Egy üres, évek óta használaton kívüli helyiség, málló vakolat, kilógó csövek, bolhapiacról beszerzett bútorok. Ezek a szinte titokban megnyíló gerillaboltok kellékei, ahol a legmenőbb divattervezők ruháit árulják.
Az UEFA úgy becsüli, hogy az Európa-bajnokság televíziós közvetítési jogaiból, a szponzori pénzekből, valamint a marketingbevételekből összesen 817 millió euró folyik majd be a kasszájába, míg a válogatottak 130,8 millió eurón osztozhatnak.
A Malév a nyersolajárak folyamatos emelkedése miatt menetrendszerinti járatain útvonalszakaszonként 4 eurós kerozin pótdíjat vezet be hétfőtől meghatározatlan időre - tájékoztatta a légitársaság az MTI-t szerdán, Budapesten.
Megjelent a Vajdaság mai területének etnikai térképe, amely a nemzeti kisebbségi térszerkezet változását a középkortól napjainkig, valamint az 1941 körüli és a két évvel ezelőtti szerbiai népszámlálás alapján mutatja be.
A következő húsz évben a magyar gazdaság éves átlagos 4 százalékos gazdasági növekedésével számolva 0,5-0,8 százalékos energiaigény-növekedés várható - mondta Hegedűs Miklós, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója egy konferencián szerdán Budapesten.
Az adócsökkentésről kötött elvi megállapodás fontosságát hangsúlyozta Pető Iván szerdán Budapesten a Parlament előtt, ahová az SZDSZ adóchartájának aláírására hívták az országgyűlési képviselőket. A chartát csak az SZDSZ-es képviselők és miniszterek írták alá.
A Fidelitasnak azonnal el kell bontania a Vörösmarty téren engedély nélkül elhelyezett, az MSZP-t bíráló plakátjait, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) engedély nélkül lebonyolított hét végi Kossuth téri gyermeknapi programjához viszont nincs szükség utólagos engedélyre - döntött az MSZP-SZDSZ képviselők szavazataival a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága szerdán.
Az MDF szerint a magyar kormány megbízhatóságát is megkérdőjelezheti szövetségesei szemében, hogy nem engedték be a gödöllői katonai bázisra a NATO különösen érzékeny, rejtjelezett rádiószállítmányát - mondta Csampa Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten. A HM politikai államtitkára szerint az MDF-es képviselő direkt módon lobbizik egy külföldi cégért.
Ismerik a mondást? Egyél bárányt: húszezer prérifarkas nem tévedhet. Így van ez a Citroën Xsarával is. 1997–es bemutatása óta, összesen 13882 Xsara talált gazdára Magyarországon, és népszerűsége a mai napig töretlen. Átesett két modellfrissítésen, puritán fényszóróit mandulaszemekre cserélte, orr-része robusztusabb lett, és rajongói tábora egyre nőtt.
Horn Gyula, az MSZP európai parlamenti kampányának irányítója szerdán Budapesten az MSZP nyugdíjas választmánya szervezésében tartott előadást, amelynek kezdetén a sajtó megjelent képviselőit távozásra szólították fel.
Sakib Helil, Algéria olajipari minisztere szerdán a kitermelési kvóták felfüggesztésére szólított fel, mondván: ez az egyetlen út az OPEC számára az olajárak letörésére.
Magyarország a kínai kereskedelem logisztikai központjává válhat és már most is ezt a szerepet tölti be a volt szocialista országok felé irányuló kereskedelemben - mondta el Kishonti Levente, a budapesti China Mart vezérigazgató-helyettese szerdán Budapesten újságíróknak.
Az ipari beruházásokkal és az Európához csatlakozott országokba irányuló exporttal magyarázható a GDP első negyedévi kiugró értéke. A beszerzési adatok alapján még egy évnegyedig fennmaradhat a trend.
Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter 24 órás munkarendet rendelt el az M7-es autópályán zajló felújításra , hogy június 10-ig biztonságosan befejezhető legyen a munka forgalom-eltereléssel járó üteme - közölte a GKM és az Autópálya Kezelő Rt. (ÁAK Rt.) az MTI-vel szerdán.
A fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartása miatt 14 millió forint bírságot rótt ki a Gazdasági Versenyhivatal a Henkel Magyarország Kft-re - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az MTI-vel szerdán.
50 milliárd forintot költ a Siotour új tulajdonosa a következő öt évben dél-balatoni idegenforgalmi fejlesztésekre - jelentette be Jászai Gellért, a társaságot megvásárló SCD Holding Ingatlanfejlesztő és Befektetési Rt. vezérigazgatója szerdán Siófokon.
A gazdaságpolitikai véleménykülönbségek végre kezdenek megjelenni a pártpreferenciákban is – derül ki a Medián közvélemény-kutató pártválasztással foglalkozó elemzéséből, melyet a Figyelő csütörtöki száma közöl.
Vallomást tett Kulcsár Attila, a K&H Equities többmilliárdos sikkasztással gyanúsított volt brókere szerdán délelőtt. "Az ügyben érdemi változás nem történt" - mondta Zámbó Gyula ügyvéd, hozzátéve, hogy a kihallgatás mintegy egyórás volt.
Az argentin pénzügyminiszter bejelentette új adósságtörlesztési tervet dolgoztak ki 100 milliárd dolláros államadósságuk visszafizetésére - derül ki a BBC tudósításából.
Az amerikai filmforgalmazók is feszült érdeklődéssel várják Michael Moore Farenheit 9/11 című filmjének amerikai bemutatóját - számol be a BBC Online. Moore filmje, amely idén a Cannes-i Filmfesztivál arany pálmáját nyerte komoly kritikával illeti George W. Bush elnököt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 20,30 pontos nyitás után tovább emelkedett, majd gyengülni kezdett, de néhány ponttal előző napi záróértéke fölött maradt szerdán délelőtt.