Belföld

Elfogták az egyik madridi robbantót

Olasz rendőrségi források megerősítették a hírt, miszerint Rómában elfogták a madridi merénylet egyik kulcsfiguráját. Az arab férfit egy nemzetközi akció részeként vették őrizetbe. Az „egyiptomi Mohamed" néven ismert férfi egy marokkóiakból álló radikális iszlám csoport vezetője volt.

Mohamed, az egyiptomi – ez a fedőneve annak a férfinak, akit elmúlt éjszaka egy milánói utcasarkon tartóztattak le az olasz terrorizmus ellenes nyomozócsoport és a titkosszolgálat emberei. Három hónapja vadásztak rá, a Madridban március 11-én történt vasúti merényletek óta, amelyben 191-en haltak meg.

A spanyol kollégák jelezték az olasz hatóságoknak, hogy Milánóba vezetnek a szálak. Több száz telefonlehallgatás után sikerült azonosítani a férfit, aki az észak-olasz városban egy bérelt lakásban élt. Annak a marokkói szélsőséges szalafita csoportnak a vezetője lenne, amely Madridban robbantott, Irakba öngyilkos merénylőket küldött, sőt kapcsolatban állt volna Mohamed Attával, azzal a terroristával, aki a New York-i ikertornyok ellen irányította a repülőgépeket.

Mohamed, az egyiptomi kulcsember Milánóban élt, ami nem meglepetés, hiszen az észak-olasz város régóta szélsőséges iszlám terroristák búvóhelye. Letartóztatták a lakás bérlőjét is, aki szintén észak-afrikai, és egy másik iszlám szélsőségest is – szólnak a tömör hatósági jelentések. Az összehangolt tisztogató akció részeként a rendőrség Franciaországban, Spanyolországban és Belgiumban is lecsapott feltételezett iszlám csoportokra, de részleteket még nem közöltek.

A Milánóban letartóztatott arab egyébként a madridi vonat-merényletek után újabb robbantásokra készült Európában – közölte az olasz belügyminisztérium. Nem csoda hát, ha újabb akcióktól tartanak az európai választások napjaiban. Továbbra is teljes a készültség a repülőtereken, és az olasz templomoknál is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik