fertőzött meg szerte a világon az F-Secure informatikabiztonsági cég szerint.
A román kormány szerdán egy hónappal meghosszabbította a kötelező ajánlatok beadásának határidejét a Petrom olajvállalatra - közölte Dan Popescu gazdasági miniszter szerdán. - Április elejére várjuk a végső ajánlatokat - mondta, de pontosabban nem jelölte meg az időt.
A rendőrség fokozottan ellenőrzi, hogy jogosan használják-e a mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhelyeket - mondta a budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese szerdán, Budapesten.
Az Európai Bizottság attól tart, hogy Franciaország jövőre, sőt az utána következő években is meg fogja sérteni a stabilitási és növekedési paktumnak az államháztartási hiány megengedett mértékére vonatkozó szabályát - közölte szerdán a bizottság pénzügyi kérdésekért felelős tagja.
Hitelesnek tekinthető az a 270 nevet tartalmazó lista, amely azoknak a külföldi politikusoknak, képviselőknek, vállalkozásoknak, szervezeteknek a nevét tartalmazza, akik olajban fizetett busás hálapénzt kaptak a volt iraki diktátortól a rezsimnek nyújtott politikai támogatásért az Irakot sújtó olajembargó idején - írta szerdai számában a Le Monde.
David Kelly halála öngyilkosság következménye volt, amit senki nem láthatott előre - közölte szerdán a néhai brit védelmi minisztériumi fegyverzeti főtanácsadó halálát vizsgáló felsőházi lordbíró, aki szerint alaptalan volt a BBC rádió tavalyi jelentése a hírszerzési értesülések kormányzati manipulálásáról.
Az Égázban és a Dégázban kis híján 100 százalékos tulajdont szerzett Gaz de France magyarországi igazgatója szerint a 11,75 milliárd forintos üzlet már a szabad energiapiac szellemében köttetett.
A norvég olajipari miniszter szerint a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) és a kartellen kívüli fő termelő országoknak közösen kellene erőfeszítéseket tenniük a termelés bővítésére és az árak csökkentésére, a világgazdaság támogatása érdekében.
A British Airways légitársaság a következő években 300 millió fontos (434 millió euró) megtakarítást tervez. Szerdai londoni közlés szerint Európa legnagyobb légitársasága vezető szerepe megőrzése érdekében vezeti be a takarékossági programot. Elemzők számításai szerint 4000 munkahely is megszűnhet, bár erről Rod Eddington, a BA vezetője nem tett említést.